AZ EGYETLEN
A marcangolás képei,
Amikor magamban, ülve az ágyon,
A gyertyák elhaló viaszkönnyeit nézem.
Régmúlt idők fájdalmas pillanatai,
S belémfészkeli magát egy hideg hang.
Egy régi boldogság képei peregnek,
De a vászon szétolvad a jégvihar közepén.
A tükör sarkában a megmentett képek,
Még árulkodnak a szabadságról.
Csak felejtsem el a sikolyokat,
Csak emlékezzek a jajt kiáltó arcokra.
Ennyi csak a szerelmi bájital,
Amit a mostoha múlttól örököltem.
És az őszi eső lemossa ruháinkról,
A nyár jellegzetes fájdalmát,
Ami öröklődik szívünk rejtett börtönében.
Mert az egyetlen szó, ami számít,
A könnyek után,
Csak az egyetlen: a szeretet.
1998. szeptember 23.