Dr. Csernus Imre könyve nem mai olvasmány, néhány éve hogy megjelent már, és lehet vitázni abban a kérdésben, hogy mennyire a szakmának szól, illetve, hogy mekkora szerepe volt a könyv megírásában Csernus celeb-státuszából fakadó lehetőségeknek, egy dologban nem lehet vitázni: a könyvet veszik, és olvassák. És a könyv változást indukál.
Nagy ügy, a Twilight-könyveket is veszik és olvassák, többen is, mint Csernust, de itt egy dolog hibádzik: egy Twilight könyvet kiolvasás után nyugodtan ki lehet dobni a picsába, mert semmilyen hatással nem lesz az elkövetkező életemre.
Közhely, hogy Csernust lehet szeretni, vagy gyűlölni. Utóbbit főleg, a doki tesz is azért, hogy sok ember szemében legyen szálka. Arrogáns stílus, okoskodó, fennhéjázó hangnem, öntörvényűség, amelyeket csak arra használ, hogy felülkerekedjen a másik (gyengébb) emberen - gondolhatnánk felszínesen, és tévednénk is jókorát ezzel.
Mert Csernus dokinál ezek felvett tulajdonságok, ezeket fegyverként használja, nem a persona ellen, hanem a lelki problémák ellen. Az, hogy a megvalósítás sokszor kelt unszimpátiát az emberben csak előítéletesség, az, hogy sokan lusták kiszámolni az egyenletet, ami a számok halmazában rejlik.
Olvastam a Wan2 magazinban a 2010-es kúl-listát (amely lista persze szart sem ér a szegedi 2010-es kúl-listához képest, hehe...), ahol a doki az anti-kúlok közt szerepelt, egy Szíj Melinda, meg egy Havas Henrik mellett. Szerintem ez túlzás, mert a másik két seggfej semmit sem tud (és akar) hozzátenni az életemhez, míg Csernusnál más a helyzet. Megmondani ő sem mondja meg az aranycsinálás képletét, sőt, egyenesen arra kéri minden olvasóját, hogy ne higgyék el azt, amit állít. Mert ha gondolkodás nélkül beszopjuk, akkor hol marad az önálló, megfontolt gondolkodás? Ha meg elkezdek gondolkodni, akkor elkezdek mérlegelni is, mondjuk azt, hogy hol baszom el az életemet.
Csernus nem a szakmának ír, még a látszatát is kerüli annak, hogy tudományos stílusban fogalmazzon, nem a tudatalatti fejtegetésével, meg pszichoanalízis módszerével operál, inkább azon munkálkodik, hogy amit ír, az érthető, világos, hiteles, és lényegre törő legyen. Itt nincsenek tabuk, nincs mellébeszélés. Boldog vagy? Boldogtalan vagy? Csak ez a két lehetőség van, nincs mellékvágány, kiskapu, "C" terv, mert az mind olyan okoskodás, amivel megmagyarázom, hogy az a szar, amit nap mint nap megeszek, az valójában finom csemege.
Csernus megvalósította a gonzo-pszichológiát. Azzal a módszerrel szakított amely zömében jellemezte a pszichológiai könyveket, amiket ha eddig olvastam, mindig úgy éreztem, hogy valaki másnak írták őket, és ezért érdektelenek voltak. Csernus belenyomja az orromat a szaromba, és ezt nem lehet nem észrevenni, okoskodni, hazudozni meg nincs értelme.
A nő, ez a könyv címe, és valójában cseppet sem tűnik különlegesnek. Miért is lenne az? Egy rakás könyv íródott már a nőkről, a nőiességről, amelyek a nőiesség esszenciáját voltak hivatottak kutatni, de egy csomó olyan is, amelyek égetően aktuális témát feszegettek, a modern nő nehézségeit, túlélési technikáit a modern korban.
Nos, hát Csernus Imre bevállalta, hogy egy könyv formájában felfedi a titkot: mitől jó nő egy nő? Vagy: mi bántja a nőket manapság?
Hogy ezt az érintettek (a nők) hogyan értelmezik, és hol helyezik el, az megint csak erősen megosztó lehet.
Született egy "válaszkönyv" is (igazi magyar találmány), Paulina Éva írta meg Kiből lesz a jó nő? címmel. Amellett, hogy iszonyatos szűklátókörűségéről tett bizonyságot, a tipikus férfi-nő sztereotípiák mutatványos majma is. Totálisan félreértelmezte Csernus könyvét, hogy itt van ez a bunkó majom Csernus, aki leüvölti szegény ártatlan nők fejét, pedig milyen nehéz is a nők sorsa: munka, család, anyának, jó szeretőnek lenni. És, hogy P. Éva mennyire szívén viseli sorstársai életét: a pongyola pszichologizálás után egymás után sorakoznak a ráncfelvarrásról, mellfelvarrásról, puncifelvarrásról szóló tanácsok - mindezt a női lélek megértésének függvényében, ugye. A csúcs poén P. Éva köszönetnyílvánítása a könyv végén: köszönetet mond mindenkinek, aki megcsalta, otthagyta, átkúrta. Mit lehet erre mondani? Szívesen, máskor is!
Az ilyen nőkről (is) szól Csernus doki könyve, A nő. Hiszen Paulina Éva is nő, neki is van múltja, életútja, és jelene is, tele átbaszásokkal, ahol a legsúlyosabb átbaszások nem a gaz férfiak lelkén száradnak, hanem az olyan önátbaszások, amiket vakságában követ el.
A doki nem hogy nem vádaskodik, hanem éppen ódát zeng az erős, felnőtt nők csodálatáról, (titokban, mindenki helyett is) könnyet ejt a sanyarú sorsú nőkért, és minden erejével azon van, hogy segítsen.
Nem könnyű nőnek lenni, sütöm el a veretes közhelyet, kívülálló pasiként. Emancipáció, amely lehetőséget ad a nők önmegvalósítására, és ahol könnyen át lehet esni a ló túloldalára is. Nézzünk csak szét! Elveszünk a gyereküket egyedül nevelő nők tengerében. Milyen nevelést kaphat ez a gyerek ezután, akinek nincs apja? De ha van apja, akkor sincs apja, mert az apa nincs otthon, dolgozik, vagy nincs kedve otthon lenni, és iszogat, félrekúr, mert egy puhapöcsű seggfej, akinek nincs annyi vér a tökében, hogy ezek a kompenzálások helyett vállalja az érzéseit. Ez meg már a rossz párkapcsolatok témaköre, amelyből szintén nincsen hiány. Ezekről is van szó, bőven.
Sok mindenről van szó itt, szépen sorban láthatjuk, hogyan teszik tönkre a nők az életüket legtöbbször (sajnos). Azzal, hogy álarcokat, taktikákat használnak, és nem mondják ki azt ami szar. Azzal, hogy feladták büszkeségüket, áldozattá, és fasztörlő ronggyá válnak, nem olyanná, akire fel lehet nézni. Azzal, hogy feladják álmaikat. Azzal, hogy beleragadnak egy rossz kapcsolatba, minden nap azt hazudva maguknak, hogy az egész elviselhető.
Ezek a dolgok jórészt nem külső hatásra indukálódnak, hanem ezek olyan keresztek, amelyek a nők önként, ám nem dalolva cipelnek. Nőbűnök. Vagy csak egyszerűen bűnök, mert a doki hozzánk, férfiakhoz is szól, ha meghalljuk. nem csak a nőkben található meg az önzés, makacsság, gyávaság - sőt!
A gyávaság egyébként az igazi nagyágyú (ahogy Csernus fogalmaz). Minden, minden a gyávaság körül forog, minden ettől a dologtól bukik el, gyalázatosan.
Nem merni változtatni: itt hal meg a legtöbb remény. Az egy dolog, hogy elolvasom ezt a könyvet, közben mondogatom, hogy milyen kurva igaza van ennek a Csernusnak. Még rá is ismerhetek magamra, hogy jé, én is itt rontom el az életemet. Az viszont már más dolog, ha elkezdek meg is változni, kilépni a biztonságos(nak tűnő), meleg szarból. Vagy - ha gyáva vagyok, megmagyarázom magamnak, hogy inkább ne változzak, mert az áldozattal, fáradtsággal, felelősséggel jár.
Sok nő elfelejti, hogy az idő telik, méghozzá gyorsan, és nincsen második élet, ahol az elkúrt dolgokat helyre lehet hozni - arról nem beszélve, hogy a gyerekek előtt mennyire lehet hiteles egy ilyen anya, milyen mintát mutat?
De miért kell második élet? A hibákat mindig helyre lehet hozni, és nem késő a felnövéshez. Most fogom elárulni a könyv csattanóját! Spoilerveszély!
Milyen a jó nő? Felnőtt. Nem csak testileg, hanem egész személyiségében megéli a női szerepet, mindenféle hülye játszma nélkül. A jó nő így fog igazi pasit vonzani magához, nem pedig egy görcsöt. Így lesz hiteles, a párja, és a gyerekei előtt is.
Ehhez pedig nem kell semmilyen ráncot sem felvarrni.
