"Kedves Mindenki,

Köszönöm, hogy érdeklődtetek, és köszönöm, hogy nem.

Mivel eléggé megterhelő volt az elmúlt három hét és a következményeit eléggé sokáig fogom nyögni, remélem, nem bánt meg senkit a mód, ahogy beszámolok erről. Tudom, hogy eléggé elidegenedett lehet az email, de talán ez nekem ad annyi távolságtartási lehetőséget, amire szükségem van. Arról nem is beszelve, hogy nem kell sokszor elmesélnem. Szóval, köszönöm a megértést.

20-án, a korábban elkapott tüdőgyulladásom kontrolljára bemenetem a tüdőklinikára. Egészen a kapuig jutottam, ahol rosszul lettem. Nagyjából megfulladtam. Szerencsémre a kezelőorvosom is éppen akkor ért be a munkahelyére. Ő berángatott a kapun és biztonságba helyezett: az épületen belül már jobban lettem, de ettől függetlenül bekerültem az intenzív osztályra. Ott két hétig voltam. Nem jó hely. Mindenki állandóan csak csipog az orvosok meg legfeljebb csak arra jók, hogy ne purcanj ki.

Hosszadalmas intenzíven és utána meg egy hétig kórházban tartózkodásom oka sajnos az volt, hogy a tüdőgyulladás mellett/alatt/helyett eredeti betegségem, az autoimmun indult meg. És végzett nagy pusztítást. Sok nyaggatás után sikerült kiszednem az orvosokból, hogy mekkora lehet a kár: körülbelül a tüdőm kapacitásának 30-50% maradhatott meg. Ezért, egyébként felkerültem a transzplantációs listára. Még nem tudom, hogy ez jó vagy rossz, azt viszont igen, hogy kurva szarul hangzik.

Az eddig alkalmazott gyógymód (szteroid) csődöt mondott, ezért most olyan gyógyszert kaptam, ami a rákosoknál alkalmazott kemoterápiához hasonló szelektív sejtméreg. Ez nem hormonálisan, hanem sejtszinten ölte meg, el az immunrendszeremet. Más megoldás nem mutatkozott, hiszen az önpusztítás minden percben folyt, azzal fenyegetve önnön magamat, hogy meghalok.

Most csütörtökön délután kaptam meg az adagomat. Pénteken hazaküldtek, mert itthon kevesebb a kórokozó, mint egy egyébként TBC-seket is kezelő klinikán. A kórházban folyamatosan oxigént szipogattam, kaptam itthonra is egy szimpatikus kis r2d2-szerű másinát, ami kiszedi az oxigént a levegőből és belenyomja az orromba. De itthon vagyok. Ma már sokat voltam kis barátom nélkül, de azért még segít nekem.

Hetente kell visszajárnom a klinikára ellenőrzésre, hogy a gyógyszer mellékhatásait ellenőrizni tudják. Háromhetente új adagot kapok. Az egész előreláthatóan márciusig tart. Aztán meglátjuk, hogy megnyugodott-e annyira az immunrendszerem, hogy abba lehessen hagyni Ha nem, baj van. De az majd akkor lesz.

Ez a cucc kiirtotta a védekező sejtjeimet, így a kezelés eredményének megismeréséig nem mehetek otthonról ki és értelemszerűen nem lenne szerencsés, ha bárki idejönne. Szóval, most már írjatok, hívjatok, skype-oljatok (dezsodulovics), ha van kedvetek. Mindenkinek örülök kényszerű fogságomban. A régi mobil (0620...) működik, a voda halott.

Még nem tudom, hogy mi lesz az életemmel. A napnál világosabban látszik, hogy ami eddig voltam, elmúlt. Át kell a dolgokat gondolnom és e szerint élnem a megmaradt lehetőségeket kihasználva.

Bízom abban, hogy csak át fogok tudni menni a lakáson fulladás és gép nélkül. Aztán meg lassan sikerül elérnem egy átlagos oxigénhasználó szintjét.

A Timi nagyon sokat segített és segít most is. Együtt összerakunk engem.

No, ennyi a helyzet velem.

Sziasztok

dul"