(Without feelings)

Mint agyam szélén rejtõzködõ piros foltok.

Olyan egész, mintha vér lenne fecskendezve,

Tiszta ízében viszketõen.

Áramlása csendben nyugtat, elõhozza panaszaim.

Szerelmem ki voltál a romokon,

És nem tudjuk újjáépíteni a falakat.

Pedig téglái testünkbõl,

Ablakai szemünkbõl,

Ajtaja szívünkbõl olvad szerelmünk házába,

Ahol valaha együtt néztük a naplementét.

Drága didereg a hideg földön,

Szél fújja agyonmarcangolt kabátját,

És közben hasad az anyaggal testében.

Visszakézbõl fejbevágja,

De csak kellemesen nyög.

Amott a kéz féltõn,

Csendjében hallgat az éji,

Vörös fájdalma sohasem szûník,

Pedig halványkék lepedõbe burkolja alakját,

Amikor a pirkadat rám néz.

Reggeli hideg csók fogadja,

De az övé mindig tûzforró.

Érintése akár a nappal,

Szemei a fekete földgolyó.

1996. június 6.

Vissza