Senki sem fogja megtudni,

Mikor csókoltam meg a szemeidet.

De talán nem világos mindenki elõtt,

A halvány csók az összefirkált falak között.

Nem is tudtam elhinni mindent.

Bárcsak akkor kellett volna mást mondanom,

Nem akkor amikor túl késõ lett volna,

Minden elhanyagolt perc.

Mégis úgy érzem meg akarsz változtatni a szavaiddal.

Puszta ártatlanság a mosolyod mögött,

Amikor a kezem a sötétbe húzod.

Meleg és finom tapintás a testeden.

Az éjszaka szemei néznek minket.

Egy boldog óra a vakságban,

Zihálások a szekrény mögött.

Egy ötperces fintor a szám szélén.

Kellemes ahogy végigkarmolsz,

Akár egy megvadult macska.

Kora reggel ahogy magadhoz térsz,

Az altató fogságából,

Kívánni akarsz még újra, csak egyszer.

A bõröm alá bújsz és nedves leszel.

Azt hiszem, ezek az új pillanatok.

1994. október 20.

Vissza