EGY BOLDOG NAP
Várok egy boldog napra.
Érzem, hogy nemsokáig bírom már a harcot,
Az öröklét tépelődő gúnyolódásaival.
Sohasem éreztem a lelkem ilyen nehéznek.
Amikor leszállt az éj a halottak újból hívtak.
A ködbe öltözött nyomasztó éjszakán,
Egy látomástól megrészegülve futottam a sírokon kersztül.
A súlyos hóbundába bújt fák és bokrok,
Semmitmondóan nézték sóvárgó lépteimet a sötétlő fehérségben.
Szerettem volna az égig nyújtózni,
Csak egyszer,
Csak egyetlen egyszer,
Hogy megérintsem a mennyország kapuját,
De hirtelen szomorúság fogott el.
Ólomnehéz könnycseppek hagyták el szemem,
Búsan folyva le hideg arcomon,
Beleveszve a semmibe.
Nem tudnám elviselni, hogy többé ne lássalak,
Hogy ne érezzem tested lüktető morajló mozgását.
Rohanok és rohanok.
Rohanok a fény felé.
Bízom benne, hogy sikerül elkapni egy darabkát belőle,
És evvel a darabkával,
Összekötjük egymást örökre.
Várok egy boldog napra.
Amikor együtt leszünk,
Várok egy boldog napra.
Újra és újra,
Várok egy boldog napra.