Kapcsolat
Évek óta jó kapcsolatot ápol
gyülekezetünk a tiszafüredi gyermekotthonnal. Gyülekezetünk több tagja
patronálja a fogyatékos gyerekeket, ezzel nagy felelőséget vállalva magára.
Több alkalommal ruhákat, játékokat és anyagi támogatást is adtunk az
intézetnek, melyekért a gyerekek szeretetét kaptuk viszonzásul.
Az évek alatt több közös programot is
szerveztünk, többek között a Budapesti Állatkertben, Repülőtéri
Emlékparkban a Margitszigeten vagy éppen a Tropikáriumban, a
budapesti fogaskerekű vasúton utaztunk a gyermekek és a mi
örömünkre. Az alkalmak végén közös szeretetvendégség
keretében búcsúztunk el egymástól.
Az intézetről
A tiszafüredi Református Egészségügyi
Gyermekotthon zömében súlyos fogyatékos, halmozottan sérült, kisebb
részben pedig középsúlyos mértékben fogyatékos gyermekek
ápolását-gondozását, teljes körű ellátását vállalta fel.
Az intézmény alapításának éve: 1936
Az intézmény fenntartója: Magyarországi Református Egyház Zsinata
Férőhelyek száma: 165 fő
Az ellátás körülményei: Az épületeket
nagy udvar, park és gondozott kert veszi körül. Az egészségügyi
alap- és szakellátás minden gondozott számára biztosított. Ez
magában foglalja az intézményen belüli alap- és különböző
szakellátást, így a fogorvosi, pszichiátriai, bőrgyógyászati,
belgyógyászati és egyéb ellátást is. Mozgásterápiás szoba került
kialakításra, mellette tornacsarnok, fény- és zeneterápiás szoba,
logopédiai szobák, gyakorlóműhely, néptánc egészíti ki a széles körű
és sokrétű gyógypedagógiai foglalkoztatást. A programok
összeállítása és megszervezése úgy történik meg, hogy a gazdag
kínálatból lehetőség szerint minden gondozott megtalálja a számára
legkedvezőbb foglalkoztatási és fejlesztési formát.
A vallásgyakorlás lehetősége
biztosított, és az intézményi élet szerves részét képezi. Zenés
bibliaórák, közös éneklések, imádságok kerülnek megtartásra,
emellett rendszeres a kapcsolattartás a helybeli gyülekezettel is. A
kirándulások, üdülések, rendezvények látogatása, hajókirándulások
szervezése gyakori és kedvelt kikapcsolódási lehetőség, mely sok
örömet szerez a gondozottnak.
Az épületek külső és belső átalakítása,
korszerűsítése, a parkok gondozása és kiépítése fokozatosan és
tervszerűen történik.
Cím/Elérhetőség
5350 Tiszafüred, Temető u. 1.
Tel./fax: 59/511-381
E-mail: regyo@axelero.hu
Intézményvezető: Miskolczi Julianna
Mobil: 20/802-7308 |