24 ÓRA
Csak most múlt el,
Most érzem esti csókod hogyan párolog el,
A szám közepéről.
Egy hosszú út vár rám sebesen át az éjszakán.
Tudom, hogy nem fekszel mellettem.
Felidézem azt az utolsó órát, amikor együtt voltunk,
Mély álom és zakatolás.
Körbefürkészem a szavakat amik elhangzottak,
beszélgettünk és ittunk.
A sziget fái között a szél belekapott kócos hajunkba,
Amelyek úgy ragyogtak, akár az éj tekintete.
És az elválás percei az örömök után,
De most csak üresség van és rohanó tájak körülöttem.
Az utazás vége.
Hideg hajnal ébreszt a mámoros álomból,
A halál csak mint szürkebarát,
Ez csak ostoba gondolat.
De ami megmarad a puszta magány,
Ahogy telnek az órák lomhán, lassan.
Egyre jobban bénít a hatalmas távolság,
Belül folyik a könnyem.
Mintha a lelkem sírna, mikor elmész messze,
Mintha féltékeny lennék a nappalra.
Tudom, hogy az öreg idő egyszer eljön,
Elmúlik egy nap,
És megint karjaid között tudhatom magam.
Mind ostoba dolog volt, amit gondoltam,
Az idő háborítatlanságáról.
Álom a menyországról.
1995. február 24.