(One Thought...)

Ritka pillanatok.

A befejezetlen érzés,

Alárendelve a tegnappal szemben.

Semmi sem számít,

Csak az ölelés a régi utcában.

Hányszor csókoltam a hideg szobrok ajkait,

És nem vettem észre kínzó vágyaik.

Csendben elnyom a lelki fájdalom,

A félelemmel játszó fojtogató állapot.

Hiszek a múltkori átverésben,

Az el nem feledett felocsúdásban,

Amikor együtt voltunk a néma romokon,

És átkarolta frigyünket a tompa fájdalom.

Ne tévesszen meg a múlt alkonya,

A benned kavargó érzés hatalma,

Hisz könnyebb tiszta szívvel érezni,

Mint behálózott emlékek között félni.

Õ volt az egyetlen, aztán elment,

S magával vitt mindent az életembõl.

Elkeseredve borultam az oltárra, megbánva minden rosszat,

Ami megtörtént a tökéletlen zavarodásban.

1998. április 04.

Vissza