Égszínkék szempár, lebegve az ég színeiben,

Megérintve gyönyörû ajkaival,

Erõs késztetés, hogy ne felejtsem soha el.

Mélyrõl feltörõ érzések, ahogy átölel,

És a fülembe suttog szerelmes szavakat.

Ajándék nekem egész lénye,

Elvarázsol vöröslõ nap hajával.

Elhittem a dolgokat, de átverést tükröz mosolya.

Mindig õrülten dobálja elméjét és nem tesz róla bizonyosságot.

Csak egy pillanatra érintem lelkét,

De újból elvarázsol, összekuszál és megtisztel,

Amikor hajnalban rámveti szerelmes testét.

Úgy csinál, ahogy még sohasem mással,

Lebegve taszít a bámulat színpadára,

S elfelejtem, milyen volt, amikor zokogott.

Kérõn, búsan folytak könnyei, de elpárolognak,

Egyetlen érzõ csók után.

Kézen fogja és aztán átölel,

Nehezen enged el egy hideg hajnalon.

Párás lehelete örökre belémvési,

Egyetlen tavaszi szerelmét.

2001. október 25.

Vissza