Sokak számára tűnik úgy, hogy valami nagyon fontos dolgot rontanak el életük során, amiből aztán egyszerűen képtelenség kikászálódni. Túl késon döbbenünk rá a tények fontosságára és önmagunk lelkét és szívét korbácsolva próbálunk kiutat keresni az olykor nem létező, de mégis valóságosnak hitt labirintusból. Súlyos magával ragadó álmok követik egymást, ahogy a napok is lassan múlnak el, és értelmet próbálunk kovácsolni az eddig elkövetett hibákból.
Sajnos nem mindig hisszük el, milyen komoly veszteségekkel járhat, ha nem figyelünk eléggé érzelmeink túltengő, olykor túlságosan is buja játékainak valódi fontosságára. Aztán túl későn jön a megálljt parancsoló szó, vagy érzelem, és a teljes összeomlás határához érkezünk, és az élet gúnyos fintorral görbe tükröt tartva elénk, arcunkba köpve döbbenünk rá, mit is követtünk el.
A fájdalom, amely hirtelen, szinte égetoen vág belénk, nem hagyja a belsőnkben elfeledni mindazokat a meghitt eseményeket, amelyek nem is olyan régen még boldogan vagy éppen feldúltan vettek körül bennünket. Az újrakezdés, a talpraállás nagyon nehéznek bizonyul, sot sokak számára el sem jön, amit az óriási gyötrelem vált ki az emberből. Néhányan a legszörnyűbb elhatározást választják, mert kilátástalan jövőt látnak maguk elott. Nehéz leküzdeni ezt a lelki rémuralmat, hogy újra tisztán lássunk, és megszabaduljunk a szomorúságból, amely ránk nyomja olyan sokszor kegyetlen bélyegét.
Szeretnék mindenkit figyelmeztetni arra, hogy mindig tisztán látva merüljön el az érzelmek tengerében, bár tudom, ez általában nem könnyű, sőt néha szinte lehetetlen, de mégis, ha a másik követ el súlyos hibát, azért keressük a megbocsájtás kapujának kulcsát, mert lehet, hogy van még egy esély, egy parányi szikra, amely ismét lángra lobbanthat egy már hamuvá lett szerelmet.
Vissza a többi kötethez
Vissza a főoldalra