(Tisztatekintetű
Miklós mágus Brassóból)
Klingsor
(Klinsor) von Ungerlant „fényes nap” vagy fényes,
illetve
tiszta-fehér tekintetű sólyom-táltos-mágus a magyarföldi Barcaságból. A
németek
lakta őrhegyen, ill. várban (Wartberg) Wartburg várában, a varázslatos
türingiai
Eisenach vidékén, 1207-ben egy mesterdalnoki találkozón, az énekesek / „Minnesänger”-ek bírájaként járt. A
csillagok állásából megjövendölte Szent Erzsébet (1207-1231)
születését. Minden
jel arra mutat, hogy a jövendölésen Németföld egyik leghíresebb
szereleménekese
/ Minnesängere, Walther von der Vogelweide (madáretető, ill.
lélektápláló
névvel) is jelen volt sok más dalnokkal együtt. Mind Szent Erzsébet,
mind Vogelweide
Szent Ferenccel leveleket váltottak, és a ferences lelkiségi mozgalom
tényleges
résztvevői voltak. A Vogelweide szó, mint sólyomreptető RéT-TéR
jelentése
szintén lehetséges. A Klin/g/sor neve eredetének és létezésének
feszegetésére
azért van szükség, mivel csak a magyar
földről származás (von Ungerlant) maradt fenn személyével kapcsolatban
nyomtatásban. De mi tudjuk, a becsületes neve Miklós volt táltosunknak.
A
ráakasztott német neve miatt, mint brassói német él a zenetudományos
köztudatban, s ez tarthatatlan.
Nézzük
német nevének eredetét!
Klin/g = FéNYeS -TiSZTa ill. fehér, de még a csengő jelző
megoldást
(kling/en) sem zárhatjuk ki. Lexikonjaink szerint a népnyelvi „Kilingesaire” alak illik leginkább reá
nézve, mivel ennek jelentése: KÖLTŐ. Az időben a költő és a
dallamot
szülő, az emberekre ható, a varázsló muzsikus szinte egyet jelentett.
Hovatovább tény, hogy a KLiNGSoR vagy a KiLiNGeSaiRe szavak
mássalhangzós
kerete maradéktalanul egyezik. A többes megoldás lehetősége csak
erősíti
észrevételünket, minthogy két oklevelünkben Fyntur, Mezan és a törökös
Tuka (toka)
jokulátornevek között egy Fenyes (1240 k.) és egy Fenies (1253) azaz FéNYeS nevű „zeneművész” neve is
olvasható. Mi több! - már az Aranybulla évéből (1222)
keltezett egyik oklevélben is fölbukkan Fenies vígságtevő neve.
Jegyzet:
Paizs
Dezső: Árpád- és Anjou-kori mulattatóink. Bp., 1953. 7.
Más
források leginkább klein-nek, azaz
kicsinek fejtik meg, és a többi kutató már kapva kapott a lealázó
jelzőn, ezt
fogadták el évszázadokon keresztül minden ellenőrzés nélkül.
Nevének e korai megfejtői és elfogadói tévedtek a „klein=kicsi” értelmezéssel, mivel még a XIII. századi eredetű Brassó-környéki népdalokban – ahonnan a mágus-énekes származott - rendre a „klen, klenes” alakban használták a „kicsi” szót. Nevét a Wartburg-i versenyeken nyerhette, mert annak választott (!), igazságos és tiszta mesterdalnok-bírója lett. Minthogy megvesztegethetetlen volt, a „benne csalódott, vesztegetésre kész, nyugati dalnokok” föllázadtak. Noha a várban összegyűlt napnyugati dalnokok szabályos lázadást szítottak ellene, egy énekes polgárháborút / Sängerkrieg-et, Miklós mágus a háborgókat lecsillapította, és továbbra sem lehetett befolyásolni.
Művésznév adása – akár maga magának – nem kizárható. Magyarországi Fénylő – Zengő Nap Miklós szerzeménye, nyugodt, megfontolt dallama a Nürnbergi Tabulatúrás könyvben és a Colomar-i kéziratban (1450 k.) fennmaradt. A dallam első része a gregorián méltóságát sugallja, de kései testvérei deákos bordalaink (Áldott neszmélyi bor…) túbás, szabad előadásra ösztökélő változataiban sűrűn előfordulnak még a XVIII. század vége felé is. Dallamának második fele táncos ritmizálással a felvidéki Lapockás tánc (Vietoris kódex, 1650 k.) egy quint-terjedelmet föl-le bejáró dallamával rokon. A záró nyolc ütem ezt ismétli meg.
Hősünk nevére visszatérve azt kell még
mondanunk, hogy a Kling/en = csengeni, zengeni, zengedezni jelentése
valószínűbb, minthogy európai, mondhatnók: nemzetközi mesterdalnoki bíróról,
ellenőrről van szó, ki mindenkinél jobban kellett, hogy énekeljen, illetve
értsen a zeneköltészethez és annak előadásához, s az egy magyarországi jövendőmondó
táltos volt.
Ezért nem véletlen a német névadás:
Klin (fényes, vagy a Klin/g/e cseng, zeng) fényes vagy zengő NaP. Mindkét földi
jelenség fizikai sajátossága a hullám, mely anyagi és szellemi létünk alapja.
Ez esetben, a kettős megoldás nem
kizárt, hiszen a tiszta (fehér) azaz a fényes tekintetű (ez utóbbit a szerző
feltételezi csupán) ember HaRM/óniát, KaRM/á/t, TiSZT/eletet áraszt, s már
is közelebb kerültünk a világot
összetartó zenéhez.
Klingsor létezését sokan tagadják,
pedig számos korabeli képen ábrázolják igen jeles dalnokok között. A SoR a
sumér SuRDu-ból SóLy/mot jelent, innen feltételezhetően az etruszkból került a
latin nyelvbe a Sol = NaP is, mint azt már kifejtettük tanulmányunk első, Sumer
Zene c. részében. A nagy ókori birodalmakban a kitárt szárnyú sólyom, a SuRDu
volt a jelképe / attribútuma. Mint már korábban említettük, a Sárdó jöjj el, hozz meleget… kezdetű
napváró gyermekdalunk is ezt támasztja alá. Ezért a Klingsor = FÉNYES TEKINTETŰ
SÓLYOM vagy A CSENGŐ HANGÚ SÓLYOM jelentést nem lehet megoldásainkból kizárni.
Szinte mind a mai napig agyon
hallgatták létezését, eredetét, pedig kép van róla, hogy megénekli, megjósolja
II. András lányának, Szent Erzsébetnek születését.
Számos
mesterdalnok verseny tekintélyes bírája.
A
fényes tekintetű (sólymos), „mágus Miklós”
jóslata utal arra, hogy a vallásos, istenfélő magyarok cselekedeteiben még ez
időben is békességben összeolvadni látszik a régi és az új vallásosság, melyek
sok tekintetben nem álltak szemben egymással.
Megbízható kútfők szerint
Miklós mágus tanult Párizsban és Konstantinápolyban (ma Istanbul). Csillagász,
csillagjós, tudós filozófusként emlegették. Vonzódott az alkímiához, s mint
lélekidézőt is számon tartották. A magyar királytól 3000 ezüst girát húzott,
melyből nagyúri módon, saját udvartartással, fényűzően élt.
Mint varázspálcás ember a
föld kincseit számos alkalommal kimutatta, melyért a magyar király igen
kedvelte.
Kirschner Béla: Hegedű c.
művében kifejtette, hogy a zeneszolgáltatók zöme több nyelven énekelt, hogy más
nyelvű népek között is megélhessen, s így nem lehetetlen, hogy hazai tájakon
egy-egy német, ibériai, frankföldi, olasz vagy más histórió magyarul énekelt,
és miért ne énekelhetett volna a sok külföldet járt magyar számos más - a
kenyérkeresetéhez szükséges - nyelven.
S ekképpen vittek Európába magyar dallamokat, s hoztak vissza a magyar
dallamokhoz szervesen illeszkedőket.
Minthogy
a „miklósság” a magyar táltosság
hagyományában előkelő helyet foglal el, mindent megteszünk annak érdekében,
hogy a magyar művelődéstörténetben újra elfoglalja méltó helyét, mert az MTA lexikonjai
nem említik nevét.
Egy brassói lovag dala
A II. Endre idején
véderőnek betelepített német telepesek hagyatékaként népi emlékezetük számos
moll-jellegű, a lovagi kor végéről származó éneket őrzött meg. A legszebbek
egyike a Brassai kapunál… kezdetű,
mely szinte hangról hangra egyezik egyik (hajdú) táncdallamunk első felével, s
a másik is rokon vonásokat mutat. Itt igen nehéz az ún. elsőbbség kérdését
eldönteni, hiszen az 1704-ből keltezett Erdélyi
Hajdútánc című, közkedvelt katonadalunk a Rákóczi szabadságharc idejéből
mutatja a szöveg dallamkereső életerejét, mely Erdélyben nem mint német dal
terjedt el, hanem a szabadságharc egyik énekeként került elő számos
változatban.
Magyar fordítása Kányádi Sándortól való:
A brassai nagy kapunál
egy szép terebélyes hársfa van
ott fészkel egy kis csalogány
fölrepülök és kopogtatok
a legszebb lánynak ablakán
halld meg, halld meg, gyönge szép szüzem
a lovag tőlem mit üzen
kiván ő általam néked jó napot
a nyárra ígér kézfogót
a télen küld majd foglalót
A lovagi énekkel azért
kell foglalkoznunk, mert származékai – különösen a dallam első fele -, mint
kedvelt magyar táncdallam nyomon követhető egészen a XIX. század kezdetéig.
Pálóczi Horváth Ádám 1813-ban leírt énekei között a következők szerepelnek:
Kuruc, hajdú és paraszt / Pálóczi No. 247
Járd meg, tubám! / Pálóczi No. 277
Maga P. Horváth Ádám
figyelmeztet - különösen a dallam első és második sorát illetően: régi dallam.
Tudni illik, hogy mollba
hajló német dallamok legtöbbjének keletkezését a népdalgyűjtők a középkor vagy
a kora-reneszánsz idejére teszik.