VIRÁGOKKAL A SZÍVÜNKBEN
Befejezünk valamit életünk végén,
Csak a puszta remények maradnak,
Annyiszor ért bennünket fájdalom,
Egy vérző szív elvesztése,
Üres képek amik megmaradtak,
Tudom, hogy most szívesen berohannál egy hatalmas tömegbe,
Ahol mindenki a szomorúság könnyeit szárítja.
Magányos életek,
És az üres lelkek,
Kérlek nevessünk együtt utoljára?!
Már búcsúzni készülsz míg én a földön maradok,
Viselem az örök rabság szürke ruháját magamon,
És a testemben megannyi fájdalom,
Előttem egy halott dimenzió.
Vártam azokat a napokat, amikor együtt lehettünk volna,
Kéz a kézben, virágokkal a szívünkben,
Megannyi meg nem történt mozdulat,
És a ki nem mondott gondolatok,
Örökre bennünk maradnak.
Álmaimban mindig látlak,
Olyan kellemes a hangod,
Egy érzelmes randevú virágokkal a szívünkben,
De tudom hogy többé nem érinthetlek,
És nem értem, miért mentél el ilyen hirtelen.
93. július 1.