(Empty sounds)

Elfeledtem, és csodálkozom,

Azok a szennyes mondatok,

Miközben életjelt ad magáról a másvilágról,

És senki sem hallja szavát.

A kiáltás meghaladja a képzelet vonalát.

Ismétlõdik a furcsa dolog,

Újra találkozom a kétarcú emberrel,

Amely egyszerre zokog és megbocsát.

A szenvedés béklyóit akasztja lelkemre.

Elmondtam volna, hogy történt,

De túlkiabáltak a csarnokban.

Milyen furcsa az érintetlen holnap,

És a földeken elszórt emlékezés.

Úgy teszek mintha meg sem történt volna,

Úgy fogadom el mintha már megtörtént volna.

Nem kell, hogy ordíts !

Mivel nem hallom szavaid,

Üres búrák alatt.

Lebegek tovább rémálmaimban,

A homályos ébredésig.

1996. július 17.

Vissza