SEJTELMES HOLNAP
A tél képei.
Megdermeszt ez a néma sötétség.
A sártenger mélyéről üvöltő, elveszett hang,
Édes szavakat keresve, a dédelgetett álmok,
Valóságába csúszva.
Hideg kényszer, ami betölti az elveszni látszó űrt.
Mégsem fájdalom, ami kapaszkodik,
A holnap bíborszínű csigalépcsőjén,
Csak egy elveszett szó, melyet senki sem mondott ki soha.
Jeges csókot nyomva homlokomra,
Elszáll két hajnal között.
Nem várja meg a tavasz pirkadatát,
És lehunyja szemeit,
Új álmot remél,
Amely tiszta, rácsok nélküli képzelődés csupán.
2000. december 3.