(Infinite Tenderness)

Olyan szépnek láttam a szemeidet,

Azon az esõs szombat délután,

Amikor átöleltelek,

És hallottam, ahogy az utcák sírtak,

Az õszi esõ fájdalmától.

Tökéletesnek éreztem a pillanatot,

Hogy megcsókoljalak,

És érezzem a szíved hogy suttog,

Csak téged szeretlek!

Ahogy egymásra néztünk,

És egy pillanatra elmosolyodtál.

Ahogy végigsiklottak puha ujjaid hideg arcomon,

Vad tüzet gyújtottál a szívem mélyén,

És féltem, hogy az esõ elmossa vágyainkat,

Igyekeztem a véredbe jutni,

Hogy ne térj soha magadhoz.

De az édes bûvölet, ami akkor lejátszódott bennünk,

Úgy érzem, ez alkalommal örökre szól.

Csendesen pihent nyugtalan szívünk,

A hajnali nap elsõ kusza sugarán.

Láttam a szemedben egy végtelen gyöngéd mosolyt,

Mintha a vég jött volna el.

Hiszem, hogy újra lebegünk a félhomályban,

És a pillanat elárulta,

Hogy az érzelmek még nem haltak meg.

93. február 17.

Vissza