ÚJRA
Lángok!
A keresztút vége.
Az ostor a biblia mellett,
S nézve a széthulló dolgokat,
Szembetűnik az elmúlás hangja.
A félelem lépcsőházában,
Ott töltöttem néhány órát.
Zihálása eszméletvesztés után,
Amikor újra ébresztett a didergő vágy,
Lecsókolva hasáról a dermedt vércseppeket,
Kék sugár bújva az újak mögött.
És a lépcsők, amik csontból voltak kirakva.
Alul a vibráló fehér fény, és mindenki meztelenül táncol.
Az extázis felsőfokán széttörik a múltkori tükör,
Szétrombolva az üvöltő lelkek bezártságát.
Akkor kérlelt, hogy térjek vissza,
Átkarolt, amikor sétáltunk az üres termeken keresztül.
Megcsókolta a kezem és nevetett,
De aztán örökre elment, akár egy furcsa tünemény.
1997. június 12.