(In new Fatherland)

Amikor látom a hideget,

Selyempáncélba burkolózva vészelem át,

A megpróbáltatás nehéz perceit,

De rozmaring illat borítja be,

Lélegzetem minden szippantását.

Nyugalmas csend vesz körül,

Még senki sem köszöntött ebben a világban.

Végre megszakadt az évek óta tartó dübörgés,

Szétszakítva a fátyolvékony jelenések,

Mámorító összevisszaságát.

Különös éterben úszik a sebzett villám,

Elszakadva a tegnapok undorító zajától.

Megkapaszkodom az omladozó falban,

És lépéseket teszek új otthonom felé.

Kitárt karral üdvözöl a fényesség,

De gondolatban hív a sötét.

Aztán újra meggyötör a szerelem elnémuló hangja.

Nem volt, nem lesz, aki újra megbocsásson,

A jégbemeredt csókok után,

S ismét nekem adná szénhidrát álmait.

2001. november 17.

Vissza