Prettl János, a Baranya megyei közgyűlés fideszes képviselőjének rokonai összesen mintegy 800 hektár állami földbérlethez jutottak az idei pályázatokon, állította egy pécsi sajtótájékoztatón az LMP helyi politikusa, Ladányi Attila. A fideszes politikus előbb válaszolt néhány kérdésünkre, aztán visszavonta nyilatkozatát.
Az értékesített ingatlanban beállt értéknövekedés akár 10 százalékát is elviheti a helyi önkormányzat egy a kormány honlapján kedden megjelent, de a kabinet által még nem tárgyalt törvénytervezet alapján - írja a szerdai Népszabadság.
Hallgatom a Klubrádióban, illetve olvasom az atlatszo.hu oldalain hajdan volt népszavás kollegánk, Ferenczi Krisztina mondatait, és a döbbenettől elakad a hangom. Így, összeszedve drámai erővel hat az emberre, hogyan építi vagyonát az Orbán-klán, hogyan gazdagodik néhány család, és hogyan szolgálják ki nagytőkésnek mondott emberek a kormányfőt, hogy azért persze ők se járjanak rosszul. Mondhatjuk: íme a demokrácia; az oknyomozó riporter végezheti a dolgát, nem tartóztatják le, nem viszi őt el a rendőrség, az olvasó elé tárhatja azt a protekcionizmust, amely a mai hatalom jellemzője.
Matolcsy György az adócsökkentés jegyében öt új adónem bevezetését jelentette be. Adóznunk kell a telefonálás után, a pénzfelvétel, de még a rezsi befizetése után is. Amint megérkezik havi fizetésünk a számlára, máris levonódik egy adó: a telefonos értesítés miatt pluszban két forintot fizethetünk.
Levonnak adót akkor is, ha felvesszük a pénzt - szám szerint kétszer, hiszen levonják a tranzakciós adót, illetve az sms-értesítés miatt a telefonadót is, ráadásul, ha a készpénzzel elmegyünk a boltba, akkor legkevesebb kétszer ismét adózunk: kifizetjük az emelt áfát, és ha veszünk egy kis nyalánkságot, akkor emellé jön még a chipsadó. Dohányosként az emelt jövedéki adó is hozzácsapódik a számlához. Megpróbáltunk rekonstruálni egy átlagos, számlabefizetéssel tarkított napot, hogy megtudjuk, a jövőben napi hányszor fizetünk majd adót.
Kezdjük a reggellel. Az ébredést még nem adóztatták meg, így az nem kerül semmibe, a tankolás viszont igen. Tegyük fel, hogy autóval indulunk el bevásárolni, a tankunk viszont üres. Irány a benzinkút, tankolunk.
2012. május 15.
Tweet
Spanyolországba is indulhat nyári charterjárat Debrecenből. Ezt is tervezi a reptér új igazgatója. Folyamatosan készülnek a Wizz Air-gépek fogadására is. Már megrendelték azokat a berendezéseket, amikkel a lehető leggyorsabban tudják a le- és felszállást megszervezni.
Dehir - Spanyolországba is indulhat nyári charterjárat Debrecenből
Tweet


Forrás: hvg.hu
A Ligetaljai Kulturális Napok a térség egyik legnagyobb amatőr gálája, sztárvendéggel, tűzijátékkal, kiegészítő rendezvényekkel.
Tweet
Az Apple és a Samsung vitte a mobilipar nyereségét. Megérkezett a Samsung Galaxy S3, megjelent a Mozi24 Windows Phone-ra, hullámokban hömpölyög a Tango. Javulni fog az androidos alkalmazások multitaskja a BlackBerry 10 alatt, valamint Ancsa megmutatja, mire jó a Viber az újonnan támogatott platformokon.
Tweet
Verebi Imre ennek ellenére jól focizott .
Legyen a legény a nap fotója ,Nyírmártonfalván annyi ember dolgozik a közmunka program keretében, nem hiszen el hogy a fiuknak kell pályát porozni ,kapukat hálózni ,holnap meg edzés helyett füvet locsolnak ?
Felcsúton vagy bárhol az országban is így működik ?
Tweet
Itt van május elseje! A SmartEast stábja bevetette magát a városligeti majális forgatagába, majd később ellátogatott a Vodafone Belvárosi Nagydíjra is, ahol Ancsa Jenson Buttonnal is találkozott.
A csillagászok és az égboltot kémlelők már bevésték a naptárukba: az év leghatalmasabb telehold-jelensége lesz látható az égen ezen a hétvégén, szombaton éjszaka.
A Hold vasárnap hajnalban válik teljessé, azaz teliholddá. Égi kísérőnk pályája nem tökéletesen körkörös, és ekkor lesz a Földhöz a legközelebb, vagyis idén ekkor láthatjátok a legnagyobb teliholdat.
Tweet
Korábbi írás :Hamarosan nefelejcs lesz a történet
Képek itt kezdődnek
Lépj tovább az indafotóra





