(The stealing things)

Átsuhant,

Akár egy parányi gondolat az agyamban.

Pillanatnyi elmezavar.

Kopár és sivár a két tenyerem,

Ahogy kihullik ujjaim közül a fehér por.

Mozdulatlan férgek ízlelik a padlót.

A könyv belsejében lélegezni probálnak,

A halott betûk.

Súlyos szavakat kötnek gúsba.

Emlékezetbõl lettek õk,

A néma hadsereg.

Közöttük úszkáltak az évek maradványai,

És amikor száguldanak a napok,

Összegyûlt aforizmák,

Gúnyos idegen hangok a szalagon.

A felhõkre kenõdik a két örök szín,

És a harmadik amelyik bemocskolja,

Kettejük kapcsolatát.

És a nagy hideg sötétben,

Lépések nélkül,

Meg kell tanulni újból lélegezni.

1994. november 3.

Vissza