|
NAPLÓNK |
|
||
2013 | Bulik, Gosztonyi kert, gyereknap, falunap, faluszépítés | Egész évben van mit csinálnunk :-) | ||
2012. január 28. | Klubest |
Névnaposok köszöntése. Kor-Társ 2011 pályázat megbeszélése ,ami
hagyományőrző nyugdíjas találkozót takar. Ennek aktualizálódása a pályázat
befogadása után lesz kivitelezhető ,mely 2012. április 21-re tevődik!
|
||
2011. december | Évzárás, egyesületi gyűlések |
December 17-én részvettünk a Galgagyörki Hagyományőrző Egyesület által szervezett évzáró civil találkozón. December 18-án mindenki karácsonyán egyesületünk főzéssel, kiszolgálással, szervezéssel részt vállalt. A bográcsok mellett szinte hagyományként Karman Ferenc vállalta fel a munkát. December 23-án karácsonyi ünnepi klubestet tartottunk, megemlékeztünk 3 éve elhunyt elnök asszonyunkról Pintér Pálnéról! Meghívott vendégeink közül Matejcsok Zsolt polgármester tudott csak részt venni. Köszönet azoknak a tagtársaknak akik kézműves szakkör, népdalkör, élelmiszerbank, rendezvények munkájában részt vettek, és köszönet az Egyesület minden tagjának, hiszen lehetőségeihez mérten mindenki hozzájárult az Egyesület működéséhez. Az alábbi idézettel szeretnék Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánni: „Kívánd, hogy mindaz, amit ma éjjel gondoltál, ugyanúgy igaz legyen holnap, s holnapután. Kívánj igazi ünnepeket, kívánj igazabb életet! „ |
||
2011. november | Vezetőségi, klubest, névnapok, születésnapok |
Leader pályázatot nyújtottunk be, melynek célterülete Hagyományőrzésre és Nemzeti identitástudat fejlesztésre irányuló képzés , amely a hagyományok átadására a fiatal korosztály igényeinek megfelelően 1 hetes művészeti délutánok elnevezésű programot szervez a 2012 –es nyári szünetre. Decemberi hónapra úgy az Önkormányzat mind a Nyugdíjas Egyesület tervezett programjainak megbeszélése. 2011.10.23-án hetente szerdai napokon 13 órai kezdettel az egyesület kézműves szakkört tart a gyerekeknek.
Utolsó negyedévben aktuális névnapok, jubileumi születésnapok megünneplése. Meghívott vendégeink voltak Matejcsok Zsolt polgármester , Lőrik László tiszteletbeli tagunk, Blaskó Tamás és Blaskó Norbert. A mulatsághoz a talpalávalót a Blaskó testvérek nyújtották Lőrik tanár úr éneklésével, ami nagy sikert aratott a tagság körében.
|
||
2011 október | Klubest | Virágcsokorral és itallal köszöntöttük a névnaposokat és a jubileumi születésnapost Király Lászlónét. Megbeszéltük , hogy a helyi iskola tanulói számára kézimunka szakkört tartunk a őszi szünetben. Vendégünk volt a helyi körzeti megbízott Jobbágy Lukács János. Előadásának tartalma az idősek sérelmére elkövetett bántalmazások, rablások. Ennek megelőzésére tartalmas tájékoztatót tartott. Sajnálatunkra Bobkóné Julika lemondott elnökségi tagságáról , amit érdemei méltatásával tudomásul vettünk, és megválasztottuk Kőszegi Pálnét Julika helyett, akinek sok sikert kívántunk a vezetőségi munkájához! | ||
2011. szeptember | Kirándulások, falunapok |
Főzőcsapatunk részt vett a Vanyarci Haluskafesztiválon, ahol a csapatunk nagyon jól teljesített , kettő 2. és egy 3. díjat sikerült begyűjteni. Az egyesület tagjai részvettek a falu szüreti mulatságán, odaadó főzéssel és süteményekkel segítették a rendezvény létrejöttét. A falumulatság előtt kitakarították a művelődési ház összes termét és berendezték a közös klubhelységnek kapott termeket. Nagyon szép és otthonos lett, köszönjük a segítséget Hidvégi Mihálynénak, Holonka Jánosnénak, Garaba Mihálynénak, Kőszegi Pálnénak, Strebák Andrásnénak, Madarász Józsefnénak, Király Lászlónak és Hajzsel Mihálynénak. A nyugdíjas egyesület tagjai saját erőből részt vettek a Vecsési Káposztafesztiválon , ahol minden étel dekoráció káposztából készült, és igen szép felvonulást és felejthetetlen műsorokat láttunk. |
||
2011. augusztus | Kirándulások, fesztiválokon való részvétel |
Részvettünk az Acsai ganca fesztiválon, ami jól sikerült, 2. helyezést értünk el. Aug. 20-án részt vettünk Szent István királyunk és a magyar kenyér ünnepén. Ipolytarnócra kirándultunk, megnéztünk az Őslényparkot. Hazafelé Balassagyarmaton ebédeltünk és megnéztük a múzeumot. A Nógrádkövesdi falunapra benéztünk. Aug. 23-án vezetőségi ülésen eldöntöttük, hogy a Szlovák Kisebbségi Önkormányzattal közösen a volt napközi helyiséget kifestetjük és közösen klubhelyiségként használjuk! A munkadíj költségét 40000 Ft-ot közösen álltuk, az anyag szükséglethez a 12000 Ft-ot az Önkormányzat állta. |
||
2011. július 30. | Klubest | A fesztiválok időpontjainak ismertetése és az azon való részvételi lehetőségek áttekintése. Acsai ganca fesztivál és a Zsámboki lecsófesztivál augusztus 13-án , és a Vanyarci ganca fesztivál szeptember 10-e. Névnaposok és születésnaposok főzéssel egybekötött ünneplése. A Sonor zenekar szolgáltatott zenét, mely remek hangulatot és tánckedvet teremtett. Ezúttal köszönjük nekik! | ||
2011. június 25. | Klubest, Trianoni megemlékezés | Június 5-én a Trianoni megemlékezésen népdalkörünk a történelmi alkalomhoz illő dalokkal szerepeltek. A klubest a tagok beszélgetésével, zene hallgatással telt. A szlovák régió keretén belül részt vettünk a Nagybánhegyesi Országos Szlovák napon. | ||
2011. május 28. | Klubest | Részt vettünk május 21-én a gyereknapon , melyen a nyugdíjas egyesület sátoránál a gyerekek gyöngyfűzéssel , bábkészítéssel foglalkozhattak, és az egyesület tagjai által főzött és sütött ételekből fogyaszthattak, melynek bevételét a szülői munkaközösségnek ajánlottuk fel. Megtisztelte tagságunkat a szülői munkaközösség vezetője Matejcsokné Kovács Katalin és megköszönte a gyermeknapi részvételt és segítséget. Részt vettünk a falu főutcájának virág ültetésénél. | ||
2011. április 30. | Klubest | Gyereknapi megbeszélés, valamint az Acsai és Vanyarci ganca fesztiválon való részvétel megbeszélése. A népdalkör és a kézműves csoportok vezetőjének beszámolója az elmúlt időről, ami pozitívumot mutat. | ||
2011. március 26. | Klubest, ünnepség | Névnapok megünneplése főzéssel, vacsorával egybekötve, amin a tagok jól szórakoztak , mulattak, melyhez tiszteletbeli tagtársunk Lőrik László zenélt. Részt vettünk a március 15-i ünnepségen, mely a megszokottól eltérő volt, az akkori élő események megelevenítésével játszódott le. | ||
2011. február 26. | Közgyűlés |
2010 évi beszámoló- 2011 évi tervek a tagság egyhangúlag elfogadta és jónak találta. Új alelnököt választottunk mivel előző alelnökünk Karman Ferenc lemondott, és egyhangú szavazással új alelnökünk Holonka Jánosné Marika lett. Terveink szerint megbeszéltük a március 15-i ünnepségen való részvételt. Újra szerveztük a népdalkört és az egyesületen belül vezető új klubtagunk Katona Lászlóné Andi . Beszámoltunk a tagságnak a Láng Művelődési ház nyugdíjas nótaénekeseivel eltöltött farsangi mulatságról. A fellépő gyerekeket szívéjesen fogadták , a fellépő műsoruk nagy sikert aratott, többször visszatapsolták őket. Az utazást a busz mellett két szülő kocsikkal segítették.
|
||
2011. január 28. | Klubest |
2011 évi pályázathoz kapcsolható tevékenységek megbeszélése, népdalkör
megalakulása. A vezetőség megköszönte az élelmiszerbank által juttatott
élelmiszer szétosztásában való munkát a tagoknak Klubtagjaink Király László
és neje a nyugdíjas élet örömét osztották meg velünk, ami első unokájuk
megszületése. Megvendégelték klubtagjainkat amit tisztelettel
megköszöntünk.
|
||
2010. december 29. | Karácsonyi évzáró est |
Napirendi pontokkal kellett kezdeni a karácsonyi klubestet mivel elnökhelyettesünk Karman Ferenc és felesége Marika lemondó nyilatkozatot nyújtott be. Tájékoztattuk a tagságot, hogy az élelmiszerbankkal 2011 évre az önkormányzattal egyetértve újra kötöttük, amihez az egyesületi tagság segítsége ez évben is szükséges. Köszöntöttük névnapos ünnepeltjeinket, és kezdetét vette a karácsony megünneplése, mely az alábbi idézet mottójával indult: „ A szeretet akkor él, ha minden nap igaz, néhány szép pillanat az évekre nem vigasz. Akit sokszor bántottál, talán ma megbocsát, de ha elfújtad a gyertyát, őrizd meg a fényt tovább. A világ bármely részén élsz, és bárki vagy, szeretném, hogy légy ma este egy kicsit boldogabb. Kívánj igazi ünnepeket, kívánj igazabb életet, Ahogyan én neked! „ (Horváth Attila idézete) |
||
2010. november 27. | Klubest | Tagok köszöntése után Erzsébet, Katalin és egy születésnapos tagunk Kovács István köszöntése. Az önkormányzat részéről anyagi támogatásban részesültünk amely 50000 Ft-ban nyilvánult meg. A decemberi civil napot kezdtük szervezni amely a Galgagyörki Sportegyesület, a Hagyományőrző egyesület, és a Nyugdíjas egyesület keretében fog megvalósulni. A ránk eső feladatokat beszéltük meg ami főzéssel, sütéssel illetve az étkezések szervírozásában nyilvánul meg. | ||
2010. október 30. | Klubest | Szokásunkhoz híven a tagok és a névnaposok köszöntésével kezdődött. Ez az est beszélgetéssel telt el aminek szerves része volt az elmúlt önkormányzati választás eredménye. Úgy gondoljuk , hogy a jövőre nézve az egyesület életét pozitív irányba fogja mozdítani. | ||
2010. szeptember 24. | Klubnap |
A Vanyarci sztrapacska fesztiválon a nyugdíjas egyesület népdalkörösei első díjat nyertek a főzésben, és részt vettek a helyi műsorban. Az északi hegyvidéki Mátrai kirándulásra reggel 7-kor indultunk, Gyöngyösön megtekintettük a Mátrai múzeumot. Parád főterén megállva megtekintettük a környék tájjellegű kézimunkáit. Szilvásváradon egy ízletes ebéd elfogyasztása után a helyi kisvasút vonalát végigutazva gyönyörködtünk a táj és a vidék szépségeibe. Visszafelé a Gyöngyösi borfesztivált tekintettük meg és innen indultuk haza. Ez a program az NCA pályázatunk egyik része, és az elnyert pályázat nélkül nem valósulhatott volna meg!A Nemzetiségi Falunap szervezésében, főzésében a nyugdíjas egyesület nagyrészt vállalt. Az utolsó negyedévben aktualizálódó névnapok megünneplése, mely egy vendéglátással egybekötött est volt, melyet az ünnepeltek szerveztek. |
||
2010. augusztus 29. | KLUBEST | Az est a tagok köszöntésével kezdődött, valamint a névnaposok köszöntésével. Napirendként ismertettük a szeptember hónapban megtartandó Vanyarci haluskafesztivált , a Gyöngyös, Mátraháza, Parád,Eger és Szilvásváradi kirándulást ,valamint a 18-án megrendezendő Nemzetiségi Falunapot! | ||
2010. július | NYÁRISZÜNET | |||
2010. június 26. | Klubest |
Segítettünk a június 5-én megrendezett gyermeknap lebonyolításában. Támogatásunk megnyilvánult tárgyi eszközökben , főzéssel és alapanyaggal, és süteménnyel.A hónap utolsó szombatján tartott klubesten köszöntöttük az aktuális névnaposokat, valamint két jubileumi születésnapos tagunkat. |
||
2010. május 29. | Klubdélután | Névnap és jubileumos születésnapok ünneplése.Vendégeink voltak a budapesti Láng Művelődési Ház nyugdíjas nótaénekesei, a helyi hagyományőrző együttes tagjai, valamint a zeneiskola harmonikásai. Színvonalas műsoraik tették tartalmassá a klubdélutánt. | ||
2010. április | ELMARADT | Országgyűlési választás első és második fordulója végett! | ||
2010. március 15. | Ünnepség, koszorúzás | Március 15-i nemzeti ünnepségen koszorúzással egybekötve részt vettünk. | ||
2010. február 27. | Klubest | Beszámoló közgyűlésként az Egyesület2009-évi tevékenységéről és a 2010.évi tervek ismertetése valamint névnapos és jubileumi születésnapos tagjaink köszöntésével telt el. | ||
2010. január 30. | Választás | A klub napsajnos elmaradt /helyi Képviselő választás miatt/ | ||
2009. december 29. | Évadzáró klubest | Az Ó-év búcsúztató közgyűlésünk jó hangulatban a tagság teljes megjelenésével lett megtartva. Felköszöntöttük a 60. születésnapját ünneplő Adámi Jánost és a névnapjukat ünneplőket. A megköszöntöttek egy hangulatos vacsorára (Sertéstokány hentes módra tarhonyával) látták vendégül a köszöntőket. Majd vidám nótázás után kívántunk egymásnak és mindenkinek Békés Boldog Új Évet. | ||
2009. november 27. | Klubest, kirándulás, közgyűlés | Az Alsópetényi Hármas könyv Fogadóban megtartott évértékelő közgyűlésünk jó hangulatban telt. Felköszöntöttük 65. jubileumi évfordulósunkat és névnaposainkat. A Közgyűlés jó hangulatú vacsorával és Lőrik tagtársunk harmonika játékának élvezetével zárult. | ||
2009. november 7. | Klubest, közgyűlés | A Közgyűlés titkárnak megválasztotta Hidvégi Mihályné (Macus) tagtársunkat. Október 10.-én nagy megelégedésre részt vettünk a gyerekek Galga Focikupájának a rendezésében, melyet a rendezők megköszöntek. November 27.-én tartjuk Alsópetényben az évértékelő ünnepélyes összejövetelünket, amely remélhetőleg jó hangulatban fog eltelni. December 5.-én részt veszünk a civil szervezetek együttes rendezvényén | ||
2009. szeptember 25. | Klubest | Plesz György a SE Elnöke felkérte az Egyesület tagságát a Galga Focikupa megrendezésében való részvételre. A Vanyarci Haluska Fesztiválon csapatunk I. helyezést ért el a sátor díszítésében és III. helyezést ért el haluskafőzésben. A szervezők pénzjutalommal díjazták a népviseletbe beöltözötteket. A szeptember 19.-i Falunapon nagy sikerrel főztünk a vendégeknek. Nagy tisztelettel köszöntöttük a 60. jubileumi évfordulós és névnapjukat ünneplő tagtársainkat, akik vendégül látták a tagokat. A befejezést a Hagyományőrző Egyesület tagja által adott színvonalas műsor adta. | ||
2009. augusztus 29. | Közgyűlés |
Sikeresen részt vettünk a július 18.-i Acsai Ganca Fesztiválon, melye a Polgármester és a rendez bizottság nagy tisztelettel megköszönt. Csapatunk részt vett augusztus 15.-én a Zsámboki Lecsó Fesztiválon, ahol I. helyezést ért el . A NCA-hoz benyújtott pályázatunkkal nyertünk a működéshez támogatást. Beneveztünk a Vanyarci Haluska Fesztiválra.
|
||
2009. június 27. | Közgyűlés | Az aktuális tájékoztatók után felköszöntöttük, jubileumi 65, 60 éves tagtársainkat, névnapjukat ünneplőket, akik vendégül látták a tagokat. Szó esett a kirándulás megszervezéséről, de mivel a beadott pályázaton nem nyertünk, így nem biztos, hogy lesz rá fedezet. Július 18.-án tervezzük az Acsai Ganca Fesztiválon való részvételt 8-10 fővel. | ||
2009. május 30. | Közgyűlés | Termékbemutató került nagy érdeklődéssel megtartásra. A vezetőség megköszönte a gyereknap lebonyolításban való részvételt. Szabad, jó hangulatú beszélgetéssel telt el az idő. | ||
2009. április 25. | Névnaposok ünneplése | A bográcsban főzött székelykáposztával látták vendégül a névnaposok a tagságot (Julianna, Zsuzsanna, József, Margit, Zsófia), melyet Lőrik László klubtársunk tett hangulatossá harmonikájával. | ||
2009. március 28. | Közgyűlés | Az első negyedéve pénzügyi helyzetünket értékelte Jakubecz Józsefné pénztárosunk, mely tájékoztatást a Közgyűlés elfogadott. Majd a Május 23.-ra tervezett gyereknap részletei kerültek megbeszélésre, melynek lebonyolításában természetesen felajánlottuk segítségünket. Felköszöntöttük a hónap névnaposait. | ||
2009. február 28. | Klubest |
2009. február 28.-án megtartott klub est sikere fergeteges volt minek
tartalma a következő volt.-tagság valamint a névnaposok és Lőrik László tanár úr meg hívott vendég köszöntésével kezdődött. Lőrik tanár urat az Egyesületünk tiszteletbeli taggá fogadta. Az est sikerét megtekinthetik képek című rovatunk böngészésével. |
||
2009. január 31. | Közgyűlés |
2009.jan. 31-én megtartott közgyűlésen a tagság elfogadta 2008-as évi beszámolót, ezt követően elnökségi tag és elnök választás történt. Ennek eredménye a rólunk szóló rovatban megtekinthető. |
||
2008. december 30. | Ó-év búcsúztató, névnapok ünneplése |
A búcsú kétszeres volt, búcsúztunk az óévtől és elhunyt
elnök asszonyunktól is egy perces néma gyásszal. |
||
2008. december 23. | Búcsú | 2008. december 18-n hosszú betegség után elhunyt egyesületünk elnöke, Pintér Pálné. Egyesületünk létrejöttében elévülhetetlen érdemeket szerzett, energiáját, szervező képességét nehéz lesz pótolni. Hatalmas űrt hagyott maga után. Nekünk itt maradottaknak legfontosabb feladatunk az egyesület életben tartása, így tiszteleghetünk emléke előtt. | ||
2008. december 6. | Civil szervezetek találkozója | A három galgagyörki civil szervezet (Hagyományőrző Egyesület, Nyugdíjas Klub, Sportegyesület) szervezésében nagy sikerrel került megrendezésre az első civil szervezeti találkozó. Felléptek néptáncosaink, citerásaink, gyermek énekkarunk, a sportolók box bemutatót tartottak. | ||
2008. november 28. | Névnapi rendezvény | Szerény körülmények között felköszöntöttük a névnaposainkat, akik megvendégelték a tagságot. Megszerveztük a civil összejövetellel kapcsolatos teendőket és elosztottuk a munkát. | ||
2008. november 24. | Alapítványi találkozó | Részt vettünk Vácon, a NIOK alapítvány a Kismarosi Teleház Alapítvány és a Pest Megyei Esélyekháza szervezésében megrendezett alapítványi tájékoztató előadáson. | ||
2008. október 25. | Taggyűlés | Meghallgattuk az I. félévi gazdálkodási beszámolót. Megtárgyaltuk a Sportegyesület és a Hagyományőrző Egyesület felkérését a Mikulás napi civil szervezetek összejövetelén való részvételről. A tagság az eseményt támogatja süteménnyel, az étel megfőzésével és felszolgálásával. | ||
2008. október 4. | Névnapi rendezvények | Névnaposainkat ünnepeltük, a rendezvényen meghívottként részt vett Matejcsok Zsolt, aki tájékoztatta az egyesület jelenlévő tagjait a galgagyörki gyermekek érdekében végzett munkáról, és kérte a segítségünket a továbbiakban. A megköszöntött névnaposok meghívták a tagságot vacsorára. Az ünnepség jó hangulattal telt és jókedvvel zárult. | ||
2008. szeptember 28. | Rendezvény | Részt vettünk a Szlovák Nemzetiségi találkozón, süteményt vittünk, segítettünk a főzésben és a vendégek kiszolgálásában. | ||
2008. szeptember 19. | Taggyűlés | Tájékoztatót hallgattunk meg a Zsámboki Lecsó Fesztiválról. A Polgármesterasszony tájékoztatója és felkérése alapján döntöttünk a Szlovák Nemzetiségi Találkozó megrendezésében való részvételről és egyéni felajánlásokkal annak támogatásáról. | ||
2008. augusztus 16. | Zsámboki Lecsó Fesztivál | Augusztus 16-n "Lecsó a keceléből" szlogen alapján vett részt csoportunk egy különleges étellel Lecsós ragu knédlivel galgagyörki módra. Az ételnek nagy sikere volt, a résztvevők tisztára törölték a kondért is. Mindenki tetszéssel fogadta a velünk érkezett két tangóharmonikás fiúcskát és a népviseletbe öltözött hölgyeket is. | ||
2008. június 21. | Kirándulás | Június 21-n az egyesület 21 tagja busszal Komárom városába kirándult. Megnéztük az új hidat, a komáromi katonai erődöt. Ebéd után a Majk-i Remeteséget látogattuk meg. Az ősi falak között remeték éltek, akik némaságot fogadtak. Gyógynövényeket gyűjtöttek, virágokból mézet, lekvárt készítettek. Hazafelés átutaztunk a Vértes hegységen. | ||
2008. június 13. | Taggyűlés | Az egyesület taggyűlést tartott.
Témáink:
|
||
2008. május 16. | Bográcsolás, névnapok ünneplése | Az egyesület 23 tagja, a Művelődési Ház kertjében ünnepelte a tagtársak névnapját. Bográcsban pörkölt készült. | ||
2008. március | Egyesületi közgyűlés | Tájékoztató a testületi ülésről, képviselők tiszteletdíjakat ajánlottak fel az egyesületnek (Holányi, Matejcsok). Pályázati lehetőség ismertetése. | ||
2008. január. február | Egyesületi közgyűlés | Az egyesület tagjai meghallgatták a 2007-s évi beszámolót, elfogadták a 2008-s év költségvetését. | ||
2007. szeptember 27., december 8. | Névnapok megünneplése | A Nyugdíjas klub összejövetelein megünnepeltük a tagok névnapjait. Az ünnepeltek főzték a finom vacsorát, süteményt sütöttek. | ||
2007. augusztus 11. | Társadalmi munka az iskolában | Ezen a napon a helyi Általános Iskolában a korábban elvállalt takarítási, festési munkát végeztük el. 8 tagunk volt jelen az egész napos munkán. | ||
2007. augusztus 4. | I. Országos Gancafesztivál Acsa | A Felső Galga mentén megszületett I. Országos Ganca
fesztivál Acsán került megrendezésre. A Nyugdíjas Egyesület 8 tagja vállalta
Acsán a ganca főzést. Háromféle ganca készült: juhtúrós, tehéntúrós, sülthagymás-szalonnás. Csapatunk a zsűri értékelése alapján első helyet nyert a juhtúrós gancával. A fesztiválon szép műsor volt, fellépet a galgagyörki Népdalkör is. |
||
2007. július 13. | Tűzoltókocsi felújítása, bográcsolás | Felajánlásunk szerint ezen a napon, az önkormányzat udvarában lévő /használaton kívüli/ lóvontatású tűzoltókocsi festését kezdtük meg. A festéket az önkormányzat biztosította. Délután hatkor fejeztük be a munkát. A tűzoltókocsi ismét a régi pompájában díszeleg az önkormányzat udvarán. Közben a női tagok bográcsban finom gulyást főztek, és fánkot sütöttek. A kollektív munka után finom vacsorával zárult a napunk. | ||
2007. június 17. | Sétahajó és nótaműsor | A Nyugdíjasklub tagjai résztvettek a vasárnaponként a budapesti Vigadótéri hajóállomásról induló Nótás-Sétahajó kiránduláson. A hajó Horányban kötött ki, ahol a vendéglőben finom ebédet kaptunk, és utána három órás vidám nóta műsort hallgattunk, illetve aktívan részt is vettünk benne. Minden tag jól érezte magát, vidáman érkeztünk az esti órákban haza. | ||
2007. április 26. | Nemzetiségi Találkozó | A községben 2007. április 26-n megrendezésre került
Nemzetiségi találkozóra, a Nyugdíjas Klub felajánlott:
|
||
2007. április 18. | Egyesületi ülés | A 17 fő jelenlétében megtartott egyesületi ülésen a Szlovák Nemzetiségi Gyermeknap támogatásáról döntött az egyesület. Pénzbeli támogatás és sütemény sütés lett felajánlva. | ||
2007. március 30 | Húsvéti tojásfestés | 2007. március 30-n a nyugdíja klub húsvéti ünnepséget tartott. Sonkát és tojásokat főztünk. Mindenki nagy buzgalommal festette a hímes tojásokat. |