(Rest)

Beszegezett ablakok,

Egy elszáradt csokor.

Halott képek a zongoránál,

És fekszik a lány.

Kint a fény dereng,

De bent csak szomorúság.

Arra gondolok,

Amikor együtt töltöttük meg,

A szerelem háromszögét,

És nem zavart a szemünkbe szóródó hamu.

De most belül minden ég,

Kihalt akár a sivatag.

Senki sem bocsát meg.

Kértem volna a kezedet,

De nem éreztem bizalmat.

Utolsó lehellet,

Egyedül a száradó földön

Magányos nappal a szemeimben.

A könnyek ünnepe jött el.

Felejteni a halálból nem tud senki.

Szeged, 1995. március 14.

Vissza