Felkészüléseink a Kinizsi 100-ra












Üdvözlünk mindenkit!

Újraélesztettem az oldalt! Ideje volt, hiszen tegnap (2011. március 27.) már megejtettük az idei első túránkat. A tavalyi - számunkra első - Kinizsi 100-ason való részvétel és sikeres teljesítés után sok túratárshoz hasonlóan mi is Kinizsi-függők lettünk. Idén is neki akarunk vágni, mindenképpen több tapasztalattal felvértezve, reméljük a legjobbakat!
Az idei programunk: március 27. Békásmegyer - Dorog; ezen az útvonalon még csak egyszer jártunk, nem árt újra bejárni, ráadásul a sok emelkedő miatt edzésnek kiváló! (Most már mondhatom múlt időben is, hogy az volt.)
Április 16. Gerecse 50; ez az a túra, ahol eltérő célokkal fogunk indulni. Reckeb célja, hogy kényelmesen, nyugodtan teljesítse a 10. Gerecséjét, az én célom 9 órán belülre szorítani a szintidőmet és felmérni az állóképességemet a bányahegyi emelkedőn.
Május 1. Vérteskozma 30; egy hónappal a Kinizsi előtt még egy harmincas, csak hogy ne készítsük ki magunkat nagyon, amolyan átvezető a Gerecse és a K100 között.
Május 28-29.: az év túraszezonjának csúcspontja. Mindent megteszünk, hogy idén kevesebb szenvedéssel ismét teljesítsük! Idei első beszámolónkat Reckeb írta meg.

Óczal a Leinád