FOGD A KEZEM
Annak idején, amikor a holtakkal álmodtam,
Gyermekkorom visszataszító víziói,
Amik újra lecsapnak az ébrenlétemre,
És nem hagynak nyugodni egy percre sem.
Értelmetlen kétségek,
És a kéz a szomorúság ködbevesző testét öleli.
Mindig keresztülhaladva a fehér csíkon,
Elhanyagolva a felejtés zömök emlékeit.
Ugyan a szomorúság nem vígasz,
A rettenthetetlen állapot csillapítására.
Ó, de most ölelj újra,
Mint amikor összetört az örömök oltára,
És mi csak ketten voltunk, az elégedett romok előtt,
Majd hűvös csókod talált menedéket izzó ajkamon.
Meglepetés volt újjászületni a mocsokban,
És befogadni az érzés új hatalmát.
1999. június 9.