MAGÁVAL RÁNT
Az igazságtalanság pokla,
Félelembe taszítva a vérző áldozat,
A semmi rejtelmében bujkáló kérkedés,
Egyfajta visszaemlékezés a tegnapra,
Amikor rózsaszirom ajkaid pillantottam meg a fényben.
Oly csodás, olyan misztikus értelmek ragadtak magukkal,
Amiknek nincs beteljesülése.
Csak nézem, csak nézed az elmúlt emlékeket,
De belezavar a halotti állapot.
Elmarad a csók, visszavonul a tudatalatti lét,
Érezd a szerelmet, add magad a mának.
Elfecsérelt hónapok megalázó tévelygése,
A tavaly a sárba ragad,
De tiszta jövőképpel rondíthatsz a mának.
Ki tudja azt a régi képet újra elemezni,
A tárgyak összemosódnak a lelkek egyszerűségében,
Csak vak ábrázatú sikolyok maradnak fenn,
És nem látni, mi lesz a következő emlék.
2000. június 3.