Alapítványunk
Alapítványunkat 2009-ben jegyezték be. Tagjaink és önkénteseink gazdag nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek résztvevői és szervezői szinten is. (YIA, LLP, Erasmus+). Alapító okiratunkban meghatározott célunk emberi és kulturális értékek továbbítása, a nem-formális, egész életen át tartó tanulási módszerek népszerűsítése, főleg mobilitási projektek által, együttműködés más szervezetekkel országon belül és kívül, egyének és közösségek bevonása változatos projektekbe: ifjúsági programok, művészeti események, műhelymunkák, közös tanulási folyamatok, csereprogramok. Fontosnak tartjuk a hátrányos helyzetű egyének és csoportok fejlesztését és bevonását, az előítéletek leküzdését, a kultúrák sokszínűségének bemutatását.
Programjaink célcsoportja az egész életen át tartó tanulás jegyében a gyerekektől az idősekig terjedő korosztály. Működésünk 4 éve során hátrányos helyzetű gyerekektől az időskorúakig több projektünk volt, többségében az ifjúsági korosztályt érintő projekteket koordináltunk: a hazai ifjúsági kezdeményezéstől a nemzetközi szeminárium és tanulmányút szervezéséig terjedt a tevékenységünk.
Alapítványunk EVS küldő szervezet.
Mint ahogy a nevünk is jelzi, nyitottsággal nézünk a világra, megoldásokat keresünk a békés együttéléshez.
2011-es projektünk: hazai ifjúsági kezdeményezés 3 városban összesen 120 hátrányos helyzetűgyerek és fiatal bevonásával. A fiatalok animációs műhely keretében a művészeti élményen keresztül kifejezhették saját gondolataikat a foglalkozások témáiban, melyek az Európai értékek voltak. Az elkészült alkotásokból mozgóképet csináltak, mely egy moziban meghívott közönség előtt vetítésre került.
2012-ben Make it real – Be effective! címmel egy szemináriumot szerveztünk 5 országból érkező ifjúsági munkásoknak. Témája: nem formális tanulási módszerek, jó példák megosztása, melyeket az ifjúsági munka során használnak különböző országokban.
2013. októberében szerveztünk egy nemzetközi tanulmányút programot, melynek helyszíne Budapest volt, és 5 szomszédos országból 16 résztvevőt fogadtunk. A programban fogyatékossággal élő emberek segítését, támogatását végző szervezeteknél tett tapasztalatcsere látogatások és ezzel kapcsolatos műhelymunkák szerepeltek. (Pető Intézet, Láthatatlan kiállítás...)
2014-júniusában fejeződött be Grundtvig- Időskori önkéntesség projektünk egy német partnerrel, melynek témája: kisebbségek, társadalmi bevonás Pécs és Rostock régiójában.
Több EVS önkéntesünk segítette és segíti a külföldi non-profit szervezetek tevékenységét többek között Németországban, Spanyolországban.
Körülbelül 50 fő, húsz-harminc év közötti fiatalt küldtünk külföldre különböző programokracsoportosan (ifjúsági csere, szeminárium és képzés) Partnereink voltak: Törökország (több alkalommal is), Németország, Spanyolország, Románia, Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Szlovénia, Csehország.