(Forever)

Csókold az idegen ajkait,

Halk suttogás egy távoli helyrõl,

Egyedül maradtál egy hatalmas kastélyban,

Félsz újra sikítani,

Amikor a dermesztõ sötét a testedbe vág.

Legyõzött és törékeny lettél,

Nézz csak önmagadba!

Elveszett színek az arcodon,

Sohasem látod magad vidámnak,

Ezen az éjszakán!

Amikor a vámpír vízbefulladt,

Távoli zörej egy régi kriptából,

Fuss a csendes szomorúság folyosóján keresztül!

Látod a férfi kékes szemében,

A túlélés lángját?

Képzeld milyen lesz újra meghalni!

Látni magad egy üvegkoporsóban,

És kihûlõ ajkaid az õ nevét suttogják,

A falakon keresztül,

A hideg fényben.

Miért nem értettük meg soha egymás érzéseit?

Miért nem volt olyan keserû minden forró csók?

Túl hamar dobtuk el egymástól a szerelmet,

Egy törékeny kristálygömb volt csupán.

Szeretném újra lángba borítani halott tested,

Hogy felébredj egy szomorú ember kezének simogatásától,

Olyan szép az arcod az élettelen hidegtõl.

Örökké!

Látnod kell az árnyakat,

Nem szabad szenvedned,

A vég öreg tekintetében,

De tudom, hogy nem bocsátok meg soha neked.

92. november 8.

Vissza