VELE VAGY NÉLKÜLE
Zöld fény pislákolt, amikor megcsókolt,
De a füst összevegyült a hanggal,
És tompán mászott a fülembe egy kicsinyke zaj.
Nem igazán láttam, mi zajlik körülöttem,
Csak figyeltem a sarok sötétjében.
A kellemes percek óráknak tűntek,
Amikor az ember felejti a rossz dolgokat,
S nem gondolva semmire a társa karjaiban lebeg,
De nap-nap után rádöbben, a legbensőbb érzései,
A szerelem tiszta leplezetlen útja,
Amit semmilyen dolog nem taszíthat mélybe.
Kiábrándult mosoly a hajnal első percei,
És látva arcán a megszáradt könnycseppeket,
Már másra gondolok, mint amikor elkezdtem vele az egészet.
A csókok, amiket akkor kaptam tőle,
Szinte őszintének tűntek,
De tudtam, az igazi ez az érzés,
Amivel palástolni akarja régi szomorúságát.
A legtisztább kékség sem vethet véget szenvedéseinek,
Csak ha valaki leveszi válláról,
Az örök keserűség terhét.
1999. június 2.