FIELDS OF THE NEPHILIM

 

 

logo

 

 

"Megigézve egy mosolyban
Nézd, mi vagy, Nézd mi voltál
Innét a magasból mérföldekre látok
Mint a tűz, ha belül ég"

(Fields of the Nephilim: Slow Kill)

 

pic01

 

Sokak számára meghatározó szerepet játszott a 80-as, 90-es években kialakult gothic műfajban a Fields Of The Nephilim zenekar. Muzsikájuk meghatározó alappillére ennek a zenei szubkultúrának. Sajnos mára már csak egyszemélyesre zsugorodott a klasszikus csapat /lásd Carl McCoy/, de lemezeit hallván még mindig tartogat új, eddig ismeretlen hangokat, érzéseket. Na persze ez nem jelenti azt, hogy a többiek nem folytatták tovább a zenei pályafutásukat a későbbi években. Gondoljunk csak a Rubiconra rögtön a Nephilim felbomlása után, amely ugyan McCoy nélkül, de a régi tagokkal és egy új énekessel Andy Belany-val hozott össze két albumot, több kevesebb sikerrel. Aztán következett egy teljesen más formáció a Wright testvérek féle Last Rites, ami még a mai napig is működő csapat. De ne rohanjunk előre az időben ennyire. Kezdjük az elejéről mint minden briliáns történetet. Mit is jelent a Nephilim elnevezés? Nos erre álljon itt két meghatározás is. Az első Henoch próféta Apokalipszis könyvének több ezer éves szavai:

"Amikor az emberek nemzedékei megsokasodtak, azokban az időkben az embereknek szépséges és bűbájos lányaik születtek. Az angyalok, az ég fiai pedig látták, és megkívánták őket... Mindegyik választott a maga számára, és meglátogatták őket, és egyesültek velük... Az asszonyok pedig teherbe estek, és hatalmas óriásokat szültek, akiknek magassága a háromezer rőföt is meghaladta. S ezek az emberek minden vagyonát felfalták, amíg már senki sem tudott mit enni. És elkezdtek vétkezni a madarakkal és az állatokkal és a csúszómászókkal, és a halakkal, és felfalták egymás húsát, egymás vérét pedig megitták. A föld pedig e törvénytelenség láttán jajveszékelni kezdett... Az óriások szellemei, akiket Nephilim-nek hívnak, igazságtalanságot, romlást hoznak, rabolnak, gyilkolnak, pusztítanak a földön, szenvedést hoznak... és láthatatlanok"

pic02

Henoch könyvében az Özönvíz előtti emberiség bukásáról beszél, melynek következményeit a tisztánlátók még napjainkban is érezhetik. Elbeszéli, hogy egykoron bukott angyalok Azazel vezetésével fellázadtak, elhagyták az Eget és az emberek lányaival itt a Földön meg nem engedett viszonyba kezdtek. Az angyalok és leányok viszonyából bűnös természetű lények, óriás termetű Nephilimek születtek. A Nephilimek gonoszak, buják, egyszóval tisztátalan szellemek. A föld e lények hatására megrontatott: elterjedt a húsevés, a női szépségpraktikák, a fekete mágia, a spekuláció, s mindezek következményei az elmebetegségek /torzulások/. E bűnök következtében az emberiség isteni törvényeken kívül helyezte magát, felülről soha többet nem szólnak bele az életünkbe, csak a végső felfordulást várják, hogy a jövendölések szerint másodszor is tűzzel pusztuljanak el a bűnösök.

pic03

A második meghatározás a Bibliában keresendő a Teremtés, más néven Mózes 1 könyvének 6. fejezetében: "Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szülének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleiktől fogva híres nemes emberek voltak"

1984-et írunk, amikor a 17 éves Nod Wright a tengerészethez szeretne beállni kürtösként, de őrizetbe veszik, így nem léphet erre a pályára. Ez idő tájt találkozik Tony Pettittt-tel és testvérével Paul Wright-tal. Megalakítják a Perfect Disaster-t, amelyet később átneveznek The Mission-re, de ezt a nevet később nem használhatták. Még ebben az évben csatlakozik hozzájuk Gary Wisker szaxofonos és hoz magával egy énekest, nevezetesen Carl McCoy-t. Carl-nak nagyon megtetszik az együttes zenéje és pár próba után, ami nagyon átütően sikerül készül el a Wet for the insane című dal és a zenekar boldogan befogadja az énekest. Ezután változtatják meg nevüket Fields Of The Nephilim-re.

1985: Elkészül egy saját kiadású lemez, amely 500 példányban lát napvilágot, címe: Burning The Fields, melynek boritóján Carl saját festménye szerepel. Gary Wisker szaxofonos ebben az évben szakmai okokból elhagyja a bandát és ezután lép be a formációba Peter Yates gitáros. Az első pár koncert után Londonban megkapják a "Bonanza" gúnynevet mert a közönség és a kritikusok túlságosan régimódinak, röhejesnek találták ezt a cowboy stílust. /Egyébként a Bonanza név egy 70-es években Amerikában sugárzott western sorozat volt, melyben a szereplők hasonló ruhákban jelentek meg a képernyőn.

1986: A Situation Two /A Beggar's Banquet egyik alkiadója/ nagyon meg van elégedve a banda zenéjével, és aláírnak egy közös szerződést. Ekkor jelenik meg az első két kislemez a Power és a Preacher Man, melyek közül az utóbbi 2. helyezést ér el az Indie Charts slágerlistán. A gyakori fellépések és a lemezeladási statisztikák garantálják az egyre növekvő népszerűséget. A Power című dalt még egy olasz horrorfílmben: Demons 2. is felhasználják.

pic04

1987-ben járunk, amikor megjelenik debütáló nagylemezük "Dawnrazor" címmel, amelyet 10 nap alatt rögzítenek és hamar a slágerlisták élére tornázza fel magát. A lemez Sergio Leone Volt egyszer egy vadnyugat filmjének emberábrázolásából fakadó misztikumot és kegyetlenséget foglalja magában. Ebben az időben jelenik meg a Blue Water maxi, mely előrevetíti a Nephilim família erejét.

"A halál az emberek legvégső kényelmes álláspontja, pedig valójában a vég kezdete is egyben, semmi egyéb, mint minden ellenére újra életet kezdeni"-nyilatkozta Carl. Az Elizium valóban a nagy ambíciók megvalósulásának lemeze. A volt Pink Floyd hangmérnök Andy Jackson segítségével készült. Minden megtalálható rajta: dráma, izgalom, sötétség és napfény, zene és misztikus megoldások, egyszerűség és bonyolultság, erőszakos vágyódás és tekintélyes tett. Az ellentmondások albuma, de az eloző LP-khez képest már nem csak mindezek összeállítása, hanem egyesítése. Az apokalipszis közel tökéletes mérlege. A Nephilimre akasztott dark-wave jelző nem fedi a valóságot. Míg ezek a zenekarok az okkultizmusnak és a mágiának csak felszínes külsőségeit teszik a magukévá, addig a Nephilim-nek ez a legfőbb zenei és szövegbeli sajátossága.

A Blue Water maxi elixír az örök élet itala - a sarlatánok és a teljesség felé törekvő emberek fantáziáját izgatta az emberiség egész történetében. Ezen a lemezen jelenik meg az eddig ismeretlen szerzemény amely szintén teljes siker: In Every Dream Home a Heartache.

1988: Az ekkor megjelenő The Nephilim korong hozza meg a bandának az átütő sikert. A kislemez a Moonchild című nótával ismét tarol Angliában. A lemezen hallható még a Watchman, amely talán az ezeréves titkos tudományok örzője, a Phobia az iszonyról és a beteges félelmekről nyújt elbeszélést, a Shiva a hindu istenháromság harmadik tagja, akire az anyagi elemek lerombolása vár majd, a Celebrate, melyben középkori ördöguzések hangulata árad, vagy a gyermeksírással, poltergeist hangjaival megrázó vallási kórussal a Love Under Will és a megoldást kínáló Last Exit For the Lost.

pic05

1990: Ebben az évben lát napvilágot a talán máig leghíresebb és egyben legszebb zenei alkotásuk az Elizium. Az Elizium görög szó, jelentése: A holt lelkek pihenőhelye. Egész darabként felfedi a lélek utazását a halálon túl.

A zenekar elsősorban a mágia és az archaikus lét kultikus zenekara. A Fields rockosabb mint a dar- wave zenekarok többsége, mégis nem depresszív költészet, hanem nyers erő, de csak zenei szempontból bírálni lehetelenség. A Fields' ugyanis kegyetlen üvöltés, ősi hang és szellem, a teljesség felé kapaszkodó kiáltás.

1991: A tavaszi turné során rögzítik az "Earth Inferno" koncertlemezt, amely nagyobb sikert arat a lemezpiacon, mint az "Elizium". Május 31.-én lépnek fel utoljára a régi felállásban Düsseldorfban. Ezután McCoy elhagyja a zenekart és jó darabig nem is hallani róla híreket.

1992-őt írunk, amikor is a Nephilim többi tagja Andy Belany énekessel megalapítja a Rubicon-t. Ki is adják első lemezüket "Whats, Stars, Ends" címmel, amelyet egy videoclip is követ. Ez idő tájt hallani McCoy-ról híreket. Első interjújában így mesélt: "Az a személy, akit az emberek a színpadon látnak nagyrészt belőlem fakad, de vannak további különálló személyiségeim, amelyekbe át tudok bújni, hogy boldoguljak a különböző szituációkban. Utóbbi időben nagyon elfoglalt voltam a munkámmal, és nem akartam, hogy eltereljék a figyelmemet, de ahogy mint minden egyes zenekar feloszlásánál itt is van valami keserűség a játékban, melyből valószínuleg a rajongók is kaptak jókora adagot."

Még ebben az évben Richard Stanley filmet forgat "Hardware" címmel, ahol McCoy érdeklődését és ismereteit a sámánizmusról és okkult dolgokról felhasználva egy epizód szerepet kap. Így beszélt erről a dologról: "Egy nomádot alakítok, aki sokat hibázott és tévedett életében. Hulladékok között vándorol kifelé az időből, de megértette a sorsát. Ez egy kis karikatúra önmagamról."

pic06

1993: A Beggar's Banquet kiadó megjelentet egy válogatás anyagot, melyen McCoy egy új dallal jelentkezik, címe: "Deafening Divinites With Aural Affinites", amely eléggé a death metál jegyeit viseli magán. A rajongók számára viszont abszolút nem jön be az új stílusú szerzemény. Ebben az évben McCoy koncertezik is a régi számokkal, amelyek már keményebb előadásban kerülnek színpadra.

1995: A Rubicon felveszi 2. nagylemezét, amelyet Room101 címmel adnak ki, de McCoy lemeze még mindig várat magára.

1996: Megjelenik egy új kislemez McCoy keze alól "Penetration" címmel, melyet a vadonatúj korong a "Zoon" követ. A nagy beharangozás ellenére az album mégis megbukik, mert a régi rajongók csalódottak az újfajta hangzásban. Az új rajongók, akik célközönség lettek volna nem igazán foglalkoztak az album mondanivalójával, hangzásvilágával.

A lemezhez kapcsolódva jön ki a "Penetration" videoclip is. Ez az új anyag már megújultan Nefilim név alatt lát napvilágot, amely változásnak az volt az oka, hogy a régi tagok nem engedték a "ph" betűjelek használatát, mert szerzői jogvédelem alá helyezték eme zenekarnevet korábban.

1997: Rebesgetik, hogy újra összeáll a régi banda Pete Yates nélkül, de egy esetleges új lemez kiadását továbbra is halogatják. Ekkor dobnak piacra egy dupla válogatás albumot "Revelations" címmel.

2000: Boltokba kerül egy kislemez Nephilim A.D. név alatt, melyen régi szerzeményeket adnak ki remixelve. Tony Pettittt, aki McCoy mellett zenél tovább vendégzenészekkel, többször is fellépnek különböző fesztiválokon.

2001: Újjabb koncertek vannak kilátásban, de ezeket egymás után lemondják. Kiadnak egy sajtóközleményt, amelyben McCoy azt nyilatkozza, hogy az új készülő albumot ismeretlen erők megátkozták és késleltetik a kiadást, és emiatt szüneteltetik a fellépéseket. Ebben az évben alapítják meg a Wright testvérek a LAST RITES formációt és kiadják első lemezüket "Guilded by the Light" címmel, ahol a dobos Nod énekel és dobol is. A zenekar a mai napig aktívan muködik és már a 3. albumuk megjelenésére készülnek.

pic07

2002: Ismét lábra kapnak pletykák egy új korong megjelenéséről, és csakugyan ősszel a Jungle Records kiadja a "Fallen" című LP-t és a "From the fire" kislemezt. Ugyanakkor kiderül, hogy ez a kiadás nem az együttes jóváhagyásával történik. Úgy tűnik, hogy a kiadó a meglévő stúdióanyagokat dobta piacra, mivel nem voltak hajlandóak tovább várni a banda által beígért ám megint halogatott kiadással.

Még ebben az évben csatlakozik Tony Pettitt egy duóhoz, amelyet Peter White és Simon Ripper alkot és megalapítják az NFD (Noise For Destruction) nevű csapatot. Debütáló albumuk "No Love Lost" címmel jelenik meg 2004-ben, amely megjelenést számos kislemez és koncert előz meg.

pic08

2005: Boltokba kerül az új album "Mourning Sun" címmel. 7 új szerzemény található a lemezen, bár be kell vallani, ez az új hangzásvilág elüt a régi megszokott Fields-es dolgoktól, de többször meghallgatva ezt is meg lehet majd szokni. A Shround /Exordium/ tulajdonképpen egy dallá terebélyesedő intro, ami kétséget kizárólag a banda eddigi legsikeresebb ilyenfajta megvalósitása. Angyali kórus, a jellegzetes visszhangos gitárbontások, csecsemősírás, Carl suttogásból hörgéssé kitárulkozó hangja valamint a Fallen korongról már ismerős modernebb, feszesebb torzított gitár is előtérbe kerül. A Straight to the light is régi dolgokat elevenít fel, gondoljunk csak a "Psychonaut"-ot idéző basszusgitárra. A New Gold Dawn már több mindent rejteget, ahol visszaköszön itt-ott a 88-as időszak is. A Requiem megtestesíti a Nephilim két világ közti gondolatainak hangzásvilágát, ezt beszéli el fantasztikus egyszerűséggel.

A Xiberia egy torzított hangzásvilágot tár elénk, a Straight to the light folytatása is lehetne, igaz itt több a sampleres technika, de üdvözítően hat a érzelmeinkre. A Mourning Sun csak fokozza bennünk, ami már a Requiem-ben belemászott a fülünkbe. Szépen építkezik, erősödik dallam, majd lassan elhalkulva sejtelmes véget ér, amely frenetikusan egésszé teszi az egész korong hangzását. A zárótétel a She, amely talán túl szintis, de valljuk be, ez még így is elvarázsolja az embert túlfűtött hangzásával. Összességében egy nagyon jó lemez, érdemes többször is belevágni a nótákba, és talán valamelyik fesztiválon sikerül elcsípni McCoy mestert, bár arról nem szól a fáma, hogy kikkel rögzítette a hanganyagot. Bízzunk benne, hogy hamarosan erre is fény derül, és hallhatjuk az új és régi szerzeményeket élőben is valahol.

pic09

2006: Ismét új anyag kerül a boltokba "Genesis And Revelations" címmel, amely tartalmaz 2 db albumot és egy DVD-t. A trió érdekessége, hogy az egyik CD eddig kiadatlan kislemez és promo felvételeket tartalmaz a már ismert régi számokból, a másik pedig egy koncert a 2000-es Roskilde fesztiválon rögzített hanganyaggal, ahol Tony Pettitt /basszus/, Simon Rippin /dobo/, és David Miles /gitár/, működtek közre McCoy mellett.

A DVD-n található felvételek igen amator módon készültek, amely erősen kétségessé teszi, hogy ez az egész dolog (a 2 db CD és DVD) McCoy mester keze alól került volna ki.

A képhordozón első nekirugaszkodásra a "Power" című nóta promo videoklipjét tekinthetjük meg, amelyet követ még két 1986-ban készített amatőr felvétel, a Brighton ZAP club, és a Croydon Underground-ban felvett koncertek, valamint a 2000-ben a M'era Luna fesztiválon elhangzott fellépés, és egy 1998-ban rögzített Zillo fesztivál sajtókonferenciája, Carl McCoy és Tony Pettitt közreműködésével.

Mindenképpen figyelemre méltó az a törekvés, amelyet a kiadó vitt véghez, mert lényegében egyfajta kuriózum került az asztalra ezekkel a felvételekkel. A fogyasztás már a rajongókon múlik, ki hogyan értékeli ezt a hármas fogatot a dobozban.

2007: Az időpont május havának 24-ik napja. Egy nagy fellépéssel készül a mester a Londoni Astoriában, ahol utoljára 11 éve hangzottak el a Nephilim dalai. Egy kis várakozás után egy fergeteges buliban lehetett része a szerencsés jelenlévőknek. Igaz a megmozdulás nem volt kolosszálisan hosszú, de az élmény kárpótolt mindenkit. Carl főnök új muzsikusokat toborzott maga mellé, hogy ismét fantasztikusan és erősen zengjenek a nóták, mint annak idején.

A felállás:

Gizz Butt /gitár/, Steve Fox /gitár/, Govin King /basszus/, Lee Newell /dobok/, Mark Tinley /billentyűk/.

Az év végén pedig egy nagyszabású koncerttel zárják az esztendőt. A helyszín Finnország, Helsinki, ahol december 31.-én a Helldone fesztiválon búcsúztatják az óévet hatalmas, kirobbanó sikerrel. Hogy mit tartogat a jövő, nos ez McCoy seriffen múlik majd. Reménykedve várjuk a folytatást!

pic10

2008: McCoy mester és csapata meghívást kapnak több helyre is az év elején, így kerül sor egy Helsinkiben megrendezett koncertre, majd következik Varsó és nem sokkal ezután Görögország is. Márciusban jelentik be egy új DVD kiadását "PARADISE REAGINED" címmel, amely az akkori zenekar 1991. május 31.-i düsseldorfi utolsó fellépésüket mutatja be, amelyet a német WDA TV társaság rögzített, és megjelenése június végére várható. Május 11.-én meghívást kapnak a németországi WGT fesztiválra, amely kiemelkedő megmozduláson még sohasem léptek fel, és a fesztivál 17 éves fennállása óta is ez a legnagyobb név, akiket sikerült színpadra csábítaniuk a német szervezőknek. A fogadtatás óriási és lehengerlő. Július 11-12.-én Londonban lépnek ismét deszkákra a fiúk, méghozzá egy kétnapos rendezvény a "Sheperds Resh Empire" fesztivál keretében. Az év elején bejelentett DVD anyag boltokba is kerül, viszont felröppennek olyan hírek, mint már jó néhány alkalommal korábban is, más Nephilim anyagokkal kapcsolatban, hogy ez a kiadvány is a sheriff háta mögött került piacra, igazolni viszont nagyon nehéz ezt az állítást!

Szeptemberben egy könyv illusztrációjaként szerepel a banda, még a régi felállásban, mégpedig a népszerű farncia Blade sorozatban, a nemes L'es Empires Necromancies-ben. Az együttes zenéje kelti életre részben a regény tartalmát, amely egy álnéven muködő szerzőtől származik, és letiltásra kerül ebben a francia sorozatban.

Az év vége felé a csapat menedzsere Rob Ferguson azt a bejelentést teszi közhírré, hogy hamarosan kiadásra kerül egy vadonatúj DVD kiadvány, amelyen helyet kap a Sheperd Bush show felvétele, valamint az év eleji Helldone fesztivál, a nyári Astoriaban rögzített fellépések egy része is, de megtalálható lesz a tavaszi lengyelországi és görögországi koncertek képanyaga is, és nem utolsó sorban a májusi WGT fesztiválon felvett élő műsor anyagából is lesz ízelítő.

pic11

2009: Nos ez az év sem telik el események nélkül. Februárban közhírré teszik, miszerint július hónapban egyetlen koncert erejéig tiszteletüket teszik Európában, méghozzá Köln városában az "Amphi fesztivál" keretein belül. Májusban ismét mozgolódások történnek a banda háza táján, ugyanis John Caphacillo /basszus/ el kívánja hagyni a mestert, és ez a szándéka nagyon később valósnak bizonyul. Július 18.-án aztán tényleg egy fergeteges fellépést csapnak az "Amphi fesztiválon" nem kis sikert aratva. Bár a program nem túl hosszú, az élő műsor kárpótol mindenkit. És a hír sajnos igaz, miszerint a bőgős Caphacillo itt játszik utoljára a többiekkel. Még ebben a hónapban, Rob Ferguson a zenekar menedzsere bejelenti, hogy egy újabb fellépés következik, méghozzá a birminghami Hellfire fesztiválon.

Ebben az évben a régi zenésztársak is hallatnak magukról, ugyanis a régi szólógitáros Peter Yates zenekara a "The Eden House" új lemez kiadását tervezi, a goth-szintéren már nagyon is ismert muzsikusokkal. Csak néhány név a palettáról: a volt Nephilim tagok közül közül a Wright testvérek és Tony Pettitt is szerepel a lemezkészítők listáján, de meg kell még említsem Evi Vine, Amardim Ferrari és Monica Richards nevét a Faith And The Muse formációból. November 9-én aztán egy fergeteges bulit adnak a "Hellfire 2" fesztiválon. A hónap végén - pontosabban 24.-én - McCoy mester személyesen nyilatkozik arról, hogy 2010-ben egy vadonatúj Nephilim-anyag - amely koncertfelvételeket tartalmaz - kerül kibocsátásra. Az anyag címe "CEREMONY" ami 2008-as 2009-es élő felvételeket tartalmaz majd, többek között a 2008 július 12 és 13.-án Londonban tartott két napos eseményeket lehet megtekinteni, ami az "AD MORTEM, AD VITEM" címet viseli. Ugyanez az anyag természetesen audio változatban is megtalálható lesz az új kollekcióban. Ami sajnálatos, hogy a 2007-ben rögzített Astoria-beli koncert, amely szintén fergeteges party volt, hiányozni fog ebbol a gyűjteményből.

Még jó hírnek ígérkezik, hogy a Sheriff és bandája újra stúdióba készülnek, hogy új nótákat rögzítsenek. Kíváncsian várjuk az új szerzeményeket.

pic12

2010: Igen keményen indul az év eleje a zenekar számára. Január 23.-án és 24.-én egy kétnapos koncertet adnak Varsóban a "Sub-Zero" nevű helyen, amelyet óriási érdeklődés fogad. Február 7.-én Porugáliában vendégeskednek. Még ebben a hónapban bejelentik hogy egy háromnapos németországi fellépéssorozattal búcsúznak ettől az évtől. A három helyszín Köln, Würzburg és Berlin. Áprilisban a sheriff egy interjúban említést tesz az új DVD+ dupla CD a "CEREMONY" megjelenéséről, amelynek kiadása sajnos csúszásba torkollik. Május 31.-én Görögországba látogatnak. Június 21.-én a franciaországi "Hellfire" fesztiválon játszanak. E hónap végén egy válogatásalbumon ami a "LAWLESS DARKNESS" címet viseli McCoy két nótát is énekel. Októberben egy kétnapos kiruccanásra Spanyolországba látogatnak, ahol 22.-én a "Sala Madrid"-ban, 23.-án pedig a "Bikini Barcelona"-ban lépnek a katalán publikum elé. Novemberben már bizonyossá válik, hogy a banda az új lemezen dolgozik. Carl mester időközben elnézést kér a rajongóktól amiatt, hogy a "CEREMONY" kép és hanganyaga nem jelent meg a nyár folyamán, ahogy azt korábban beígérte egy interjúban. Az új megjelenés időpontja a jövő év első felében várható, és elsőként limitált példányszámban kerül majd forgalomba. Az év utolsó hónapja is tartogat meglepetéseket a rajongók számára.

December 14.-én jön az új hír miszerint a jövő esztendő első koncertje Magyarországon kerül megrendezésre, mégpedig január 28.-án Budapest látja vendégül a bandát a "West Balkán" clubban, és ez a hónap a már beígért németországi koncertsorozattal zárul. Ez az úgynevezett "Christmas Ball" fesztivál, amely rendezvény több városba is ellátogat. 27.-én az első pihenő Würzburg, ahol a "Posthalle" falai között játszanak, a második állomás Köln, ahol a "Tanzbrunnen" deszkáit koptatják, a harmadik helyszín Berlin, ahol a "Huxley's Neue Welt" ad otthont eme neves esménynek. Mindhárom alkalommal fellép még az FOTN mellet a Laibach, a Project Pitchfork, a Faderhead és az Agonoize együttesek is.

pic13

2011: Ez év januárjában óriási meglepetésben lehet része a magyar közönségnek, ugyanis tárgyhó 28.-ik napján a zenekar Magyarországra készül, hogy első ízben adjanak élő show-t a kárpát-medence szívében. Sajnos azonban beárnyékolja a fellépés lehetőségét egy szomorú esemény, ugyanis a West Balkánba leszervezett koncert elmarad egy hatalmas tragédia miatt, ugyanis január 15.-én egy ezen a helyen rendezett eseményen, ahová több ezer ember zsúfolódik össze, hatalmas pánik tör ki és három fiatal lány életét veszti a menekülésben. Az elsődleges ok a rendezőség kapzsisága, a fejetlen szervezés, a túl sok ember viszonylag kis helyre történő beengedése, amely ilyen tragédiához vezetett. A clubot az események után végleg bezárják. Időközben megkezdődnek a tárgyalások egy új helyszín leszervezésével, de a koncert új idopőntjáról egyenlőre semmi pontosat nem lehet még tudni.

Februárban bejelentik, hogy részt vesznek a júniusi XX. lipcsei WGT fesztiválon. Márciusban előkészületek történnek arra, hogy a csapat egy korábbi albumát az "ELIZIUM" LP-t újra kiadják, de arról szó sincs, hogy újból kevernék a dalokat, de a megjelenés dátuma még nincs pontosítva. Április elsején egy kolosszális bejelentés lát napvilágot, miszerint október 22.-én a "Brixton Academy" falai között az együttes fellép egy másik goth etalon bandával a The Mission-nel, akik eredeti felállásban játszanak majd. Előzenekar a Gene Loves Jezebel lesz.

E hónap elején Ande Tucker a formáció hivatalos weboldalának szerkesztője egy teljesen megújult köntösbe öltöztetett oldalt tesz közzé a nagyérdemű számára sok képpel és információval, sőt egy giography is megtekinthető, amelyen a Nephilim 1984-től napjainkig történő fellépéseit követhetjük nyomon.

Május 6.-án a lengyelországi Katowicében játszanak a "Mega Club" meghívására. Június 12.-én ismét a Lipcsei Treffen fesztivál vendégei, ahol egy frenetikus koncerttel járulnak hozzá a WGT jubileumi évfordulójához. A "Ceremony" DVD megjelenéséről továbbra sincs hír. Ebben a hónapban az angol "Terrorizer" nevű zenei lapban megjelenik egy interjú, amelyben McCoy beszél az októberi The Mission-nel való közös fellépésről, hogy nagyon örülnek a meghívásnak, plusz az új dalokon is dolgoznak már és a várva várt DVD is hamarosan kapható lesz.

Július 22.-én a Belgiumban megrendezésre kerülő "Shadowplay" fesztiválon muzsikálnak, de a menedzser Rob Ferguson szerint a berendezés és a hozzá nem értő technikusok miatt nem igazán sikerült a show, pedig a srácok nagyon jól játszottak. Augusztus 16.-án újabb bejelentés, miszerint megvan a magyarországi koncert új dátuma, amely október 14.-én lesz a Budapesti Club 202-ben, az előzenekar pedig a Last Days Of Jesus lesz.

pic14

Október 5.-én újabb rossz hír borzolja fel a kedélyeket, ugyanis a pesti koncert dátumát törlik, de konkrétan nem esik szó arról hogy miért, másrészről az EMI kiadó partneri megállapodást kötött a csapattal, hogy kiadja a "CEREMONIES" anyagát jövő év tavaszán, de az időpont még nincs lefixálva.

Október 22.-én egy fergeteges megmozduláson a "Brixton Academy" színpadán a The Mission 25 éves születésnapi buliján nyomnak egy élő showt, ami igaz nem sikerül nagyon hosszúra, de a kiváló fény és hangtechnika mindent kárpótol, és erről az angol rajongók is tetszésüket fejezik ki az internetes oldalakon. December 4.-én végre hosszú-hosszú idő után itt a nagy hír, hogy jövő év március 5.-én a régóta várt "CEREMONIES" kiadvány megjelenik, amely digipack formájában lát majd napvilágot, két CD, egy DVD és dupla bakelit koncert lemez is található majd benne, ami az "AD MORTEM, AD VITEM" címet viseli majd, de ezen kiadványt egyenlőre csakis megrendelés útján lehet majd megszerezni. E hónap 7-ik napján végre megszületik a magyar honban tartandó koncert dátuma, ami 2012 március 10.-én lesz.

pic15

2012: Januárban a "Sanctum Solo Hotel"-ben újságírók előtt is megerősítik a hírt, miszerint a régóta beígért "CEREMONIES" kiadvány hamarosan napvilágra kerül. A február elején megjelenő angliai Metal Hammer magazinban John Doran egy négyoldalas cikkben számol be a zenekar hamarosan kiadásra kerülő anyagáról, az eddig a lemezek körül lezajlott munkálatokról, ahol ismét előtérbe kerül McCoy öntelt makacskodása, viszont jó hír, hogy készülnek vadonatúj dalok felvételeire is.

E hónap 14.-én jelentik be, hogy a magyarországi vendégszereplésük, amely március hónapban lett volna, ismételten elmarad. Az ok az új anyag kiadása, és a körülötte forgó utómunkálatok. A hír óriási felháborodást vált ki a magyar és a budapesti koncertre készülo külföldi rajongók körében.

Természetesen a jegyeket most már sorra váltják vissza a hatalmasat csalódott emberek, és a bizalmatlanság óriási méretűvé duzzad a banda irányába. Közben egy újabb bejelentett fellépés március elején, miszerint júliusban fellépnek a londoni "Sonsphere Festival" keretein belül, ahol olyan nívós csapatok mellet szerepelnek, mint a Kiss, a Marylin Manson, vagy a Queen.

Ismét egy újabb koncert bejelentésére kerül sor, miszerint augusztusban a csehországi "Brutal Assault Festival" vendégei lesznek.

Egy rossz hír a hónap végén törlik a "Sonsphere Festival" időpontját, így a csapat egyértelműen nem is fog az eseményen részt venni.

Azonban 29.-én maga a sheriff jelenti be, hogy október 31.-én egy különleges koncerttel lepik meg a nagyérdeműt a londoni Sheperds Bush Empire falai között, abból az okból kifolyólag, hogy a "Sonsphere Festival"-on nem tudtak szerepelni.

Május közepén egy négy állomásból álló, októberben lezajló németországi turnét tesznek közhírré.

E hónap 17. napján végre hosszú várakozás után megjelenik a "CEREMONIES" anyag. Mint az már a tavalyi beszámolónkban preferálva lett, a kiadvány egyik része digipack formátumban DVD + 2CD, a másik része díszes fadobozba csomagolt bakelit lemezeket tartalmaz, plusz egy hatalmas zászlót és képeket is rejt magában a kultikus "ládika".

Nos, végighallgatva és nézve a digipack anyagát, véleményem szerint még egy DVD felvétel simán helyet kaphatott volna a másik mellé, amely egyfajta csemegeként vagy kuriózumként szolgálhatott volna a rajongók számára, mert ez a képanyag elég kevésnek bizonyul ilyen hosszú idő után, amióta semmilyen kézzel fogható dolog nem került ki a csapat almáriumából. Összességében egy szépen megtervezett kiadványról beszélhetünk, amely már korábban ismert és később íródott szerzeményeket is egyaránt tartalmaz. A felvétel minősége is kiváló, hűen tükrözi a régebbi koncertek hangzásvilágát. A bakelit lemezeket tartalmazó csomag is nagyon ízléses és kidolgozott tartalmat és odafigyelést tükröz. Mint ahogy azt már megszokhattuk a fekete korongok egyedi, és hamisítatlan hangzásvilágánál, nos ez a két LP is fantasztikus minőségben adja vissza a koncert élményét. Tényleg le a kalappal.

Július 23.-án egy újabb fellépés híre lát napvilágot, hogy 2013-ban ismét az "Amphi Festival" rendezvényén játszik a banda. Augusztus 10.-én a "M'era Luna" fesztiválon lépnek fel. A program rövid és elég gyengére sikerül, de az érdeklődés annál nagyobb a koncert iránt. Szeptember 14.-én a hollandiai Tilburg városában nyomnak egy show-t az "Inkubolja Festival" meghívására. Október 25.-én kezdetét veszi a négynapos németországi koncert sorozat, amely Kufa, Hamburg, Drezda és Herford városok érintésével zajlik le. Külön érdekessége ennek a mini turnénak, hogy Drezdában a "Ballroom Passions Festival" kiemelt vendégeként szerepelnek. Még ezen hónap utolsó napján a már tavasszal beígért londoni koncertet is megtartják a "Sheperds Bush Empire" színpadán. November végén egy újabb fellépés híre mely szerint a következő év első koncertje február 22.-én a finnországi Helsinkiben lesz, és tervben van már több skandináv város meglátogatása is a banda részéről.

pic16

2013: Január közepén az év első bejelentése, miszerint 22 év után ismét Svédországba látogat a zenekar, és áprilisban élőben láthatja őket az ottani közönség. Még ebben a hónapban McCoy a Sonic Seducer magazinnak azt nyilatkozza, hogy egy esetleges amerikai turné is kilátásban van ebben az évben, és talán egy új kislemez is napvilágot láthat.

Február végén már biztosra mondható, hogy idén fellépnek a kölni "Amphi Festival" keretein belül. Március végén a finnországi "Helsinki Surprise" vendégei, és ami különleges ebben a koncertben hogy egy régi barát és zenésztárs, Tony Pettitt is nyakába akasztja a hangszerét, és hosszú idő után most ezen az estén első alkalommal tolja az élő show-t. Azonban azt még nem lehet tudni, hogy ez a fellépése csak egyszeri beugrás, vagy a későbbiekben is marad még a bandában, hiszen neki még ott van az NFD és a THE EDEN HOUSE formációkban történő szereplései is.

Április végén irány Norvégia és Svédország. 25.-én Oslo, 26.-án Malmö, majd 27.-én Göteborgban lépnek színpadra, plusz a mini turné bónuszállomása 28.-án Stockholm. Május 2.-án egy újabb kis turnét tesznek közhírré, ami Németországban lesz november végén, és négy várost érintenek majd.

Július 21.-én négy év után ismét az "Amphi Festival" nagy színpadán zenélnek és mi tagadás, a koncert fantasztikusan elsöprő sikert arat.

Augusztus 16.-án a csehországi "Brutal Assault" fesztiválon vendégszerepelnek. Szeptember közepén a zenekar korábbi kiadója a "Beggars Banquet" megerősíti a hírt, miszerint november végén egy új kiadvánnyal jelentkezik a csapat, ami a korábban már megjelent lemezeket tartalmazza.

November 25.-én aztán boltokba kerül az új anyag "5 ALBUMS" címmel, mely magában foglalja az első három stúdióalbumot, az "Earth Inferno" koncertlemezt, és egy "Mixes And Singles" névre hallgató CD-t, amin a régi nagy slágerek, mint például a "Preacher Man", Blue Water", "Moonchild", "Psychonaut" stb. kislemezes és mix változatai hallhatóak.

A hónap végén kezdetét veszi a négy állomásból álló német turné is. 28.-án Hamburg, 29.-én Berlin, 30.-án Lipcse, és december elsején Köln városa látja vendégül a bandát. December közepén egy angliai koncert sorozatot hoznak össze közösen a legendás The Mission tagjaival. A "REVELATIONS TOUR" négy helyszínre látogat el 14.-én Glasgow, 15.-én Leeds, 17.-én Birmingham, és 18.-án London fogadja a zenészeket. A turné apropója pedig nem más, mint hogy a "The Nephilim" címő album megjelenésének 25 éves évfordulóját ünnepeljék, emléket állítva ennek a nagyszerű lemeznek, valamint az is, hogy a két évvel ezelőtt megrendezésre került közös fellépésük Wayne Hussey-val és zenésztársaival a Brixton Academy falai között, óriási sikert aratott, és ezen felbuzdulva hozták össze ezt a négy estés közös muzsikálást.

pic17

 

FELHASZNÁLT IRODALOM:

Henoch Apokalypsis Hamvas Béla fordításában és bevezetőjével.

Mózes /Teremtés/ 1. könyve 6/4.

Melody Maker, New Musical Express, www.Nephilim.co.uk

Subterra Magazin, www.subterra.hu/read.php?id=437

 

DISZKOGRÁFIA

Burning The Fields-Ep 1985.

Returning To Gehenna-kislemez válogatás 1986.

Power-mini LP 1986.

Preacher Man-mini LP 1987.

Dawnrazor-LP 1987.

Blue Water-maxi LP 1987.

Moonchild-Maxi LP 1988.

Chord Of Souls-válogatás mini LP 1988

The Nephilim-Lp 1988

This Dying Age-maxi LP 1989.

Psychonaut-maxi LP 1989.

For Her Light-maxi LP 1990.

Elizium-LP 1990.

Sumerland-Maxi LP 1990.

Submission-mini Lp 1990.

Nephs single-egy speciális dupla kislemez 1990. november

Returning To gehenna-mini LP ujra kiadva 1990.

Laura-válogatás LP 1991.

Burning The Fields EP ujra kiadva 1993.

Revelations-dupla válogatás LP 1993.

Nephilim A.D.-One More Nightmare-mini LP 2000.

From Gehenna To Here-válogatás dupla LP 2001.

Fallen-LP 2002

From The Fire-mini LP 2002

Mourning Sun-LP 2005

5 Albums /Dawnrazor + The Nephilim + Elysium + Earth Inferno + Mixes And Singles albumok/ 2013

 

The Nefilim név alatt:

Chaocracy-egy 1993-as válogatáson megjelent új nóta

Xodus-mini LP 1995.

Penetration-mini LP 1996.

Zoon-LP 1996.

 

Koncertek:

BBC Radio 1 Live on Concert,Sheffield 1988.

Forever And Ever-1988.

Earth Inferno-dupla koncert 1991.

Festival Of Fire-1991.

Ad Mortem, Ad Vitam dupla koncert 2012.

 

Videok:

Forever Remain-1988.

Morphic Fields-promo video, 4 klip 1989.

Electronic Press Kit-interjú video kiadás 1990.

Visionary Heads-Live in Brixton Academy-1990 október 6.

Revelations-6 videoklip+interjú Elctronic Press Kit

Revelations - Forever Remain + Visionary Heads 2002.

Paradise Reagined - Live In Düsseldorf 1991. 05. 31. - 2008.

Ceremonies - Live In Brixton Academy 2008 - 2012.