(Regret Everything)

A test, amelyet ismertem,

És nélkülözi a földi hatalmat.

Elveszve kér egy darabkát,

A múltkori fájdalomból,

Amikor látom, hogy átúszik a test,

Lelke fekete folyóján, lassan, csillapíthatatlanul,

Dacolva a megbánás remény sugarával.

Ez nem az a másik történet,

Nem az, amit el akartam felejteni,

De próbálom belevésni a gondolataimba,

Azt a régi életösztönt, amely új kapukat nyithat,

A hatalmas életem kicsiny megértése felé.

Kövess engem a szelek szárnyán,

Oda, ahol a megbékélés vár.

És ha már tétova szavak borítják fel lelkünk egyensúlyát,

A könyörgés után mégis szerelem vár.

Fond össze ujjaid,

Hogy érezd, ez magával ragad.

Utolsó ima hajnal elõtt.

Vetkoztesd le lelked,

Hogy megtisztuljon a reggeli fényben,

Amikor magával húzna a szennyes képzelet.

1998. október 09.

Vissza