A Bartók család eredete
A Bartók család nem bánsági eredetű. Denijs
Dille professzor, Bartók-kutató a Borsod megyei Borsodszirákon
nyomozta ki a család őseit. A családfa nemesi eredetű és 1635-ig vezethető
vissza.[1][2][3]
Bartók János (1785–1876), a zeneszerző dédapja került elsőnek Bánságba.
Feleségéről, Bozsovits Katalinról (1792–1851) tudjuk, hogy Szabadkáról való és
bunyevác származású.
A Bartók család nem Nagykomlósról,
hanem Kisőszről
került Nagyszentmiklósra. Bartók Sarolta itt volt
óvónő, Nagyszentmiklóson halt meg 1927-ben. Bartók János, a nagyapa 1863-ban,
sikeres versenyvizsga után, a nagyszentmiklósi mezőgazdasági iskola tanára
lett. Munkáját és műveltségét elsősorban a föld művelőinek szolgálatába
állította. Nagy szerepe volt a nagyszentmiklósi iskola újraszervezésében. „A
földműves iskolát – írja Nagyszentmiklós tradicionális monográfiája
című művében Schreyer Viktor – Bartók János gazdasági tanár élesztgette.”
Növendékeit anyanyelvükön tanította: magyarul,
németül,
románul,
szerbül.
Tudta, hogy alapos ismereteket csak anyanyelvén sajátíthatja el az ember. Idősebb Bartók Béla apja halála után
teljesen átszervezte a mezőgazdasági iskolát, és zenei társaságot szervezett
Nagyszentmiklóson. A családot is neki kellett eltartania: négy lánytestvéréről
és idős édesanyjáról gondoskodott. Szőcs Gyula szerint ekkor még a volt
Cerbului, ma Tiberiu Brediceanu utcában laktak, házbért fizettek. Itt született
az anyakönyvi kivonat szerint Bartók Béla, a későbbi nagy zeneszerző. Apja
fiatalon nősült. Huszonöt éves korában, 1880-ban vette feleségül Voit Paulát,
aki 1857-ben született Turócszentmártonban. Tanítóképzőt végzett,
kitűnő muzsikus volt. „Azt hiszem, zenei tehetségemet, muzsikus hajlamomat
ettől a finom lelkű, drága asszonytól örököltem” – emlékezett meg Bartók
Béláné Voit Pauláról legilletékesebb életrajzírója, a fia. A házasságban tehát
két okos, művelt lélek talált egymásra. A zeneszerző apja élénk
szellemű, mozgékony ember volt, szeretett utazni. Egyiptomban
is járt (ahol végzetes betegséget szerzett), de a bánáti, erdélyi tájakon
barangolt a legszívesebben. Kitűnő szakember, szellemes társalgó volt. Több
érdekes cikke jelent meg barátja, Schreyer Viktor lapjában, a Nagyszentmiklósi
Közlönyben. Ő harcolta ki a mezőgazdasági iskola új otthonának a
felépítését, amelyet korszerű oktatási központtá alakított. Megszervezte az
első zene- és dalegyletet, amely 1887. január 16-án tartotta alakuló ülését.
Számos nagysikerű hangversenyt szervezett. A Fekete Sas szálló éttermében
többek közt Chopin, Verdi,
Donizetti, Rossini műveit adták elő. Az édesapa szívesen hegedült,
csellózott,
kisebb táncdarabokat szerzett, dirigált is. Schreyer Viktor úgy vélekedett,
hogy a kis Béla apjától örökölte tehetségét. A kora gyermekkor e csöppet sem
szokványos szellemi légköre döntő módon kihatott a nagy művész különben is
korán kibontakozó egyéniségére.
A gyermekkora
Bartók Béla érettségi
tablós képe
Bartók Béla 1881. március 25-én
született Nagyszentmiklóson jelenleg Sânnicolau Mare),
Torontál megyében. Édesapja szuhafői Bartók
Béla. Édesanyja, Voit Paula, német származása ellenére magyar szellemben
nevelte gyermekeit. Tanítói oklevelet szerzett, és a nagyszentmiklósi iskolában
tanított. Két gyermekük született: Béla 1881-ben, Erzsébet (Elza) 1885.
július 11-én.
Bartók Béla gyermekkorának két jellemző vonása
volt: visszahúzódó természete és zenei érdeklődése. Édesanyja visszaemlékezése
szerint egészséges, életerős csecsemő volt. Három hónapos korában himlőellenes
oltással megfertőzték, ezért ötéves koráig állandó orvosi kezelésben részesült.
Az anyai féltés, dédelgetés félénkké tette, elbújt az emberek elől, ha
észrevette, hogy sajnálják. Betegsége miatt az átlagosnál később kezdett el
járni. Kétéves elmúlt, mire beszélni kezdett, de az éneket, a zenét már előbb
is feszült figyelemmel hallgatta. Alig egyévesen már jelezte, mely zenéket
szereti, melyeket nem (beszélni még nem tudott ekkor). Másfél éves korában
felismert egy dallamot, háromévesen fejlett ritmusérzékét bizonyította, négy
éves korában egy ujjal kipötyögtette a zongorán a számára ismerős dalokat
(negyvenet tudott már, s ha mondták a dal kezdő szavát, ő azonnal emlékezett a
dallamára). Ezek a zeneszámok feltehetően népies műdalok lehettek, ezt később
maga is megerősítette vallomásaiban. Az igazi népdalt tehát Bartók gyűjtő- és
kutatóútján fedezte fel.
A kisfiú mindig nagy érdeklődéssel hallgatta,
illetve biztatta éneklésre a körülötte levőket. Figyelmét leginkább a
hangszerek kötötték le, valóságos tanulmányokat végzett a vonós hangszereken. „Első tanítóm édesanyám
volt” – vallja. „…Március 25-én, éppen ötödik születése napján kezdtük
el a tanulást, és április 23-án, Béla napkor, egy kis négykezessel lepte meg az
édesapját” – emlékezett az édesanyja. A zene mellett nagy érdeklődéssel
foglalkozott természeti környezetével, selyemhernyókat is tenyésztett.
Közismert természetszeretete. Édesanyja tanítói szerepe azért is fontos, mert
figyelme mindenre kiterjedt. Bartók Béla negyedik osztályig – feltehetően – nem
járt iskolába, de már nyolc éves korában magánúton levizsgázott az I–IV.
osztályos tananyagból. A szülei különben is óvták a beteges gyermeket a sok
sétától, az iskola pedig távol volt a lakásuktól. Hatéves korában utazott el
először otthonról, az ausztriai Radegund fürdőhelyre, apjával. Innen írta
édesanyjának első levelét is. Denis Dille Themetisches Verzeichnis der
Jugendwerke Béla Bartók 1890–1904 (Bartók Béla ifjúkori szerzeményeinek a
tárgymutatója) című német nyelvű kötetében, amely a Magyar Tudományos Akadémia
gondozásában látott napvilágot, megtalálhatjuk az első levél fényképmásolatát.
Ötödik születésnapján, saját kérésére, anyja zongoraleckéket kezdett adni neki
(1886).
A Nagyszentmiklóson szerzett zenei élmények
közül kétségkívül nagy hatást gyakorolt a kis művésztehetségre az apja által
vezetett Zene- és Dalegylet 1887. március 26-ai nagysikerű hangversenye. Az
eseményről megemlékezve, Bartók Béláné mondta, hogy „ez volt az első
alkalom, amikor kisfiúk orchesterzenét hallhatott. Jól emlékszem még, hogy a
Semiramis ouvertürjét adták elő, mint első darabot. A vendégek tovább
ettek-ittak, de ő azonnal letette az evőeszközt és teljes odaadással hallgatta
a zenét, el volt ragadtatva, de méltatlankodva mondta, hogy tudtak a többiek
enni, mikor ilyen szép zene szólt.” A Nagyszentmiklósi Közlöny tudósítása
szerint a műsoron: Induló, Egyveleg, Keringő Strauss Cigánybárójából, Traviáta
Verditől, Magyar népdal-egyveleg, Donizetti Lammermoori Lucia stb. szerepelt. A
terített asztalok körül 120 egyén szórakozott. Ami a szórakozást és a terített
asztalt jelenti, nem kell meglepődnünk, hiszen a vacsora a hangversenyteremként
szolgáló vendéglő bérbevételének egyik feltétele volt. A fiatal Bartók zenei
fejlődésére visszatérve, szintén anyjától tudjuk, hogy hét éves korában a
gyermeknek már „abszolút hallása volt”. Schreyer Viktor a következőket
nyilatkozta ezzel kapcsolatban a Temesvári Hírlap egyik munkatársának 1926.
november 19-én: „Tud már komponálni is, s bizonyságul bemutatta nekem a
Trillereket. Mire én megkérdeztem, hogy hát ez micsoda? A kisfiú pedig ezt
válaszolta: A Duna, amint folyik.” Tudjuk, hogy a szóban forgó szerzemény
nem azonos a Duna folyásával, de része annak, éppen ezért a kis Bartók
jegyzetfüzetében „A Duna folyása, ajánlva mamának, 1890–1894. Szerzemény
helye: Nagyszőlős-Nagyvárad Nagyszentmiklós” beírás szerepel.
Az édesapa halála után
Varga Imre Bartók Béla szobra Makón
Jó tempóban haladt e tanulmányokkal, ám az
egész család életére nézve változást hozott id. Bartók Béla halála. Az édesapa
fiatalon, 32 éves korában hunyt el, 1888.
augusztus 4-én. Apja, anyja és bátyja mellé temették a németközségi temetőben.
Férje halálát megelőzően Bartókné Voit Paula nem tanított az iskolában,
gyermekeit nevelte és zongoraleckéket adott. A család életrendjét megtörte az
apa korai halála, a család fenntartásának gondja az anyára nehezedett. 1888 őszén hivatalos értesítést
kaptak: az igazgatói lakást át kell adniuk az utódnak.
Bartókné gyermekeit továbbra is példás
nevelésben részesítette, különös pontosságra és rendszeretetre szoktatva őket.
A kisfiú gyorsan alkalmazkodott a szerény körülményekhez, az iskolai füzeteket
esténként apja nehéz lexikonjai alá rakta, „mert csúnya a füzet, ha
szamárfüles” – vallotta be felnőttes komolysággal. A rendszeretet korán
beidegződött, második természetévé vált. Így ismerte Bartókot, a művészt
mindenki: pedánsnak és rendszeretőnek.
Évenkénti költözés következett: Nagyszentmiklós
után Nagyszőlős,
Nagyvárad, Pozsony, Beszterce, majd újra,
ezúttal már végleg Pozsony. Az állandó mozgás és változás Bartók zenei
fejlődésére nem hatott kedvezően, általában nem voltak képességeinek megfelelő
tanárai, vagy nem ismerték fel képességeit és rossz jegyekkel minősítették őt.
Ennek ellenére egy idő után már komponált is, általában táncdarabokat.
Az édesapa halála után először albérletbe
költöznek „a belvárosba”, a Nistor Oprean és a Gh. Sincai utca sarkán álló
épületbe (akkori házszám 1049). Az anya egy évre helyettes tanítói állást
vállalt a belvárosi iskolában (az épületben ma az I–IV. osztály tanul), a kis
Béla itt fejezi be a IV. osztályt. Sajnos az iskolai bejegyzések eltűntek,
keveset tudunk a jövendő művész iskolás éveiről. Bartókné közben
magánzongora-órákat is vállalt, tanítói kötelezettségei mellett. 1889 nyarán a
tanítói állásra mást neveztek ki, a zongoraórák pedig nem biztosították a
család megélhetését. Ezért elköltöztek Nagyszőlősre, ahol az anya ismét taníthatott.
A rokonok egy része ezt követően is
Nagyszentmiklóson maradt. Bartók Sarolta és Aranka, a két nagynéni, az 1920-as
években haltak meg, és a család többi tagjai mellett nyugszanak a
nagyszentmiklósi temetőben. Továbbra is a városhoz kötötték a művész
lánytestvérét, Erzsébetet és édesanyját az itt maradt barátok, ismerősök.
Bartókék a rokonokon kívül elsősorban a Jurkovics, a Schreyer, a Bayer
családdal leveleznek a következő esztendők során. Az utódok ma is őrzik
gyermekkori jegyzetfüzetét, amelyet Nagyszőlősön keltezett először. A több mint
száz oldalnyi értékes dokumentum számos utalást tartalmaz az említett
kapcsolatok természetét illetően. Itt olvasható a család barátainak névsora,
valamint a gyermekkori olvasmányok és szerzemények címe és dátuma. Ismeretes
ezeknek a kapcsolatoknak az alakulása is. Az ifjú Bartókot főleg az egykori
játszótársak iránti vonzalom fűti. Jurkovics Irminek éveken át hosszú
levelekben számol be külföldi hangversenyeiről. Sajnos a levelek nagy része a
második világháborúban elveszett.
Pozsonyban azután Erkel László
kezei alatt már komolyabb fejlődés következett, Chopin, Liszt
művei, valamint Bach Wohltemperiertes Klavierja is
repertoárjára került. Egymás után ismerte meg a zeneirodalom klasszikusait,
partitúrákat vett és játszott, s hallatlan inspirációt jelentett számára Dohnányi Ernő
pozsonyi emléke – Dohnányi Bartók érkezésekor ment Pestre a Zeneakadémiára tanulni. Ő
volt az első, aki Bartók képességeihez mérhető, vagyis konkurens volt. Őt
követte akkor is, amikor nem Bécsbe, hanem Pestre utazott, a Zeneakadémián tanulni.
Bartók 1890 körül kezdte első
zongoradarabjait komponálni.
Nagyszentmiklós
A kutatók és életrajzírók viszonylag keveset
foglalkoznak Bartók nagyszentmiklósi kapcsolataival. Fontos tudni, hogy Bartók
többször megfordult szülővárosában az első világháború előtt és után is. Ide
kötötte elhunyt apja iránti élő emlékezete is. 1903-ban több napot töltött
Nagyszentmiklóson barátai meghívására. Április 13-án itt tartotta első
nyilvános hangversenyét a Fekete Sas szállodában. A műsor a következő volt: 1. Schumann:
Szonáta, fisz-moll, 2. Chopin: a) Nocturne cisz-moll, b) Étude c-moll,
c) Ballada g-moll, 3. Bartók Béla: a) Ábránd, b) Etűd bal kézre, 4. a) Schubert:
Impromtu esz-dúr, b) Paganini, Liszt: Etűd e-moll, c) Saint-Saëns: Keringő 5. Liszt:
Spanyol rapszódia.”
Előzőleg a rendezőség, pontosabban a
Jurkovits-lányok számos plakátot helyeztek el a városban, értesítették a
környékbeli falvak értelmiségét, s minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy
barátjuk bemutatkozó hangversenye igazi társadalmi eseménnyé váljon. Az
emlékezetes hangverseny előtti napon újabb közleményt olvashattak a
nagyszentmiklósiak a helyi lapban: „Bartók Béla, a nagyhírű zongoraművész,
városunk szülötte … hétfőn este tartja meg hangversenyét… A hangverseny iránt a
környéken is élénk érdeklődés mutatkozik, amelyet Bartóknak nemcsak kiváló
művészete, hanem szülővárosa iránti ama előzékenysége idézett elő, hogy itt
tartja nagy körútja előtt első önálló hangversenyét. A művész már szerdán
megérkezett városunkba és Bayer Gyula vendégszerető házának a vendége.” Bartóknak
nagy sikere volt. Egy Bösendorfer zongorán játszott, amely hosszú ideig a
Bayer-család birtokában volt, majd Buziásra, onnan pedig Nagyváradra
került. Annyi bizonyos, hogy annak idején Bartók a nevét is beleírta. Az
említett hangversenyre Bartókot anyja és húga is elkísérte. Meglátogatták a
földműves iskolát, elmentek a temetőbe is, ahol elidőztek az apa és a többi
rokon sírjánál. Ezután Bartók Béla visszatért Budapestre, főiskolai
tanulmányainak befejezésére. Innen írta édesanyjának: „…ugyan minek tétének
az újságba, hogy én Nagyszentmiklóson játszottam? Há` ez oly nevezetes
esemény?…”
A Felső-Torontál című helyi lap már február
22-én hírül adta a tehetséges zeneművész érkezését. A cikk egyben azt is
tanúsítja, hogy szülővárosa zenekedvelői mindvégig nyomon követték a nem
mindennapi tehetség addigi pályafutását. A cikk osztrák és más lapokra
hivatkozva emlékezik meg Bartók addigi sikereiről. Március 22-én újabb
beharangozó foglalkozik a Felső-Torontálban a közelgő Bartók-hangversennyel. „Megemlékeztünk
már mi is Bartók Béláról, városunk nagy szülöttéről – írja a lap – akkor,
midőn egy bécsi hangversenye alkalmával a zeneszakértők érdeklődését a
legnagyobb mértékben lekötötte remek játékával.(…) Bartók Béla legközelebb
európai körútra indul, hogy művészetét bemutassa a vén Európának. Büszkék
lehetnek a nagyszentmiklósiak, hogy Bartók Béla szülővárosa iránt érzett
kegyeletből önálló hangversenyeinek sorozatát április 13-án Nagyszentmiklóson
kezdi meg.”
Bartók Béla nem szerette a hangos hírverést, s
különösen nem tartotta oly nagy eseménynek azt, hogy a család régi barátait
zeneesttel ajándékozta meg. Azért mindig szívesen emlékezett vissza a
szülőfölddel való találkozásaira.
Visszatért ide 1919-ben. Ekkor itt és a
környéken népdalt gyűjtött. Búcsúlátogatására 1926 februárjában került sor, egy
romániai hangversenyturnéja alkalmából. Sarolta nénjét és barátait kereste fel.
Elidőzött a temetőben apja sírjánál. Nagyszőlősre elkerülve szülőföldjén
szerzett élményei nyomán két újabb szerzeményt komponált. Ezeket Op. 6 (oláh
darab, Oláhos) és A ragedungi visszhang (Op.16) variáció jelzéssel látta el.
Bizonyára ezekben is apja iránti tisztelete öltött művészi, zenei formát.
Ötvenedik születésnapja alkalmából a
nagyszentmiklósiak ismét felkészültek arra, hogy vendégül lássák Bartókot.
Emléktáblát szerettek volna elhelyezni a szülőházán. Nem rajtuk, sem Bartókon
nem múlott, hogy a tervezett ünnepségre akkor nem kerülhetett sor. Bartók Béla
utolsó hangversenyére Temesváron került sor 1936. május másodikán, Zathureczky Ede
hegedűművész társaságában. (A háborút megelőző hangulat feszültsége miatt a
művész lemondott a turné további hangversenyeiről, innen hazautazott.) A
temesvári hangversenyen részt vett több nagyszentmiklósi ismerőse is, rokonok
az apai ágról. Gyorgyevicsné Putics Natália a következőképpen emlékszik vissza
a művészre: „Találkoztam Bartókkal. Galambősz fején, szép kékesszürke szemén
kívül megragadott egyszerűsége. Közvetlen és rokonszenves volt. Emlékezett
rokoni kapcsolatainkra, bár csak a hangverseny szünetében beszélgettünk.” A
temesvári fellépés után Bartókkal még folytak tárgyalások arról, hogy fellépjen
Romániában, de az újabb élmény csak álom maradt barátai számára.
Fiatalkora, zeneszerzői
pályájának indulása
1899-ben
sikeres felvételit tett a pesti Zeneakadémiára, 1901-től a Zeneakadémia zongora (tanára Thomán István)
és zeneszerzés
(tanára Koessler
János) szakát együtt végezte. Amíg zongoristakarrierje felfelé
ívelt, zeneszerzőként sokáig stagnált, s csak Richard Strauss zenéje
hatott rá igazán (például az Imígyen szóla Zarathustra
1902-es budapesti
bemutatója). Ekkor zongoristaként már egyre inkább a későbbi Bartók jelent meg Európa
hangversenytermeiben koncertezve (Berlintől Bécsig), zeneszerzői énje még csak alakult; műveiben egyre
inkább az autochton magyar hagyományt kereste, s próbálta ötvözni az európai
tradíciókkal. 1903-ban
Dohnányitól zongoraórákat vett; ekkor születtek meg erős nemzeti jelleggel bíró
(ún. „nacionalista”) művei, többek között a Kossuth-szimfónia.
Alkotói pályája azonban akadozott. 1904
nyarán Gerlicepusztán
pihent, ahol először találkozott a magyar parasztzenével.
Ott-tartózkodása alatt kezdte fokozatosan felfedezni a különbségeket a paraszti
népzene és az általa mindaddig népdalnak hitt népies műdal között.
1905-től
kezdve egyre több időt szentelt a népzenei gyűjtéseknek, az akkori technika
lehetőségeit kihasználva fonográffal járta a falvakat, s e
gyűjtéseit egyre tudatosabb tudományos részletességgel dolgozta fel.
1906-ban
Kodály Zoltánnal közösen írt Magyar népdalok
– énekhangra és zongorára, húsz feldolgozást magába foglaló művével új
alkotói korszaka kezdődött el. Ugyanekkor kezdődött el tudósi munkája. Eleinte
a magyar, majd a környező népek zenéjét is gyűjtötte, s csakhamar zenéjében is
megjelentek ezek a motívumok. 1918-ig
mintegy 3500 román, 3200 szlovák dallamot jegyzett le.
1907
januárjától zongoratanár a Zeneakadémián, egykori tanára utódja. 1908-ban jelentek meg
első, nagyobb lélegzetű művei: I. vonósnégyes, 14 bagatell.
1909.
november
16-án vette el első feleségét, Ziegler Mártát (Ziegler
Károly és Rudolf Wanda lányát)[4],
majd 1910-ben megszületett
fiuk, ifj. Bartók Béla.
Zeneszerzői munkáját ekkor még a közönség és a
kritikusok részéről erős elutasítás jellemezte. 1911-es operáját, A kékszakállú herceg várát nem is
mutatták be. Az erősen individualista, disszonáns hangzások, melyek mögött
egyre erőteljesebb parasztzenei hatások is hallhatóak, műveinek egyre
jellegzetesebb stílust adtak. Kudarcaiban Kodály állt mellé, ám az általuk életre hívott Új Magyar Zeneegyesület
– támogatók híján – képtelen volt fennmaradni. Az első
világháború kitörésétől fogva lehangolta Bartókot, magánéleti
krízisei mellett ez is újabb és újabb válságkorszakokba sodorta, művei egyre
radikálisabb hangvételűek lettek, az 1918
és 1923 közötti alkotásai már
a szabad tizenkétfokúsághoz
(dodekafónia) és az expresszionista kifejezésmódhoz közelítettek.
1913-ra
tehető első, „egzotikusabb gyűjtése”: Biskra, Észak-Afrika. 1915-ben megtört háromévi
hallgatása: újra komponált – főleg román népzenei ihletésre. 1916-ban keletkezett A fából
faragott királyfi, illetve a II. vonósnégyes.
Első nagyobb sikereit – mint zeneszerző – is
ekkor aratta: 1917.
május 12-én
A fából faragott királyfit, rá egy évre, 1918. május 24-én
A kékszakállú herceg várát mutatták be az Operában.
Két háború között
A történelmi események folyamatosan hatással
voltak Bartók életére. Mind az első világháború kitörése, majd Magyarország
veresége, mind a Tanácsköztársaság
is megjelent az alkotó és művész Bartók mindennapjaiban; a Tanácsköztársaság
idején a zenészek direktóriumaiban vett
részt, de hamarosan visszavonult. A csodálatos
mandarin befejezése erre az időszakra tehető. 1920 elején kivándorlási
terveket fontolgatott, de végül a maradás mellett döntött. 1921-ben írta meg A
magyar népdalról című monográfiáját.
A húszas évek elejétől újra sűrűn koncertezett,
negyvenedik születésnapja alkalmából a nemzetközi szaksajtó is részletesen
foglalkozott vele, 1923-ban
pedig Budapest egyesítésének
ötvenedik évfordulójára a város darabot rendelt tőle: megszületett a Táncszvit. Külföldi koncertjein többek között
megismerkedett Igor Stravinskyvel, Maurice
Ravellel és Karol Szymanowskival is, valamint egyre
többször jelent meg a színpadon saját műveivel. Anglia, Hollandia és elsősorban Németország
voltak utazásainak legfőbb állomásai, de a húszas évek végén előbb az Egyesült Államokba, majd a Szovjetunióba
is eljutott. 1923-ban
szinte egyik napról a másikra elvált Ziegler Mártától, majd 1923. augusztus
28-án Budapesten egyik tanítványát, a rimaszombati születésű Pásztory
Dittát (Pásztory Gyula és Petrovics Kornélia lányát) feleségül.[5]
Fiuk, Bartók Péter,
1924-ben született. Bartók
Béla kezdetben a római katolikus vallást gyakorolta,
később, miután elfordult eredeti vallásától, az unitárius hitre tért át; a budapesti unitárius
egyházközség presbitere
is volt.
1925-ben
újabb szerzői csend; koncertek Prágában, Olaszországban.
1926 nyarától új, igen
aktív alkotói korszaka következett, rendkívül sok zongoradarabja született ez
idő tájt. (1. zongoraverseny, Szabadban stb.), zenéjének egyik rendező
elve újra az egyre erősebb tonalitás, melyet népi hangsorok
használatával és kromatikussá tételével egészített ki. Ritmikája
motorikusabbá vált, műveinek polifon
jellege erősödött, az ütőhangszerek szerepe megnőtt, s feltűnt egy
később meghatározó forma: a híd forma, mely egy öttételes mű középső
tételét magként, további tételeit párhuzamos hídelemekként kezeli. További fő
művei ebből a korszakból: 1927:
III. vonósnégyes, 1928: IV. vonósnégyes, közben koncertezett
Amerikában, illetve 1929-ben
a Szovjetunióban,
mialatt a Húsz magyar népdalt komponálta. 1931-ben, a II. zongoraversennyel zárult le ez az
alkotói korszak. 1930-ban
Corvin-koszorú
kitüntetésben részesült, amelynek átadásán nem jelent meg, de később a díj a
birtokába jutott.
Makrisz Agamemnon: Bartók
Béla mellszobra Szegeden
1932-ben
a kairói
arab zenei kongresszuson vett részt, ahol zenét is gyűjtött. A Mikrokozmosz tervéről
ekkor beszélt először. 1934-ben
megkomponálta az V. vonósnégyest Mindeközben
folyamatosan rendezte a háború előtt gyűjtött népzenei anyagait. Munkáját 1935-től már mint a Magyar
Tudományos Akadémia tagja végezhette. Zenéjében mind a magyar, mind
a környező népek népzenéje jelen volt, sokszor programatikusan is, így készült
el a Cantata
Profana is, első (és végül egyetlen) részeként egy nagyszabású
ciklusnak, mely e népek zenéit és kultúráját mutatta volna be. Ezzel egy időben
erősödött fel újra tudományos munkássága, publicisztikai
tevékenysége, előadásokat tartott Európa számos
nagyvárosában (például Frankfurt, Bécs, Stockholm, Hága, Budapest), írásai jelentek
meg jelentős szaklapokban. Zeneszerzőként már csak megrendelésre dolgozott.
Tudományos munkájaként 1940-ig
az MTA 13 000 tételből álló teljes
magyar anyagát újrahallgatta, revideálta, s előkészítette a magyar népzenei
gyűjtemény kiadását, munkája nyomán készültek magyar népzenei lemezfelvételek.
1936
fontos év a pályájában, mondhatni annak csúcsa: ekkor vált véglegesen a Magyar
Tudományos Akadémia tagjává, novemberben Törökországban járt, ahol hangversenyeket,
illetve előadásokat tartott, mintát
gyűjtött. Ebben az évben írta Zene húros
hangszerekre, ütőkre és cselesztára című művét, 1937-ben a Szonáta két
zongorára és ütőhangszerekre című opusát. 1934 után írott műveire
erős klasszicizálódó hangvétel volt jellemző. Művészete egyre tisztult, s
került közel egy ideális emberi-erkölcsi-racionális rendhez, mely kora
világával szemben állt. Zenéjében egyre gyakrabban kapcsolódott egybe a
klasszikusok hagyománya és a paraszti népzene, hídszerű, tükörelv szerinti
művei éppúgy születtek ekkor, mint klasszikus szonátaforma szerintiek.
Művészetének ezt az irányát „zseniális egyszerűség”-nek nevezte el, a Divertimento e korszak
összefoglalásának is tekinthető. A Svájcban
írott mű Bartók utolsó életszakaszának bevezetése.
Somogyi József szobra a zeneszerzőről az újbudai Bartók Béla úton, a Feneketlen-tónál
1938
– Anschluss. Az emigráció
gondolata újra felmerült Bartókban, ezért kéziratait 1939-ben Svájcba
menekítette, illetve kilépett az osztrák zeneszerzői egyesületből. A Kontrasztok, illetve a II. hegedűverseny ebből az évből
származik. 1939-ben írta a Divertimentót
Paul Sachernak, illetve a VI. vonósnégyest.
Emigráció és utolsó
évei
1938-tól
kezdődően, a nemzetiszocializmus
európai és magyar felerősödésével párhuzamosan erősödött fel benne ismét a
kivándorlás gondolata. 1939
decemberében meghalt édesanyja, akivel mindaddig nagyon szoros kapcsolatban
volt, így 1940 tavaszán, amerikai
hangversenykörútján végleg elhatározta, hogy emigrál. Október 8-án
Ferencsik Jánossal lépett fel utoljára Budapesten,
négy nappal később elutazott. Október 20-án
Lisszabonban
hajóra szállt, és végleg emigrált.
Amerikában főként a tudományos munkáit
próbálta végezni (délszláv és indián
népzene rendezgetésével foglalkozott). Anyagi helyzete folyamatos munkavégzésre
kényszerítette, koncertezni csak ritkán tudott. 1941 márciusában, a Columbia
Egyetemen a délszláv népzenéről tartott előadást, nem sokkal később
az egyetem díszdoktorává avatta. 1943-ban
a Harvard
Egyetemen tartott előadássorozatot az új magyar zene kérdéseiről, de
három alkalom után egészségi állapota összeomlott. 1942 áprilisa óta küzdött leukémiájával,
kórházi kezelésének költségeit az amerikai zeneszerző egyesület fizette.
1942-ben
Péter fia is kijutott az Egyesült Államokba, majd besorozták a haditengerészetbe, ahol a Panama-csatornánál
teljesített szolgálatot. Béla fia feleségével együtt Magyarországon maradt,
hasonlóan cselekedett első felesége (elválásuk után is igen jó kapcsolatot
ápoltak), illetve barátja, Kodály Zoltán.
1943
májusában, betegágyán, Serge Koussevitzkytől, a
Bostoni Filharmonikusok vezetőjétől új zenekari mű megírására kapott
megrendelést. Utolsó alkotói korszakának első darabjaként néhány hónap alatt
megírta a Concertót. Egészségi állapota lassan
javult, új művek születtek, de a Columbia Egyetem ajánlatát munkája
újrafelvételére már nem vállalta el. A nyarat Saranac Lakeen töltötte,
itt találkozott Yehudi Menuhinnal, aki a Szonáta szóló hegedűre című
kompozíciót rendelte tőle.
1945
nyarán három új művet tervezett: a III. zongoraverseny felesége számára,
ez a hangszerelés utolsó 17 üteme kivételével elkészült, a Brácsaverseny azonban csak
vázlataiban, a 7. vonósnégyes egyáltalán nem. A befejezetlen műveket
később tanítványa, Serly Tibor
fejezte be.
Hosszas betegeskedés után 1945. szeptember
26-án hunyt el. Temetésén, amely a hartsdalei Ferncliff Cemeteryben
zajlott, mindösszesen tíz ember vett részt: felesége, Péter fia, dr. Bátor nevű
ügyvédje és neje, Serly Tibor és felesége, Paul Henry Lang zenetudós,
Kecskeméti
Pál és felesége, akik ugyanabban a házban laktak, mint Bartók, és
végül, de nem utolsósorban Sándor György.
Bartók Béla és
családjának síremléke Budapesten. Borsos Miklós alkotása.
Farkasréti temető: 60/1-főút-9/12.
Földi maradványait 1988-ban, országos
médiafigyelem közepette hozták haza, s helyezték örök nyugalomra Budapesten, a Farkasréti temetőben