(City of Obstinacy)

Az összetört álmok, a hangsúly reménye,

Kételyeket sugároznak az ajtó mögül,

A kihalt téli táj, az üres udvar,

Fekete macska lépked végig a simogatás örömét ízlelve,

Újabb álmokat remél hasztalan.

De miért ment el mindenki?

Kinek a jajszavát senki sem érti,

Vallja önmagát tisztes hazugnak,

És csöppnyi alázat, ami megmarad,

Homályos agyhullámain.

Lélek parányi összetörése,

Balfordulat, lebegõ élvezet,

Ez nem az a láthatás,

A város hatalmas konoksága,

Elnyel mindent, ami jó és gonosz,

Rézmetszetekbe égetve megannyi sikoltást és álmot.

2003. jan. 23.

Vissza