LOVE LIKE BLOOD

 

 

logo

 

 

Remélhetőleg vagyunk még jópáran, akik emlékeznek a goth műfaj alapköveinek letételére. Ugye milyen szép idők is voltak azok az évek? Ki előbb, ki később csöppent bele e szubkultúra csodálatos világába az tapasztalhatott sok érdekes dolgot mind zeneileg, mind szövegileg egyaránt. Viszont az idő múlásával sajnos hajlamosak vagyunk megfeledkezni néhány ismert vagy kevésbé ismert előadóról. Bevallom ezzel a dologgal én is így vagyok, ezért is kutattam fel az emlékeimben egy olyan csapatot, amely véleményem szerint egy gyöngyszemnek számít ebben a stílusban. A Németországi LOVE LIKE BLOOD - ról van szó ezesetben, akik a 80 - as évek vége óta aktívan részt vettek a goth muzskia öregbitésében, megszerettetésében és jobb, elfogadhatóbb elterjedésében egyaránt. A csapat munkásságát ékesítik a fantasztikus gitárdallamok által véghezvitt hangzásvilág, a mélytónusú szövegek, de a zenei kísérletezés semm állt távol a formáció életében. Sajnos szomorúan kell levonni a következtetést, hogy a végzet ezt a nagyszerű felállást is utólérte, de amit maguk után hagytak az utókornak, az az erőteljes, tiszta, hamisítatlan muzikalitás, amelyet tényleg csak a legképzettebb, legelszántabb zenészek képesek megálmodni és dalokba önteni, és bátran kijelenthetem, hogy ezután is méltán teszi őket az emberi emlékezet a goth muzsika felejthetetlen együttesei sorába.

pic1 pic2 pic3 pic5

Az együttest 1988-ban alapította Gunnar Eysel / basszus /. Ekkor csatlakozott hozzá Peter Büchele / gitár /, Jochen Schmid / dobok /, Pedrog "Gonzo" Vulin / ének /. Még ebben az esztendőben rögzítenek egy demokazettát "ANTHOLOGY OF AGONY" címmel, amely becses felvételeket napjainkban már egyáltalán nem lehet megszerezni, és csak egy - két fanatikus gyűjtő birtokában bukkanhatunk a nyomára.

1989-ben az énekesi poszton változás történik, ugyanis "Gonzo" helyére Gunnar öccse York Eysel kerül. Ekkor készül el az első 4 dalt tartalmazó kislemezük a "SINISTER DAWN", amely igen népszerűvé válik, akárcsak az 1990 - ben napvilágot látott debütáló albumuk a "FLAGS OF REVOLUTION", amely kiadvány az akkori korszak politikáját fogalmazta meg.

1991-ben ismét tagcserére kerül sor. Peter Büchele gitáros helyére egy új pengetős áll Stephen Noschilla személyében, de ennek ellenére az első nagylemez még mindíg átütően sugárzik az underground zenei élet forgatagában. Még ebben az évben kiadják második kislemezüket, amely az "ECTASY" nevet viseli. Ekkor ismeri meg őket igazából Európa, és ekkor kezdenek el koncerturnékat szervezni a kontinens több országába is, és ebben az időben találkoznak először személyesen a rajongóikkal is. Visszakanyarodva a mini hanghordozóhoz, itt próbálkoznak először egy feldolgozás nótával, méghozzá nem kissebb banda számát írják át, mint a legendás "Rolling Stones", és az ő híres daluk az "Angie" szólal meg a lemezen páratlan hatásal körítve.

1992 áprilisában dobják piacra következő EP-jüket "KISS&TELL" címmel, és ebben a hónapban szerződnek az "SPV Records" - hoz, és innentől kezdetét veszi egy hosszú, sikeres együttmüködés a zenekar és a kiadó között. Az év vége felé ismét tagcsere történik, a régi gitáros Stephen megüresedett helyét Mark Wheeler tölti be ezután. Szeptemberben már a vadonatúj felállással készül el a csapat második stúdióalbuma az "AN IRONY OF FATE". Októberben egy lemezen adják ki újra az első két mini EP-t.

1993-ban járunk, amikor is egy újjab kislemez jelenik meg a "FLOOD OF LOVE", amely egy akkusztikus felvételeket tartalmazó hanghordozó. Ami viszont nagy sikert arat a rajongók körében az nem más mint "David Bowie" egyik leghíresebb nótája a "Heroes" fantasztikus goth rock átdolgozásban.

pic6 pic4 pic7

Ez után egy újjabb kislemez következik a sorban a "STORMY VISIONS", majd októberben a csapat harmadik korongja kerül kibocsátásra "ODYSSEE" címmel. A szaksajtó ezt az anyagot már az úgynevezett táncparkett-orientált irányba sorolja, nem beszélve a címadó dalról, amelyet techno - id mix stíliusnak titulálja.

1994-ben egy baleset következtében Mark az eddigi gitáros távozni kényszerül a formációból, így az ő helyét Colin Hughes veszi át.

1995 októberében egy rövid csend után piacra dobják negyedik albumukat amely az "EXPOSURE" nevet viseli és amelyet a Liverpool-i "Parr Street Studios"-ban rögzítettek a fiúk Pee Wee Coleman producerrel. Ez a lemez zeneileg már merőben eltér a korábbiakban megszokott LLB hangzásvilágától, ugyanis erőteljes metál behatásokkal találja magát szemben a hallgató. Sokan a véget látják kibontakozni a banda életében, és ezzel sajnos nem járnak messze az igazságtól ugyanis 1996 januárjában utóléri őket az, amire korábban már számítani lehetett. Lemondják hat hetes Európai turnéjukat és sokan azt hiszik a zenekar teljsen az enyészet homályába merül ezek után.

A dobos Jochen és a pengetős Colin kiszáll a csapatból, így az Eysel fivérek ketten maradnak. Ebben az esztendőben Gunnar az idősebbik testvér átigazol az "Umbra Et Imago"-hoz, igaz csak háttérzenészként vesz részt az akkor megjelenő "MYSTICA SEXUALIS" című album munkálataiban.

Majdnem kétévnyi hallgatás után 1997-ben ismét jelentkeznek egy vadonatúj EP-vel, a "TASTE OF DAMOCLES"-sel, majd ezt követi egy 15 nótából álló válogatáslemez a "SWORDLILIES", amelyen a régi dalaikból szedtek össze egy nagy csokorral.

1998 februárjában tíz éves évfordulóját ünnepli a csapat, és ezt mivel is tehetnék emlékezetesebbé, minthogy ismét egy új mini kiadvánnyal örvendeztetik meg a nagyérdeműt, amely a "THE LOVE LIKE BLOOD" nevet kapja. Innentől kezdve egy új fejezet nyílik az együttes életében.

Áprilisban jelenik meg ötödik LP-jük a "SNAKEKILLER", amely majdnem zenei folytatása az előző kiadványuknak, de ezek az új nóták csak picivel tükrözik jobban a csapat régebbi hangzásvilágát, de sajnos nem sikerülnek egészen átütően. Mivel még mindíg nincs komplett végleges felállás, tagok híján vendémuzsikusokkal készül el az új anyag. Több neves előadó is segédkezik az új dalok felvételénél így például AC /dob/ a Lacrimosából, Esa Holopainen /gitár/ az Amorphisból, Ed Warby /dob/ a Gorefestből, Frank Schwer /gitár/ a Silke Bischoffból, Frank Weyzing a Born A Blissből és Susan D'Ivallo /ének/ a Moonchild zenekarokból.

2000-ben járunk, amikor is újra kiegészül a tesvérpár új muzsikusokkal Alex Sauer /dob/, Timo Deininger /gitár/, és Alex Schadler /gitár/ személyében. Ekkor kerül kiadásra egy újjabb mini lemez a "LOVE KILLS" majd ezután követi a hatodik LP az "ENSLAVED+CONDEMNED", amely koncepciójában ugyan szintén magában hordozza a formáció régi hangzását, de ezekben a dalokban is fellelhető a metálos behatásokból.

pic8 pic9 pic10

Sajnos a lemez megjelenése után elég érezhető volt mint a korábbi években is, hogy a banda nemigazán talált magára az 1996-os úgymond feloszlása után. Nem születtet túl sok olyan nóta, amely átütően visszahozta volna e zenekar igazi goth irányú szellemiségét. 2001-ben még kiadnak egy 20 dalból álló válogatásalbumot "CHRONOLOGY OF LOVE - AFFAIR" címmel, amelyen híres előadók dalait játszották fel a korongra mint például a Fields Of The Nephilim, Christian Death, The Mission, Bauhaus, The Cure, de említhetném még a Joy Division zenekarok egy-egy nótája halható a kiadványon.

Sajnos ami szomorú hír, hogy ezek után már nem sokat tudni a formáció hogylétéről, és innentől kezdődően már beszélhetünk a banda feloszlásáról. S hogy mit hoz a jövő, lesz-e még valaha Love Like Blood, amely csodásan indította zenei és szakmai pályafutását? Talán ha a Eysel fívérek megint úgy gondolják a dolgot, hogy van még értelme folytatni, talán reménykedhetünk. Addig is maradnak a lemezeik és videoclippjeik nekünk emlékül.

name

DISZKOGRÁFIA

 

KISLEMEZEK :

 

Anthology Of Agony / Demokazetta / / 1988 /

Sinister Dawn / 1989 /

Ectasy / 1992 /

Demimondes / 1992 /

Kiss & Tell / 1992 /

Flood Of Love / 1993 /

Heroes / 1993 /

Stormy Visions / 1993 /

Taste Of Damocles / 1997 /

The Love Like Blood / 1998 /

Love Kills / 2000 /

 

NAGYLEMEZEK :

 

Flags Of Revolution / 1990 /

An Irony Of Fate / 1992 /

Odyssee / 1993 /

Exposure / 1995 /

Snakekiller / 1998 /

Enslaved + Condemned / 2000 /

 

VÁLOGATÁSLEMEZEK :

 

Swordlilies / Egy 15 saját dalaikból összeálított válogatás / / 1997 /

Chronology Of Love - Affair / Egy 20 nótából álló válogatás, amely híres dark és goth csapatok felvételeit tartalmazza / / 2001 /

 

Zenészek, akik az együttesben játszotak, illetve segédkezdet :

 

AC / dob, Lacrimosa / 1998

Alex Sauer / dob / 1998

Alex Schadler / gitár / 2000

Colin Hughes / gitár / 1995

Esa Holopainen / gitár, Amorphis / 1998

Ed Warby / dob, Gorefest / 1998

Frank Schwer / gitár, Silke Bischoff / 1998

Frank Weyzig / gitár, Born For Bliss / 1998

Gunnar Eyel / basszus / 1988 - 2001

Jochen Schmid / dob / 1988 - 1995

Lars Johanson / gitár / 1998

Mark Wheeler / gitár / 1992 - 1993

Peter Büchele / gitár / 1988 - 1990

Pedro "Gonzo" Vulin / ének / 1988

Stephen Noschilla / gitár / 1991

Susan D' Ivallo / háttérvokál, Moonchild / 1998

York Eysel / szólóének / 1989 - 2001