VIII. Magyar Fényünnep 2012

Kisrozvágy (Bodrogköz), Árpád-kori régészeti park,
2012. június (Napisten hava) 22-24.
Naptűzgyújtás a nyári napforduló közelében, 2012. június 23.

* * *

Altungarische Schamane-Zeremonie des Lichtes

in der Nähe der Sommersonnenwende, am 22-24. Juni 2012
Kisrozvágy (Bodrogköz), Frühmittelalterlichen Archäologischen Park
Sonnenfeuer Zündung am 23. Juni

* * *

Old Hungarian shaman ceremony of light

near the summer solstice, at 22-24. June 2012
Kisrozvágy (Bodrogköz), Early Medieval Archaeological Park
Sun fire ignition on 23 June

* * *

A Szer

Die Zeremonie / The ceremony

A Fényünnepre érkezők évről-évre részesei lehetnek egy feltámasztott régi szertartásnak. Igazából nem tudjuk biztosan, volt-e ilyen valaha is, és ha igen, ilyen volt-e? De az sem biztos, hogy olyan pontos rekonstrukcióra kell törekednünk, mint egy régésznek, vagy történésznek. Hiszen a szokások is fejlődhetnek és változhatnak az idővel. Őseinknek például biztosan nem kellett szembenézniük a szétszakítottság kínjával. Vagy ha mégis, akkor meg volt hozzá az erejük, hogy felszámolják ezt az állapotot és normális mederbe tereljék a dolgok folyását. Nekünk erre már csak a lelkiség síkján van esélyünk, így azt kötelességünk is megtenni.

Az idei Fényünnep kissé messzire vándorolt. Helyszíne Kisrozvágy a Bodrogközben. A Nemzetségfők Tanácsa állítólag nagyon szoros szavazással döntött a helyszín mellett. Tagadhatatlan tény, hogy őseink itt léptek először arra a területre, amit ma Magyarország trianoni vonalon belüli részének tekintünk. A Bodrogköz tehát igazi szent földnek számít. És nem csak a múlt miatt. Ha ellátogatunk oda, minden útkanyarban őseink szobrai tekintenek ránk. És nem azért, mert az itt lakóknak túl sok a pénzük, és nem tudják mire elkölteni. Úgy látszik a határőr szerep megedzi az embereket.

Minden igaz magyar úgy érzi, hogy a honfoglalók karosi temetőjét egyszer feltétlenül látnia kell. De hogy csak ez miatt elutazni olyan messzire, az már nehéz döntést igénylő kérdés. Hát most a Nemzetségfők Tanácsa döntött helyettünk. Ez nagyszerű, mert így már nincs mese: menni kell. És valóban, meglepően sokan eljöttek. Lényegesen többen, mint tavaly Diósgyőrbe, pedig sokkal messzebb van és sokkal nehezebben megközelíthető. De itt legalább a szent természetben vagyunk, nem a városban. Mintegy a Fényünnep felvezetőjeként itt tartottunk 2012. június 22-én, pénteken egy tisztelgő-emlékező szert.

Nemzeti Sírkert Karoson

Der Nationalfriedhof von Karos / The National Cemetery of Karos

"Mialatt több napon át ott időztek, a vezér és övéi látták a föld termékenységét, mindenféle vadnak bőségét, meg azt, hogy milyen gazdag halban a Tisza és a Bodrog folyam, s ezért a földet kimondhatatlanul megszerették." Így fogalmaz Anonymus, aki valószínűleg a környék szülötte lehetett, mert leírásában gyermek- és ifjúkorának élményei tükröződnek vissza és átörökítette azon hősmondák egynémely töredékét, amelyekben a főszereplő egyes szám első személyben mesélte el cselekedeteit, amelyek az egymást követő nemzedékek emlékezetében öröklődtek tovább.

A honszerző ősök emléke generációkon át élt ezen a vidéken, mígnem 1899 nyarán répavermelés során gazdag lovas sírokra bukkantak a munkások. Aztán az 1930-as években az akkori tulajdonos szőlőt telepített a kis homokdombra, s a földmunkák során nemtörődömségből, kapzsiságból legalább negyven-ötven sírt dúlt fel. Végül a további barbár pusztítást a csendőrség akadályozta meg (sajnos ez a történet is a valósághoz tartozik). A leletmentésre a beállott téli időjárás elmúltával, 1936 tavaszán került sor. Ekkor tizenhárom sírt tártak fel, köztük azét a gazdag férfiét, akinek fegyverövét a honfoglalás kori régiségek között azóta is egyedülálló, kiterjesztett szárnyú turult ábrázoló ezüstveretek ékesítették. A töredékeiben is pompás leletanyagban tegezek, szablyák, íj csontok, veretes övek, véretekkel díszített tarsoly, arab dirhemek, valamint nagyszámú lószerszám - köztük nők által használt kantárdíszek, ezüstberakásos kengyelek - tanúskodnak hajdani tulajdonosaik rangjáról, gazdagságáról.

A történtek után pontosan fél évszázaddal újabb honfoglalás kori sírok kerültek napvilágra mélyszántás közben. A leletmentő ásatást 1986 és 1990 között végezték. Ekkor derült ki, hogy a községtől nyugatra három egykorú temető fekszik. Az északi a Karos-Eperjesszög I., a középső a Karos-Eperjesszög II., a déli dombon lévő pedig a Karos-Eperjesszög III. temető nevet kapta.

A karosi I. temető gazdag leleteit bolygatták meg a század első felében.

A karosi II. temető területén összesen hetvenhárom sír került elő, harminchétben voltak lócsontok vagy lószerszám, zömében férfiak mellett, de nem volt ritkaság az sem, hogy a nőket, sőt gyerekeket is lovukkal együtt indítottak a hosszú túlvilági útra. A temetőben szokatlanul magas volt a férfiak aránya, a harminc férfi mellett mindössze huszonnégy női és tizenhét gyermeksírt találtak. A férfiak igen erősen felfegyverzett és méltóságjelvényekkel gazdagon ellátott személyek voltak. Nyolc harcos derekára csatoltak aranyozott ezüst vagy bronzveretes övet, a kilencedik garnitúra darabjai pedig szórványként kerültek elő a szántásból. Honfoglaló eleink fontos rangjelző tárgyai közé tartoztak a tarsolyok. Éppen ezért figyelemre méltó tény az, hogy a karosi II. temetőben három sírban volt véretekkel díszített, kettőben pedig aranyozott ezüstlemezzel fedett tarsoly. Ez utóbbiak lovának a szerszámzatát is aranyozott ezüstveretekkel ékesítették. A honfoglalás kori sírokban viszonylag ritka leletnek számító szablya nyolc férfit kísért el utolsó útjára. Közülük háromnak a markolatát s kettőnek a hüvelyét is aranyozott ezüst, palmetta mintás lemezek díszítették. A férfiak több mint felének a sírjából előkerültek a visszacsapó íjat borító csontlemezek, valamint a vaspálcákkal merevített nyíltartó tegezek, bennük a vas nyílhegyekkel. Hármuk mellé odafektették harci baltájukat is. Vaskése, a tűzgyújtáshoz való csiholó acélja és kovaköve szinte minden férfinak volt. A férfiak viseletére a fent említett rangjelző tárgyakon kívül a nemesfém ékszerek és ruhadíszek kevéssé voltak jellemzőek. Hajfonatukat arany- vagy ezüstkarikákkal szorították le. A gazdagabbak ezüst karperecet és aranygyűrűt is hordtak, díszruhájukat pedig ezüstpántokkal, lemezekkel ékesítették.

A karosi III. temető tizenkilenc sírja egyetlen hosszú sorba rendeződött. E sor északi vége felé is előkerült egy vezéri sír, amelyben szinte pontosan ugyanolyan jellegű méltóságjelvényeket (veretes öv és íj tartó tegez, ezüst-szerelékes szablya, veretes lószerszám) temettek el, mint a II. temetőben nyugvó kortársáéban. Tőle balra csak néhány férfi, nő és gyermek szegényes mellékletű sírja látott napvilágot, az íjas, tegezes, baltás harcosok a sor középső harmadában, jórészt egymás mellett nyugodtak. Szablyája itt csak a vezérnek volt, rajta kívül veretes övet is csupán egy harcos viselt. A temetkezések döntő többsége (tizenegy sír!) itt is férfiakat rejtett, közülük kilencnek volt lova vagy lószerszáma. Az öt nő és három gyermek viselete hasonló a II. temetőben megismertekhez. A legpompásabb lelet egy szántás által feldúlt temetkezésből került elő: a mitikus állatalakot ábrázoló haj-fonatkorong egy részét szinte szilánkjaiból sikerült helyreállítani.

A három karosi temető igen szoros szálakkal kapcsolódik egymáshoz. Feltehetőleg mindegyiket még a IX. század utolsó éveiben kezdték használni, s az utolsó sírok is a földbe kerültek a 950-960-as években. Az bizonyosnak tűnik, hogy a temetőben mindenkinek megvolt a maga kijelölt helye, a társadalomban betöltött rangja, szerepe szerint. A férfi (harcos!) sírok túlsúlya már sejteti, hogy e közösségek nem szerveződhettek tisztán vérségi alapon. Ezt alátámasztja az is, hogy a női sírok döntő többsége két rétegbe sorolható: vagy előkelők, gazdag mellékletűek, vagy pedig szolgák. Alig találunk köztük olyanokat, akik e két réteg között állnának, s a közrendű harcosok mellé illenének.

E közösségek létük értelmét a harcosokban nyerték el.

Karoson ma Nemzeti Sírkert található, egy nyitott zarándokhely, ahová bárki, bármikor beléphet és tisztelettel adózhat a honteremtők emlékének. A hála jelfák adják meg annak a lehetőségét, hogy ezt illő módon tehessék meg. A jelfákat települések, közösségek, családok, egyének helyezhetik el, amihez az engedélyt az emlékhelyet gondozó Bodrogközi Régi Magyar Kultúra Közhasznú Alapítvány adja meg. A jelfák állításának különös aktualitást adott az Árpád fejedelem-díj átadása, amelyet a 2010. évben a történelmi Bodrogköz kapott meg.

A jelfák (emlékoszlopok) a sírokon állított fejfák és kopjafák utódai, amiket ugyancsak a halottak emlékére állítanak, de nem egy adott sírra.

A fejfa a református és az unitárius temetők sírjele. A sír fej felőli részénél tűzik le. Sokféle alakú fejfát ismerünk: vannak táblás, csónak alakú, ember alakú illetve oszlopos fejfák is.

A kopjafa az oszlopos fejfa egyik fajtája. Egyes vélemények szerint a kopjás temetések emlékét őrzi. Mások szerint viszont a kopjafa-állításban régi székely szokás köszön vissza, amikor is a koporsót két kopján vitték ki a temetőbe, s ezeket a hant két végébe tűzték.

A karcsú kopjafáknak mind a négy oldalát egyforma, mértani elemekkel díszítették, a csúcsuk általában gömbben, virágban vagy buzogányban végződött. Míg a táblás fejfákra feliratokat, a halott életének fontosabb epizódjairól hosszabb rigmusokat véstek, a vékony kopjafákra nem fért felirat, többnyire csak a halál évszáma szerepelt rajtuk. A fejfákat (kopjafákat) leggyakrabban tölgyből faragták, magasságuk 200-300 cm, amelynek körülbelül egyharmada került a földbe. A fát korommal vagy kátránnyal kenték be, hogy tovább elálljon.

*
**
*

Homályba vesző múltunk ködös emléke

Gedächtnisspuren von unserem schattenhafte Vergangenheit
Memory traces from our shadowy past

Mintha ősvallásunk komor kopjafái merednének az égnek. A borús ég és a közelgő alkony együttes hatásaként úgy tűnik, mintha a múlt ködéből néznének vissza ránk.

Bármennyire is tagadjuk, és nem akarjuk, nem tudunk szabadulni a Húsvét szigetek obeliszkjeinek mindig feltoluló emlékeitől. Hiába nem jártunk ott, hiába nem a mi örökségünk, az ősi kultúrákban mégis van valami közös. A különbség csak annyi, hogy a Húsvét szigetek emlékeit az egész világ ismeri, ezeket pedig senki. Szinte senki. Még Magyarországon sem. Talán még a búzakalászokat kell megemlítenünk. Ezek ugyanis nem egy kietlen tájon álló kőobeliszkek, hanem búzakalászok között megbújó, fából faragott emlékek. A fa is és a búza is él, akárcsak a magyarság. Szemben a Húsvét szigetek obeliszkállítóival, akiket már régen eltemetett az idő. Akkor meg mit ér a nagy híresség.

De nem véletlenül sejlik fel bennünk a Húsvét szigetek hatalmas bálványsorainak az emléke. Mert valóban, ezek a hosszan sorakozó, egyforma, csónak alakú fejfák (jelfák) is egy régi világ emlékét hordozzák. Egy kört írnak le, a legtökéletesebb alakzatot, ami csak létezik, a legtökéletesebb ország emlékére. Hatvannégy darab van belőlük, ami számunkra a legtökéletesebb számot jelenti. Ha nem lenne rajtuk felirat, akkor is tudnánk, hogy mit jelentenek.

Az emlékhely két részből áll: azok emléke, akik jöttek és annak emléke, amit megalapítottak. A két rész jól elkülönül egymástól és mégis egységet alkot. Mint az alattuk lévő síkság és a hátterüket adó hegyek.

A fejfák (jelfák) némán állnak és várnak, mintha a kínai agyagkatonákat látnánk. Csak állnak és végtelen türelemmel várnak valamire. Van valami lenyűgöző erő ebben a türelemben és várakozásban. Nem percemberkékről van szó, van idejük. Évezredek jönnek-mennek, de ők újjászületve mindig maradnak.

A karosi turult látjuk kőből és fából is kifaragva. Magyar turul a magyar búzamezők között. Mindkettő az életet jelenti.

A Sátor hegyek kék sziluettje előtt ágak hegyén lengő megtépett színes szalagok látványa idézi fel múltunk foszlányait.

Mindenhol ősi írás a repedt fákon. Ki hinné, hogy csak két évesek. Igaz, csak az adott tárgy két éves, a lélek, ami létrehozta ősi.

Miközben merengünk a múlton, megjelenik a múltból egy zászló, majd egyre több ember is. Nem, ez már nem a borongó képzeletünk játéka, hanem a hagyományőrzők gyülekezése.

Egy felejthetetlen és megismételhetetlen hangulatú megemlékezés részesei vagyunk. Olyan az egész, mintha őseink kertjében járnánk. Hát igen, a hely szelleme.

Emlékező Szer a Nemzeti Sírkertben Karoson

Gedenkzeremonie am Nationalfriedhof von Karos
Memorial ceremony at National Cemetery of Karos

Megemlékezés az Ősökről Karoson

Az idei Fényünnep bevezetéseképpen Karoson, a Nemzeti Sírkertben tisztelgő-emlékező szer, főhajtás volt a dicső Elődeink sírhalmainál. Ez is mély szimbolikával bíró cselekedet: az ez évi szer ott kezdődött, ahol őseink egyesültek a Földanyával.

A résztvevők szinte észrevétlenül érkeztek, körbevették az emlékhelyet és élőláncot alkotva tartottak csendes megemlékezést. Az ősök szellemét sámándobok idézték meg, majd hatalmas szertűz lángjai világították be az alkonyati temetőt.

Aki itt volt, soha nem felejti el.

Tűzszertartás Kisrozványban

Feuerzeremonie in Kisrozvány / Fire Ceremony in Kisrozvány

Alighogy elhamvadtak a karosi szertűz parazsai, máris újabb tűz lángjainak lobogását kísérték a sámándobok, ezúttal már Kisrozványban, a Táltos dombon. Ennél az Őrtűznél köszöntötte a házigazda Petraskó Tamás az összegyűlt nemzetségek tagjait.

Kisrozvágy neve Rozvad vezér szálláshelyének emlékét őrzi. Később itt alakult ki a koraközépkori Berzseny falu, amelynek területén, 15 hektáron felépítették az Árpád-kori Régészeti Parkot, ahol megismerhetjük, hogyan élhettek eleink a IX-X. században, vagyis a letelepedéstől az államalapítást követő időkig. Ez egy Árpád-kori magyar település teljes rekonstrukciója. A berendezett jurták - nemzetségfői jurta, pásztorok jurtája, harcosok jurtája - és az épített házak - paticsház, boronaház, zsilipelt faluház, veremház - körül kemencebokor, füstölő, fazekasműhely, lókikötők, ülőfák, szárítók, aszalók találhatók. A faluszéli karámokban és a szárnyékok védelmében található ridegtartású őshonos állataink (lovak, szürkemarhák, bivalyok, rackák, mangalicák és pásztorkutyák) helye. A Táltos dombon található a táltos hajléka, előtte az országban egyedülálló sztyeppei oltárral.

Szombaton, június 23-án reggel a nemzetségfők itt tartották első megbeszélésüket, majd a nemzetségek felkészültek a tűzszertartásra. Közben elhangzott az alapító Szegedi Miklós és a házigazda Petraskó Tamás üzenete a 2012. évi Fényünnepre:

"Kelet kapujába költöztünk és keleten kél a Nap, a fény, az erő, a teremtői igazság hordozója. A Magyarok Istene szent helyre vezérelt, a Bodrogközbe. Innen minden történelmi korban az ősi szabadság, a magyar igazság indult útjára, ha veszni látszott dicső Elődeink hagyatéka.
Árpád, Rákóczi, Kossuth e szeglet küldöttei, kiknek üzenete ma újra harsog: Fogjuk egymás kezét, ahogyan soha még!
Eljöttek most Erdély, Felvidék és Kárpátalja magyar nemzetségeinek küldöttei is, így, ahogyan a Kárpátok hegykoronája, úgy mi is, a Nap fiai, egymás kezét fogva öleljük meg szeretett Hazánkat. Erre készülve gyertek közénk, és hívjátok barátaitokat.
Nyolcadszor gyűlünk össze ezen az ősi ünnepen, ünnepelni a múltat és a jövő teendőit számba venni. Szükségesnek tartunk egy összegzést jelen helyzetünkben, továbbá hagyatékunk és egységünk felmutatását.
Az ünnep az ősi törvényre épül: Meséld el fiaidnak.
Napból jöttünk csillagösvényen, a földön négy őselemben testet öltünk, a tűzzel egyesülve folytatjuk örök Magyarország szolgálatát.
Utunk: Nimród, Gilgames, Hunor-Magor, Csodaszarvas, Attila, Csaba királyfi, Arvisura, Fehér Ló fia, Turul, Álmos, Árpád, rovásírás, Koppány-torony, Kőműves Kelemen, Nyirkai jóslat, táltosok, regösök, igazszólók.
A szert a harmónia helyreállításáért a kialakult régi rend szerint tartjuk."

~ * ~

Az Egyetemes Napszer a déli naptűzgyújtással vette kezdetét.

Először az ostorosok megtisztították a szer terét, négy irányból, négy ostorcsattintással. Utána a dobosok segítettek a megfelelő lelkiállapotba kerülésben, a szeretet, a harmónia és az öröm közös megélésében.

Ezután kezdődött az elemek köszöntése. A négy meghatározó elem közül először a Levegő elemé. Zászlókat lobogtató csendes lágy szellő vesz bennünket körül - ez tulajdonképpen az első elem, a levegő. Amikor megszólaltak a szer kezdetét jelző kürtök, azok levegő hatására szólaltak meg, tehát egyúttal megjelenítették a levegőt, mint alapelemet is. A levegő elem azért is fontos, mert ezen keresztül jut el a lélek a lélekhez.

Ezután megérkezett a Tűz elem a Napból: a Nap égi sugarainak összegyűjtésével földi tűzet gyújtottunk, tehát egyesítettük az égi és a földi tüzeket. A tűzrakás a férfiak dolga, ezért a tűz elem érkezéséről is ők gondoskodtak. Ez egy napforduló ünnep, ezért érkezett ide a Nap földi mása, a tűz.

A vízről való gondoskodás viszont a nők feladata, ezért ezután a férfiak eltűntek és hölgydobos kísérettel megérkezett a Víz elem: "Vízanya üzenete...".

A tűz lángol, a víz éltető és a korsóban várja a Föld elem érkezését. A Teremtő a Kárpát-medence földjét ránk bízta, ezért ezt egyesítenünk kell. A nemzetségfők elhozták a négy égtáj felől mindannyiunk szülőföldjének földjét és ezenkívül mindenki a saját szülőföldje földjét. A Szerkörben egy közös edénybe gyűjtötték a 24 nemzetség és a 4 égtáj földjét. A nemzetségfők körbeállták a szerkört és a hozott földet mindenki egy üzenet kíséretében adta át. Együtt volt tehát a Kárpát-haza egyesített földje, lélekben összekapcsolódtak a szétszakított ország- és nemzetrészek.

Az elemek érkezése után Semsey Attila kardtánca következett, majd rövid visszatekintés a Szer történetére.

Egyik álmodó egyszer kapott egy üzenetet: kellj fel és kezd el! Ő Szegedi Miklós, az egyes számú jurta tulajdonosa. Ő kapta a feladatot, hogy elődeink szertartásait újjáélessze. Őseink nem templomépítő népek voltak, hanem a természet volt a templomuk. A mi feladatunk, hogy a múltat összekössük a jövővel, ehhez helyre kell állítanunk a természettel való kapcsolatunkat. Ezért született meg ez a Szer.

A házigazda Petraskó Tamás felvonult az Árpád lovas emléktúra zászlajával. "Követtük a jelet és keletre vezetett bennünket. 1996-ban 4200 km-t végiglovagolva Baskíriából hazalovagoltunk és ebből lett ez a park, ahol most vagyunk. A 2007-es esztendő kevés embernek jelentett üzenetet Árpádról, ezért elindultunk Vereckéből és megérkeztünk a bűnös városba, Budapestre, ahol nem engedtek be a Hősök terére, Árpád nagyfejedelem szobrához. Ezt a zászlót most a Csíksomlyót megjárt kereszt mellé helyezem, hadd lobogtassa együtt a szél a szalagjaikat."

Ezzel a Naptűzgyújtó Szer első része véget ért.

~ * ~

A délután a csendes lelki ráhangolódás jegyében telt. Sorra látogatták egymást a nemzetségek, beszámoltak az elmúlt évről, bemutatták az újdonságokat, ismerkedtek, tapasztalatot cseréltek. Fogadták a vendégeket. Papp Lajos köszöntéseként elhangzott Nimród dala.

Este fél nyolckor újabb kürtszó jelezte az esti szer kezdetét. A dobosok lélekcsendesítő énekei után a Fényőrök által egész délután őrzött Tűz elem segítségével fellobbantották a Szer tüzét. A lobogó tűz körül került bemutatásra a Boldogasszony szertánc. Ezután Fehérlófia megtestesüléseként egy háromszor körbevezetett fehér ló segített a terület megtisztításában. Az előkészületek zárásaként elhangzott a magyar táltosok üzenete, Gróf Wass Albert gondolatai alapján.

Vojnics Pál vezetésével bevonultak a lovas fényvivők. Újabb kürtjelzések és a Boldogasszony anyánk eléneklése után megkezdődött a fényüzenetek átadása. A fényőrök fáklyák segítségével szétosztották a Szer tüzét, amit a lovas fényvivők vittek el és adtak át a jurtáik előtt álló nemzetségfőknek. Közben elhangzottak a Nemzetségfők által megfogalmazott gondolatok, üzenetek, tehát nemcsak a fényt, hanem az üzeneteket is megosztották egymással. Az átadott fáklyákkal a nemzetségfők meggyújtották a saját jurtájuk előtti őrtüzeiket és ezek fényénél megkezdődött az ősi magyar hagyományok szerinti közös meditáció Magyarországért, a magyar nemzetért. Amikor a nagy Szertűz elhamvadt, a lelkileg kellően felkészültek mezítláb átmentek a visszamaradt parázson anélkül, hogy a talpuk megégett volna.

Másnap a nemzetségfők megtárgyalták az eseményeket, majd a nemzetségek hazaindultak: "Úton vagyunk - utat mutatunk".

Összességében elmondhatjuk, hogy valóban egy felejthetetlen élménnyel lettünk gazdagabbak. Minden olyan szép volt, hogy szinte olyan érzésünk van, mintha egy összegzés, egy búcsúzás, egy lezárás részesei lettünk volna. Amire majd úgy fogunk visszaemlékezni, mint a régi szép időkre. Pedig azt szeretnénk, ha ez még sokáig tartana. Azért a búcsúzásnak is volt némi valóságtartalma: az alapító Szegedi Miklós visszavonult. Csak remélni tudjuk, hogy lesz méltó utódja.

Végezetül egyetlenegy kritikai észrevételt kell még feltétlen megemlítenünk. Gyurcsány Ferenc óta a kordonépítés elképesztő módon beépült a magyar gondolkodásba. Talán ez a rendezvény a legjobb példa rá. Ha valahol, hát itt nem számítanánk rá, hogy kordonokba ütközünk. És mégis. A szabad magyarok elé, a Szertűz köré épített kordon léte és értelme egyszerűen felfoghatatlan. Ennél már csak az felfoghatatlanabb, hogy a szervezők hogy nem veszik észre ennek a képtelen voltát? Ha ezt Árpád nagyfejedelem látná, forogna a sírjában. Azt ugyan el kell ismernünk, hogy a Hajógyári szigeten tartott első Fényünnepeken szinte kaotikus állapotok alakultak ki a sok idétlen turistától, akik semmit nem véve figyelembe, sáskák módjára mindent elleptek. Ezeket valóban távol kellett valahogyan tartani a szerkörtől. De hol van ez már? Tavaly Diósgyőrben már csak magunk voltunk, nem volt egyetlenegy kóbor turista sem. És itt a világ végén? Itt bizony már csak azok a megszállottak - vagyis mi - maradtunk, akik vállaltuk érte a hosszú utazást. Tőlünk, sokszorosan kipróbált, régi harcostársaktól pedig talán mégsem kellene annyira védeni a szerkört. Hiszen ha valaki, mi aztán tudjuk, miről van szó, mi a szokás, és azt kordonok nélkül is be tudjuk tartani. Hogy nem látják, hogy a Boldogasszony tánc szűk kordonok között előadva csak egy szárnyaszegett madár vergődése és nagyon, de nagyon méltatlan a szabad magyarok szellemiségéhez? És méltatlan a táncos nagyszerű teljesítményéhez is. Jelen sorok szerzőjének képein ez nem annyira látszik, mert többségükről nagy munkával ki lett retusálva, hogy ne tegyék elfogadhatatlanná ezt az egyébként tényleg nagyszerű eseményt. De néhány képen azért ott maradt, hogy mindenki saját szemével láthassa a különbséget. Kordonok között csak a birkák érzik jól magukat (már bocsánat az őszinteségért).

Ősök emléke a Szent ligetben

Alte Funde im heiligen Hain / Ancient finds in the sacred grove

Igen, már mi is találhatunk ősi emlékeket az erdő mélyén. Szerencsére a fa nem olyan tartós, mint a kő, az idő vasfoga is besegít, így az erre fogékonyak már elindulhatnak ősi civilizációk emlékeit kutatni. Mint a képek mutatják, már van esély hiteles emlékek találására. Ezek a magyar hagyományőrző mozgalom ősi (évtizedes múltú, a múlt évezredből származó) tevékenységének hiteles emlékei (lelőhely: Berzseny falu, Bodrogköz).