A SEMMIN KERESZTÜL
Az örökké izzó szemek,
Sajnos nem az enyémek.
Az elrontott pillanat,
Amit a zárt falak között töltöttem.
És a sebzett csók olyan távoli.
Amely megpróbál megérinteni.
A sebem ezernyi gondolat.
És a lány kutyává változik
Belémrohadnak sárga fogai.
Ez az egy darab az ezer lánc közül
Megpróbál belém kapaszkodni
Eltérítem, eldobom magamtól.
Bár a semmi tetőfokán halkan koppan.
Beszegezi az agyam puha lépteivel.
Pedig én szóltam, jövök.
Nem innen, ebből a világból.
Suhanva a föld alatt.
És a köszöntés már kevesebb.
A hajdani kellemes búcsúzástól,
De a megszentelt dolog ragyog.
És a közömbösség ma már a tegnap tükre.
Nem az érzések változtak.
Csak a szerelem akar elbújni mindenki elől.
A sötét bizsuvarázslat nem kedvez.
Az elharapott nyelvek égető kétszínűségéhez.
Három ember, mindegyiköjük szennyes.
Gettoruhát hord.
Ez nem lehet így.
A föld pirosan sír, annyi a fájdalom.
És halála után magában töpreng,
Az elhaló szél hangja mögött.
1995. május 24.