SZEMKÖZT A RÓSZASZÍNNEL
Tűz ég.
Kebleden melengetett néma óceán.
Az eltékozolt hónapok amik,
Acélsebként tátonganak a testeden.
Milyen az amikor nem itt vagy?
Minek kell ez a hatalmas változás benned?
Valaha ismertem egy lányt,
Akit elvettek tőlem rózsaszín álmai.
Hol van már az a lány, akinek gombszemű a tekintete?
És hová tűnt az a régi édes mosoly az arcáról?
Az a lány nincs többé! ÚGY ÉRZEM.
Valami túl gyorsan szállt el közöttünk.
Ha a pillanatnyi vérre gondolok,
Miként belefájdul az összes izom, hátul.
Csak leégett tájakra tudok gondolni.
És megpróbálni szembekerülni,
Valami fojtó rosszulléttel.
Már nem az a szó, ami régen volt.
Hogy csak annak lássam az elszorító érzést.
A szíve megdermed a kezemben,
És álmai beomlanak, mindig ugyanúgy.
De csak szemben lehet érezni a meleget.
Elragadják testét az anyagok.
Hol messze a fejfáját látod, ki ismerted,
Érte csak párszót mondj:
Ha lehetett volna szebb és nem veti meg életét,
Nem utálta volna ezt,
Ezt az életet, ha nem vágják ki lelkéből,
A rózsaszín gyönyörűséget!
1995. június 23.