NYOMASZTÓ KÉTELY
Milyen sötétben tapogatnak,
Az elveszett múltban mozgó, finom kezek?
Kényelmetlenül érzi magát a magány.
Most csak a fejem, ami ízzik belülről.
És az ő szeme hirtelen homályossá válik.
Érzem a testem, fel az égbe száll.
A nyomorult, babonázatlan tévhitek.
Vajon egy csillag is képes csodát tenni?
Amikor összeráztam a játékokat,
És megpróbáltam új életet lehelni beléjük.
De vak foltok voltak az ingemen.
Kezet nyújt a merő méltatlanság.
Becsap a szavaival a fal túloldalán az ötödik hang.
A láncból szőtt mondatok,
Súlyosan hasítanak a levegőben.
Ó a nagyvilág ! Milyen messze!
Ha elmehetnék a föld sarkajira!?
Hűvös kárhozat tombol a lelkekben.
Nem veszi észre senki a nappalt.
Nem csak a vágyak haltak ki mindenből,
Hanem az életerő is.
1995. szeptember 27.