NEKED
Szerelmes arcod napokig kísért,
A betonoszlopok csendesek voltak,
Elfojtottak minden régi mondatot.
Tudtam, hogy nem láthatom többé a tekinteted.
Hisz olyan régen éreztem valamit a boldogságból.
Azt hittem megúszom, hogy fájdalom nélkül múljon el minden.
Mikor elbúcsúztam tőled a szívem sírt,
De a kínzó ordítást nem hallottad.
Becsuktam magam után az ajtót és próbáltad kinyitni.
Én azt mondtam halkan: ne gyere utánam a sötétbe,
Ahol mindent elrabol a testtől az éjszaka.
Most távoli hidegből írom ezeket a sorokat:
Neked.
Minden üszkösnek tűník, pedig csak a szagát érzem.
S hogy fájó szívvel búcsúzom !
Talán túltettem magam az egész historián.
Lehet, hogy nem kell többé szenvedni,
És ha levelem fájó sorai könnyeket fakasztanak,
A lelked csatornáiban,
Akkor azt hiszem érdemes volt minden együtt töltött idő.
1996. január 18.