(You Don't Understand)

Egyedül vagy.

Álmaid megolvadt viaszbábukként emlékeztetnek a boldogságra.

A töprengés szárnyain lebegve,

Elfelejted a holnap ízét.

Tétovázva kel a nappal,

A múltban szertefoszló jelen.

És mégis más,

Újra elolvasni a kõtáblába vésett sorokat.

"A magány a tudat riasztó üres érzése."

Szerelmem a néma kiáltás,

Új kapukat nyitó megbánás,

És a megbánás könnyei,

Az elmúlás megrázó percei után.

Az elmebomlás határán álló mondat,

Melyet kimondva véres lesz a nyelvünk,

És nyelõcsövünkre szárad,

Fuldokló érzéssel kísérve a legsötétebb érzés.

1998. június 17.

Vissza