KÉPZELETBELI LÁNY
Te olyan különleges vagy,
Elkápráztatsz a mosolyoddal,
Üresen érezném a szívem ha nem ismernélek,
És annyira fáj, hogy mindig szomorú vagy.
Te egy másvilágból jöttél,
Ahol a magány börtönébe zárták a szíved,
De én megpróbálok segíteni rajtad.
És egy pici varázslat kell ahhoz,
Hogy felborítsam az egyéniséged.
Csak várj!
Míg a visszhang tükrözodik a fekete barlang halott falán,
A cseppkövek visszajátszák a neved,
Hallom,
A tiszta és nyitott hangokat.
Maradj egy kicsit velem!
Hallgassuk hogyan csobog a csendes patak,
Mely megmutatja az elveszített arcunkat,
Vagy csak képzelem az egészet?
Pedig itt ülsz mellettem.
A képzelet mindent felülmúl,
Egy rózsa nyílik a szívemben,
Kérlek szakítsd le és a tied lesz,
Elárulja majd neked, milyennek is képzellek.
A napsugár és a fátyol,
A bíbor színei,
Elmennék veled egy képzeletbeli napon,
Nem hagynálak egyedül,
E kopár falak között.
Megmutatnám, milyen az, ha valaki vidám,
Könnyedén megfogom kicsiny viasz kezecskéd,
A fény felé vezetlek,
Még ha csak a képzelet játszik is velem.
De itt van az asztalon a képed,
És ilyenkor megcsókollak,
De nem hiszem, hogy csak a képet tudom érezni a szívemben,
Valahol mélyen a szívemben.
Fuss hozzám és menjünk el innen,
Ahol a szürke tónusai maradnak.
93. május 11.