(Vision)

Láttam már a felhõket,

Ködlepelben úszni a mennyország alatt.

Az ég felé kiáltottam,

De sugárzó hangom szertefoszlott,

A hûvös semmiségben.

Hadd sikítsak még egyszer a szomorúságtól!

Nem bénítják meg szívem,

Megfagyott jégcsapok.

Láttalak homályosan, amint felém közeledtél.

Ne kísérts tovább!

A lány jéghideg vérben úszó kezeit,

A vállamra tette.

Olyan súly nehezedett öreg testemre,

Hogy úgy éreztem, széthasadok ebben az atmoszférában.

Hagyd most a csókot,

A keserûség csókját.

Nem akarom viszonozni a szerelmed.

Engedj csendben meghalni.

Hát nem látod,

Hogy lelkem térdre esve könyörög,

Amint viaskodok egy borzalmas szörnnyel.

És ahogy a húsból,

Kibuggyan az igazi vér.

Te sohasem voltál igazi nõ,

Csak egy szemtelen kislány.

Õsidõktõl járod ezt a táncot.

Borzalmas ez az éjszaka.

Egy kisgyerek meghal.

Az anya sirat.

Csak tépõdöm veled,

És nem látom, hogy az álarc mögött,

Egy gonosz szellem rejtõzik.

Hagyj elmenni,

És felejtsd el az emlékemet.

'92. április

Vissza