ÁLARCBAN
Gúzsba kötve a szerelem ízével,
Csak puszta önkívületi állapot.
Még meg sem száradt a tinta a papíron,
De új reménységet kelt,
Szétzúzva, elnyomva a szánalom.
Te vagy a fény,
De te sem vagy tökéletes,
Te megsebezhetnél, hogy légy az éji leplem.
Már mindent megalapozva,
Száz sötét kamrát nyitsz, hogy eltévedj újra,
De aztán mégsem, fetrengsz a látomástól,
Hogy bezárhasd újra az arcod az álmok csarnokába,
És próbálsz álarcot váltani,
Mert bosszút akarsz állni minden dolgon,
Ami nem a tiéd.
Te vagy a fény,
Te vagy a telhetetlen,
Az ígéretek hálójában vergodve,
Összefonódva a halállal.
És fuldokolva sem veszed észre,
Hogy a száraz sugarak hogyan emésztik fel az őszinte szerelmet.
1999. április 21.