EGY ÚJABB TALÁLKOZÁS
Annyira örülök, hogy újra itt vagy!
Régóta vártam már a percet, hogy újra beszélgessünk,
És közben megpróbáltam a kezemmel megérinteni selymes arcod,
Ó, azok a gyönyörű szemek, melyekkel rám nézel!
Ó, az a száj, amellyel olyan édesen tudsz csókolni!
És a bíbor lámpafény alatt elköltözik lassan a magány a szívemből,
Újra melegséggel és boldogsággal töltődik fel egész lelkem.
Bárcsak örökre együtt maradhatnánk!
Ne lenne olyan hatalmas a távolság kettőnk szíve között,
Küzdelem és búskomor sóvárságban élem a napjaimat,
És te olyan messze kerültél tőlem,
De tudom, hogy régen nem szerettem már így senkit.
És emlékszem mikor táncoltunk,
Lassan alábukva és álmodtunk a zene alatt,
És a halvány fények tengerében vártuk, hogy ránk köszöntsön az éjfél,
Majd végigsétáltunk a kihalt, szomorúságtól sóhajtozó utcákon,
És reggelig együtt maradtunk.
De az esős hajnal elválasztott bennünket,
És újra rámtört a gyötrő szomorúság, hogy nem vagy velem,
De érzem, hogy sohasem fogjuk elfelejteni egymást.
Emlékszel, amikor először találkoztunk?
És akkor is a hűvös tomboló éjszakában néztünk egymás szemébe,
És a fagyos hópelyheket hogyan vágta a szél az arcunkba,
Amikor együtt voltunk a némaság csendes tengerében,
Örökre bennem marad a gondolat,
És nem választhat el bennünket a halál.
92. április 19.