(Calm me if it Hurts)

Az egyetlen szín, ami elborítja a szemem,

Az egyetlen kín, mely évek óta megsebzi a testem,

Egy maroknyi lázadás a felhántott sebeken,

Hogy újra lássam, mit kellene tennem,

De senki sem hallja ezt a sikoltást,

Amikor belebújik egy régi látomásba.

Nyugodtan teszem le a fejem,

Kezeid zsibongó simogatásába,

Minden idegvégzõdés bántja az elmém,

Csak egy mozdulat és érzem, évek óta felkavar.

Havazott, mikor az utcára kiléptem,

Megfázott minden kusza gondolat,

De öröm volt a szívemben,

Hogy tudjam és elhiggyem,

Ez nem más mint az ünnep kezdeti mámora.

Néha csak egy parányi érzés kell ahhoz,

Hogy felejtsek minden szörnyû dolgot,

És esõ mossa el, vagy a fagy bénít meg,

Hogy érezzem az idõ kegyetlenségét.

2001. március 7.

Vissza