(Fade memento's)

A mámor és csendben szertefoszló percek,

Akarva akaratlanul homályos csend zuhan a szívekbe.

A lilával átitatott fekete és a többi néma sor.

Köszönsz csendben az elmúlásnak,

De a másik mosolyog, mikor látja, hogy vétkezel,

Két karod a magányos fa lombkoronája,

És a sötét lépcsõfok utolsó visszhangja,

A tegnapokat juttatja eszedbe.

Kérlelõ mosoly és a gúnyos fintor,

Mely egymás után beleolvad a hideg éjszakába.

A táncoló tömeg a fojtó füstben,

A gyertyák viaszóceánja forrón dermed a földön.

Te nem láttál mást csak a suttogó fekete maszlagot.

Hitedben megrendít az erõs zaj,

Amikor a száraz magvakat rágod.

Az üres peron, az elfelejtett régi mese,

A képeskönyv gyermekkorodból.

Gonosz rajzokká változnak az aranyos figurák.

Újra csak tánc és újabb féltékenység.

Nemrég azt mondtad magadnak: "ez csak egy bábjáték".

Megalkuvóvá lesz az éjszakai nevetés.

Délibáb a rettegés fokán,

Ez nem az amit halott életed kíván.

1996. augusztus 30.

Vissza