A KRÍZIS NAPJA
Nézd csak!
Mi lett a tegnapi krízisből?!
Az önpusztítás maradványai.
Itt, ahol nincs értelme az életnek.
Visszafelé fordul és összeroskad önmagában az ember.
Hol a lázálom bénító fájdalma?
Hol a gyötrelem a következő napért?
A láncok nehezen engednek a szétmarcangolt húsból.
Mégis a szél fújja majd el az elégetett álmokat.
A kioltott vágyak puszta nyomai,
Ha a semmin keresztül vágtat a torzult lélek.
A homlokba égetett fekete jel,
Az émelyítő bűz.
Most rohanj el, most amíg nem késő!
Új fejezet kezdődik, ami még nehezebb, mint az előző.
Azt mondtáka proféták ez már egy szebb világ,
De csak a borzongásra tudok gondolni.
Hogyan érthetném meg a halottak mondatait?
Mint a cserepek mögül jövő hang.
Parányinak tűnő idegösszeomlás.
A tenger mélyén nyugvó pusztulás.
Azt hiszem ez csodálatosabb egy éjféli sikolynál.
A halál jön most, vagy az álom fordul vissza.
Nehéz megítélni, hogyan értékelik a mosolyt.
A kéz csak a puszta levegőt markolja,
És elkorhad az öreg fatörzs.
Pedig mennyi fájdalmat és örömet tudott volna mesélni.
De a bárd szétvágott minden érzelmet,
Ami a mártírokban létezett.
1995. december 29.