(The river)

Ott állt a nõ a folyó elõtt.

A lassú morajlás csendes zaja,

A megemésztõ titokzatosság töltötte el.

És minden élõlény érte sutogott.

Próbált uralkodni a szándékain,

De csak a régi rémképek jöttek elõ.

Lassan elindult, lefelé a lejtõn.

Hideg lábai kacérkodtak az út,

Semmibeveszõ mivoltával.

Nyálát folyatta szája szélén, és beszélt,

Beszélt valami furcsa dologról,

Amikor a boldogság simogatta õt.

De a koszos házban nem várták boldog hajnalok.

Egy hatalmas vágás a mellén,

És a forradás csúnyán grimaszolt vissza.

Mintha nem akarna elmúlni a fájdalom.

Mégegyszer körülnézett,

Közben elvesztett szerelmére gondolt.

Amiért tudta, hogy hibás,

Mikor aznap éjszaka elhagyta.

Hideg szakadó zápor, amit a víz felold.

A mély kavargó örvény mindent eltakar.

Egy dominó, aminek érezte magát.

Csak egyetlen lökés és borul a többivel,

Kilátástalan semmi felé.

Sötétzöld bokorba kapaszkodik,

Utoljára hallja a madarakat,

Az eltûnõ éjszakában.

De csak az ár ami gyõz felette,

Minden szép emléket, érzést,

Örökre elmos.

1995. július 13.

Vissza