MÁLYEN A BENSŐMBEN
Elnyom a fájdalom,
A semmiség érzése,
Mélyen a bensőmben.
Az a múltkori kép, ami mindig kísért.
Te vagy az, aki visszahoz az álomból.
Elfogult érzelmek, amik egymás után jönnek.
A kérdés, ami nem hagy választ,
A szó, ami nem hagy kételyeket,
Néma világosság, a nap első sugara,
Beborítja öreg arcom, mint a fájdalom.
Belémvág a következő, aki mindig alázatos.
Délceg arcvonások, ami elvakít.
Megszállottként hullik a test a földre,
Magába roskadva vergodik a holnapért.
A gondok nehéz sorsa.
Elmentél régen, de a szerelmed üldöz,
Pedig te is boldogtalan vagy.
1997. március