UGYANÚGY
Ne foglalkozz azzal,
Mivé változik arcod.
Az idő ráncos kendője itatja fel könnyeid.
Olyan bús átélni a dimenziót.
Egy fehér asztal, és semmi több.
Az újabb gyulladás egy másik hang.
Keresztjeink sötét oldala.
Bekormozott üveggyémánt hűvös érintése.
Miért a néma tér, az üres kamra?
Azt a fényt kerestem, amit elraboltak tőlem.
A gyerek nem sír a térdemen.
De a terhes fájdalom félbeszakítja életem,
Pedig ez nem az a gyötrő érzés.
A megfonnyadt gyümölcsök harapnak a levegőből.
Ugyanúgy tönkremegy a holnap.
Ez nem a biztonság első lépcsője,
De Szent Margit segít,
Kinek sírja örök nyugalom.
Hagy csókolhassam meg egy szent kezét!
A könyvek hasábjain keresztül.
Olyan furcsa amikor átölel.
Mintha már nem azt érezném, mint régen.
Akár hüvösek is lehetnénk egymáshoz,
Mint a hegyek hósipkái,
Mint az ég és a föld,
Mint a menny és a pokol.
Fémes fájdalom, amikor a földön talállak,
Egy papírba zárva.
A színek már nem valódiak,
És az érzés csak lassan hal meg,
Mindenki szívében.
1995. július 18.