HATÁROK NÉLKÜL
Megdermedt álmok közt lépked,
Az eltorzult érzések tükre, a megújulás reménysugarát idézik.
Kitaszítva önmagából ami volt,
És amivé lesz.
Neki csak üres emlékek a régi fájdalmak,
És elkülönülve terjeszti a halálhírét.
Ez könnyűnek tűnik számára,
De aztán hörgős elhalkuló röhögés vág az arcába,
És megkérdezi magától:
Ez én vagyok, vagy csak a megszállottság?
A döntés órájában nem gondol semmire,
Csak a magány üvöltő klasszicizmusára.
És példaként szolgál számára egy régi idézet:
"Ne fordulj önmagad ellen...
De a végzet másként ítéli a dolgokat."
Egy apró csepp a vízkőpohárban,
És elkülönül agyától a pezsgő éjszaka.
1999. március 11.